Rangadó előtt a Dunaferr

spigott - 2020. szeptember 14. 7:30

A Veszprém elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket ma este hét órától a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata.

Két mérkőzést követően egy győzelemmel és egy vereséggel áll a bajnoki tabella hatodik helyén a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata, mely ma este hét órától hazai környezetben folytatja a pontvadászat küzdelmeit. Frank Tamás tanítványai a nyolcadik fordulóból előrehozott összecsapáson látják vendégül a Veszprém gárdáját, mely a nyáron nemcsak a dunaújvárosiak volt edzőjét, Fehér Zsoltot, hanem a mieink két válogatott játékosát, Pál Patrikot és Fridrich Dávidot is átigazolta.

A veszprémiek nem is kezdték rosszul a 2020/2021-es szezon küzdelmeit, ugyanis az első fordulóban Kecskeméten arattak 5-2-es sikert, míg a másodikban hazai környezetben győztek 2-1-re a Nyírgyulaj ellen, így jelenleg a negyedik helyen állnak a tabellán, s Fehér Zsoltot ismerve ma is csak a győzelemmel lennének elégedettek. Ehhez persze lesz egy-két szava a mienknek is, akik a Haladás ellen 3-1-re elveszített összecsapáson szűk harminc percig rendkívül összeszedett, taktikus játékot nyújtottak, s ha ezt a teljesítményt az egész meccsre el tudják nyújtani ma este, úgy itthon tarthatják a rendkívül értékes bajnoki pontokat.

Képek: DO-archív

A járványügyi helyzet miatt a mérkőzés látogatása a következő előírások betartásával lehetséges, a rendezők egyúttal mindenkit felkérnek a szabálykövető, felelős magatartásra.

- Aki lázas, köhög, vagy megfázásos tünetei vannak, ne menjen a mérkőzésre, kövesse azt az internetes stream közvetítésen keresztül

- A bejáratnál kötelező testhőmérséklet-ellenőrzést végeznek. 37,5 Celsius-fok fölötti érték esetén nem engedélyezhetik számukra a belépést.

- A mérkőzésre csak a főbejáraton keresztül lehet belépni.

- A bejáratnál kihelyezett kézfertőtlenítő használata, és a maszk viselése mindenki számára kötelező.

- Kérik, hogy a lelátó első két sorát hagyják szabadon, mert az a nézők elől elzárt területnek minősül!

- A lelátón úgy kell helyet foglalni, hogy az egy üres szék távolságot fenn tudják tartani.

- A kapuk mögötti lelátórészeken senki nem tartózkodhat.

- A mérkőzés alatt a büfé nem fog üzemelni, a lelátóra csak műanyag pohárban szabad italt felvinni.

- A félidőben nem rendeznek szurkolói játékot.

- Az intézkedések miatt a beléptetés lassabb lehet, ezért a szurkolók megértését és együttműködését kérik. A kapukat korábban, már 18.15 órakor kinyitják.

- Az itt leírt szabályok megváltoztatásának jogát az aktuális járványhelyzethez és a központi intézkedésekhez igazodva fenntartják.

 

A rovat további hírei: Sport

Fényes érmek a lengyel fővárosból

Fényes érmek a lengyel fővárosból

2025. okt. 08.

Két dobogós helyezéssel, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta a birkózók Varsóban megrendezett masters világbajnokságát Motyovszki Mátyás.

Dupla siker az uszodában

Dupla siker az uszodában

2025. okt. 07.

A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is kiütéses győzelmet aratott a korosztályos bajnokság legutóbbi fordulójában.

DSTV: fociztak az ovisok

DSTV: fociztak az ovisok

2025. okt. 07.

Idén immáron második alkalommal rendezte meg az Ovi Foci Kupa elnevezésű sorozat "küzdelmeit" a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) Gyermek- és Ifjúsági Bizottsága, valamint a Dunaújvárosi Óvoda, mely a Eszterlánc Tagóvodában látta vendégül tíz városi és négy vidéki óvoda gyermekeit. A sorozat második felvonásában a Bóbita Tagóvoda gyerkőcei voltak a legeredményesebbek. Hangkép.

Éremeső Nagykanizsáról

Éremeső Nagykanizsáról

2025. okt. 07.

Összesen huszonhárom dobogós helyezéssel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói hétvégén megrendezett nagykanizsai versenyüket.

Végleges a magyar vb-keret

Végleges a magyar vb-keret

2025. okt. 06.

Mayer Gréta egyéni összetettben, míg Czifra Bettina Lili két számban áll rajthoz a tornászok jakartai világbajnokságon.

Ezúttal egy dobogó jutott a tollaslabdázóknak

Ezúttal egy dobogó jutott a tollaslabdázóknak

2025. okt. 06.

Népes különítménnyel, harminchárom játékossal vettek részt albertirsai országos amatőr versenyükön a Danubius KSE tollaslabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Döntetlen a rangadón

Döntetlen a rangadón

2025. okt. 06.

Szepessy Róbert hosszabbításban szerzett találatával mentet meg egy bajnoki pontot a Kaposvár elleni mérkőzésen a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.