Októberben lehet az öttusa ob, még napirenden van a vb-rendezés

doszerk - 2020. augusztus 12. 8:30

A Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) szeretné megrendezni a tavasszal elhalasztott felnőtt országos bajnokságot, melyre jelen állás szerint októberben kerülhet sor.

MTI-fotó (Kovás Tamás felvétele)

Gallai István, a MÖSZ főtitkára az M1 aktuális csatornának nyilatkozva kedden emlékeztetett rá, hogy a szövetség márciusban tartott egy sajtótájékoztatót és a rá következő napon a koronavírus terjedése miatt törölni kellett az ob-t. Mint mondta, minden egyesület tisztában volt azzal, hogyha a feltételek adottak lesznek, a MÖSZ pótolni szeretné a felnőtt bajnokságot, melynek legújabb dátuma október 8-10. "Versenyzői oldalról is érkezett kezdeményezés, hogy kipróbálnák magukat, és kell is rangos versenyt tartani, mert onnan lehet tovább lépni" - folytatta.

Beszélt arról is, hogy bár a nemzetközi szövetség (UIPM) sok idei viadalt törölt már, a kínai Hsziamenből a mexikói Cancúnba áthelyezett világbajnokság lebonyolítása továbbra is napirenden van. "A legfrissebb hírünk az, hogy szeptember elején fog a UIPM dönteni, mert a mexikóiak jelezték, hogy ők még december elején is megrendeznék ezt a versenyt" - közölte. A döntési folyamat hátteréről elmondta, hogy a nemzetközi szövetség mindegyik bizottságával online értekezletet tartott, és a sportolói bizottság kérte a versenyt. "Viszont, ha lehet a magánvéleményemet mondani, én azért úgy gondolom, hogy decemberben nem lehet ezt a világbajnokságot a jelen állás szerint megrendezni" - tette hozzá.

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

DSTV: új edzői stáb az Acélbikáknál

DSTV: új edzői stáb az Acélbikáknál

2024. máj. 04.

A következő szezonnak már új edzői stábbal vág neki a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata. A DAB vezetőedzője Somogyi Balázs lesz a 2024/2025-ös szezonban, s a fiatal szakembert stábunk is kifaggatta terveiről, reményeiről. Hangkép.

Bravúr kell a pontszerzéshez

Bravúr kell a pontszerzéshez

2024. máj. 04.

A tabellán ötödik Kaposvár elleni mérkőzéssel folytatja az NB III-as pontvadászatot a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.

Utolsó hazai meccsét játssza a Kohász

Utolsó hazai meccsét játssza a Kohász

2024. máj. 04.

Az MTK elleni találkozóval köszön el hazai szurkolóitól ebben a szezonban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

DSTV: gyerünk, boksz!

DSTV: gyerünk, boksz!

2024. máj. 03.

Egy nagyobb kihagyás után a napokban ismét a Dunaújvárosi Boksz Egyesület egy edzésén jártunk. Történtek újdonságok a csapat életében – megfiatalodott a gárda, és számos új eszköz segíti a sportolókat az edzésekben. Hangkép.

Ezer méteren is az élmezőnyben

Ezer méteren is az élmezőnyben

2024. máj. 03.

Nem sokkal maradt le a dobogóról Hajdu Jonatán a kenu egyesek ezer méteres számában a szolnoki válogató csütörtöki versenynapján.

Két döntős hely Riminiben

Két döntős hely Riminiben

2024. máj. 03.

Két egyéni számban is döntőbe jutottak a magyar női tornászok az Európa-bajnokságon, míg a két DKSE-versenyzővel felálló női válogatott a tizedik helyen fejezte be a csapatversenyt.

Szép hazai siker az NB II-ben

Szép hazai siker az NB II-ben

2024. máj. 02.

Riasztó első tíz perc után remek játékkal aratott győzelmet a DKKA U21-es csapata a budaörsiek korosztályos gárdája ellen az NB II-es felnőtt bajnokságban.