Kálló Gergely: "Maradok a körzetem szolgája!"
"A térséget jelenleg leginkább foglalkoztató kérdés a Vasmű helyzete. Képviselőként rendkívül fontos számomra, hogy a megye legnagyobb foglalkoztatójának a helyzetét rendezni tudjuk." Havi rendszerességgel számol be hasábjainkon munkájáról Kálló Gergely, a város és térség országgyűlési képviselője. Vendégposzt.
A Vasmű miatt a Parlamentben többször felszólaltam a megoldást sürgetve és több beadványom is volt, amelyek mind azt a célt szolgálták, hogy a Dunaferr életben maradjon.
A Vasmű ügye: országos ügy!
Egy dolgot le kell szögeznünk! A Vasmű nemcsak Dunaújvárosnak, nemcsak a térségnek, hanem az egész országnak fontos! Nincs olyan európai vezető hatalom, amelynek ne lenne egy vasipari cége. Sajnálatos módon a kormányzat érdemi választ nem adott, felelősséget nem akart vállalni a kérdésben.
Nemcsak a térségben, hanem az egész országban megérdemlik a dolgozók a védelmet. A Kollektív Szerződés egyoldalú felmondása példátlan volt, így benyújtottam egy határozati javaslatot a Vállalkozásfejlesztési bizottsághoz, ami a munkavállalókat védené – azt tartalmazta, hogy az ilyen szerződéseket egyoldalúan ne lehessen felmondani. Nemrég tárgyaltuk ezt a bizottság előtt, ahol a kormánypárti képviselők leszavazták a javaslatot – úgy tűnik, szerintük nem kell védeni a munkavállalók megszerzett jogát. Szerintem igen. Elég a kizsákmányolásból!
Arra is cinikus választ kaptam, amikor arról érdeklődtem, hogy miért nem kap érdemi választ az önkormányzat arra a javaslatcsomagra, amit Dunaújváros közgyűlése egyhangúlag – a fideszes képviselők igen szavazatával is – terjesztett a kormányzat elé a Vasmű helyzetének rendezése érdekében. Az innovációs miniszter helyettese azt mondta: a Vasműből nincs haszon.
A kormányzattól függetlenül az összefogás megszületett a gyárért, ami hiszem, hogy előbb-utóbb eredményre fog vezetni. Míg mások csak a hasznot lesik, mi a dolgozókért küzdünk. Számunkra haszon a 70 éves múlt és fontos a több ezer család egzisztenciája - épp emiatt, a végletekig elmegyünk azért, hogy megmentsük, és hiszek benne, hogy hamarosan megszületik a megoldás.
Legyenek tehermentesek a "frontvonali" juttatások!
Dunaújváros önkormányzata – nagyon helyesen – a szociális szférában dolgozók számára extra juttatást biztosított a járvány első hullámában, róluk ugyanis a kormányzat megfeledkezett. Sajnálatos módon ezeket a juttatásokat kemény adóterhek sújtják, és ez nem helyes. Emiatt egy határozati javaslatot nyújtottam be az Országgyűlésnek, hogy ezek a kifizetések tehermentesek legyenek, ezáltal is többet kapjanak azok, akik megérdemlik. Szerintem ez lenne a minimum, de a kormánypárti képviselők szerint nem. Ugyan a népjóléti bizottságban leszavazták ezt a javaslatomat, de tovább viszem a javaslatot egy másik bizottságba is, hisz a frontvonalon küzdő szakemberek megérdemlik azt, hogy anyagilag is kifejezzük a hálánkat, ráadásul a legrosszabbul fizetett, ugyanakkor a legelhivatottabb dolgozókról beszélünk. Ez a könnyítés ráadásul nem tervezett bevétele volt az államkasszának.
"... az ígéretet kértem számon"
Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó! 2016-ben Orbán Viktor tett ígéretet arra Dunaújvárosban, hogy a város buszparkját teljes egészében elektromos buszokra cserélik. Erről máig érvényes kormányhatározat is született. Nem a politikust, hanem az ígéretet kértem számon az Országgyűlésben, hiszen ha valamit megígérnek – és erről írás is van –, az jár. Én arra esküdtem fel, hogy betartok és betartatok minden jogszabályi rendelkezést. Itt az ideje, hogy a kormányzat is így cselekedjen és a dunaújvárosiak végre megkapják, amit a miniszterelnök szóban és írásban is megígért. Ez pártállástól függetlenül közös érdekünk, már csak azért is, mert az önkormányzat komoly munkát végzett az elmúlt hónapokban a lakók bevonásával annak érdekében, hogy teljesen új alapokra helyezze a város buszközlekedését.
Vírushelyzet – testközelből
A koronavírus is meghatározó a jelenlegi életvitelünkben, és sajnos nem tudok kívülállóként beszélni erről a témáról, hisz én magam is elkaptam a fertőzést. El kell ismerni, hogy ez a betegség olyan következményeket hordoz, mind az egészségünkre, mind pedig a társadalmunkra, amiket eddig nem tapasztaltunk. Épp ezért, arra kérek mindenkit, hogy józanul és kellő figyelemmel viseltessünk a hétköznapokban.
Figyeljünk egymásra, figyeljünk magunkra, és ha nem is kötelező, tartsuk be az alapvető szabályokat. Ne miattunk legyen más embertársunk beteg.
Kemény év áll mögöttünk, aminek során életem legnagyobb megtiszteltetése ért: Dunaújváros és környékének lakói úgy döntöttek, hogy a következő években én képviseljem őket az ország házában. Minden nap azon dolgozom, hogy ezt a lehető legjobban tegyem. Maradok a körzetem szolgája!
Mindannyiuknak áldott békés karácsonyt, és boldog új esztendőt kívánok!
Kálló Gergely országgyűlési képviselő
A rovat további hírei: Dunaferr
ISD Dunaferr Zrt.: „… stratégiai partner áll a küszöbön”
2020. dec. 17.
Lezárná az elmúlt hetek-hónapok állóháborúját, záros határidőn belül stratégiai partner belépését ígéri, pocséknak ítéli a cégcsoport nyilvánosság előtt mutatott képét, viszont példásnak tartja a város önkormányzatának pártok feletti kiállását. És ami fő: az ISD Dunaferr Zrt. jövőjét illetően gyors megoldásban és gyors felfutásban bízik Evgeny Tankhilevich legfőbb- általános vezérigazgató-helyettes. Exkluzív interjú, az elején egy státusztisztázó párbeszéddel.
Dunaferr-ügy: elfogadhatatlan a szakszervezeti vezetők menesztése!
2020. dec. 12.
Választ várnak a kormánytól a Dunaferr-ügyben, elítélik a szakszervezeti vezetők kirúgását – közleményben fejtette ki a Párbeszéd álláspontját a Vasmű helyzetéről Szabó Zsolt elnökségi tag, Dunaújváros gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere.
ISD Dunaferr: zárt kapuk és nyitott kérdések (FRISSÍTVE!)
2020. dec. 11.
Pattanásig feszült a helyzet az ISD Dunaferr Zrt. életével, helyzetével és jövőjével kapcsolatos döntéshozói státuszok, jogosultságok miatt. Ma reggel már a szakszervezet képviselői sem juthattak a munkaterületre. Online üzemmód, frissítve immár a DSTV témába vágó hangképes összeállításával is!
"Ahonnan van haszon..."
2020. dec. 06.
Nem hittem, hogy jól hallottam, de még most, leírva, az Országgyűlés hivatalos oldalán olvasva is döbbenetes mondat. Az is számít, ki mondta, mikor mondta, mire mondta – és az is, hogy miért. Vélemény.
ISD Dunaferr: mélyül a válság, harmadszor is két részletben fizetnek
2020. dec. 04.
Bár a cégcsoport szerint a háttérben zajló tulajdonosi érdekcsoportok közötti viták ellenére is biztosított az ISD Dunaferr Zrt. működése, a szakszervezeti álláspont szöges ellentétben áll ezzel, ráadásul a decemberi fizetéseket is két részletben utalják, a csütörtöki közgyűlés pedig határozatképtelen volt.
Dunaferr: semmitmondó válasz érkezett a kormánytól
2020. nov. 21.
A városban kialakul "pártok feletti" egységre semmitmondó válasszal reagált a kormányzat az ISD Duneferr Zrt. munkavállalói kapcsán írt levélre, írta facebook-oldalán a kormányzati reakció kapcsán Pintér Tamás polgármester. Előhang és betűhív közlés itt!
Dunaferr: perel és pert nyert a szakszervezet
2020. nov. 17.
Peres útra tereli az augusztusban felmondott kollektív szerződés ügyét a Vasas és a Magyar Szakszervezeti Szövetség, miközben a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség pert nyert a munkáltató ellen a szabadságos bér késedelmes kifizetése miatt. Betűhív közlések a hajtás után.