Remek eredmények a zárónapon is
A Regionális Bajnokság utolsó versenynapján is kiválóan szerepeltek a Dunaferr SE delfin, cápa és gyermek korosztályú úszói a Fabó Éva Sportuszodában.
Ahogy pénteken és szombaton, úgy vasárnap is az úszók vették birtokba a Fabó Éva Sportuszodát, ahol a delfin, cápa és gyermek regionális bajnokság utolsó versenynapjának küzdelmeit rendezte meg a Dunaferr SE úszó szakosztálya. A Közép-Dunántúl és Pest Régió számára megtartott viadalon közel 270 gyermek állt rajthoz, s természetesen ott voltak köztük a Dunaferr SE tehetséges versenyzői is, akik a zárónapon is alaposan kitettek magukért.
A dunaújvárosi fiatalok az első napon húsz, a másodikon már harmincegy érmet szereztek, s vasárnap még ezen is sikerült túltenniük, ugyanis összesen harminchárom alkalommal örülhettek dobogós helyezésnek úgy, hogy kilenc arany-, tizenöt ezüst- és kilenc bronzéremmel gyarapították gyűjteményüket. Versenyzőink közül kiemelkedően szerepelt Kovács-Seres Hunor, aki egyéniben és váltóban kilencszer végzett az első helyen, de a többiekkel is elégedett lehetett a szakosztály szakmai vezetése főleg úgy, hogy a verseny három napja alatt a Dunaferr SE úszói huszonnyolc arany-, huszonhét ezüst- és huszonkilenc bronzérmet szereztek.
Kovács-Seres Hunor kilenc aranyérmet szerzett három nap alatt! (Végh Zoltán felvételei)
A Dunaferr SE érmes eredményei vasárnap
200 m. leány pillangóúszás
(2010) – 2. Nagy Emma 3:05,21
100 m. leány gyorsúszás
(2010) – 2. Nagy Amira 1:12,27 – 3. Fási Jázmin 1:16,12
(2011) – 2. Pintér Anna 1:24,83
100 m. fiú gyorsúszás
(2011) – 3. Podhorszki Hunor 1:24,11
200 m. leány mellúszás
(2010) – 1. Fekete Lara 3:27,46
(2011) – 2. Zsigmond Luca 3:53,27
200 m. fiú mellúszás
(2010) – 2. Virág Bence 3:17,71
100 m. leány hátúszás
(2010) – 2. Nagy Amira 1:25,59
(2011) – 2. Pintér Anna 1:31,44 – 3. Gál Fanni 1:34,41
100 m. fiú hátúszás
(2011) – 2. Podhorszki Hunor 1:32,23
4x100 m. leány gyorsváltó – 2. Dunaferr SE/Cápa 5:05,90
(Kántor Viktória, Nagy Emma, Somogyvári Gréta, Nagy Amira)
200 m. fiú pillangóúszás
(2006) – 1. Kovács-Seres Hunor 2:11,20 – 2. Daru Zétény 2:27,34
(2007) – 2. Markovics Benedek 2:31,28
(2008) – 1. Kurucz Péter 2:32,77
100 m. leány gyorsúszás
(2007) – 2. Gál Dóra 1:06,14
(2008) – 1. Szabó Bernadett 1:05,10 – 3. Gombos Kerubina 1:09,20
100 m. fiú gyorsúszás
(2006) – 3. Daru Zétény 1:02,55
200 m. fiú mellúszás
(2006) – 1. Kovács-Seres Hunor 2:33,75 – 3. Csehák Erik 2:44,43
(2007) – 2. Kovács Máté 2:58,29
(2008) – 1. Bor Tamás 2:49,51
100 m. leány hátúszás
(2007) – 1. Gál Dóra 1:15,71
(2008) – 2. Gombos Kerubina 1:17,28 – 3. Vass Bianka 1:19,02
100 m. fiú hátúszás
(2006) – 2. Csehák Erik 1:09,79
(2008) – 3. Kurucz Péter 1:17,56
4x100 m. fiú gyorsváltó – 1. Dunaferr SE/Gyermek 4:06,44
(Kovács-Seres Hunor, Daru Zétény, Csehák Erik, Kovács Máté)
4x100 m. leány vegyesváltó – 3. Dunaferr SE/Gyermek 5:13,15
(Gombos Kerubina, Gál Dóra, Szabó Bernadett, Vass Bianka)
4x100 m. fiú vegyesváltó – 1. Dunaferr SE/Cápa 5:35,34
(Bor Tamás, Joó Bálint, Kurucz Péter, Kiss Olivér)
A rovat további hírei: Sport
DSTV: ismert szakemberrel dolgoznak
2025. szep. 04.
Mindenki által ismert szakemberrel dolgozik majd együtt a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata. Szuper Levente látogatott el ismét Dunaújvárosba – a tervezett együttműködés részleteiről az Acélbikák részéről Ifj. Azari Zsolt, a szakmai részről pedig Szuper Levente beszélt. Hangkép.
A DEAC ellen a nyolc közé jutásért
2025. szep. 04.
A Debrecen csapata lesz a DKSE felnőtt röplabdázóinak ellenfele a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.
DSTV: bemutatkoznak a DKSE reménységei
2025. szep. 03.
A héten is maradunk kajak-kenu utánpótlás vonalon, a múlt hét folyamán már megismerhettük Katona Réka Sárát a DKSE kajak-kenu szakosztály tehetséges versenyzőjét. Most ismét fiatalok mutatkoznak be – Blényesi Réka, Györkő Huba és Bebők Lara személyében utánpótlás versenyzők álltak kameránk elé. Hangkép.
Ismét a világ elitjét látják vendégül
2025. szep. 03.
Idén is Szombathely ad otthont a hazai torna challenge világkupának, amely szeptember 26–28. között zajlik a Schaeffler Aréna Savariában. A rangos esemény közvetlen főpróba a tornászok számára, hiszen alig három héttel a jakartai világbajnokság előtt mérhetik össze tudásukat a világ legjobbjai.
Új név a Szuperkupa serlegén
2025. szep. 02.
A Kemi-Ker gárdája nyerte a városi kispályás labdarúgók idei szuperkupáját, miután 3-1-es sikert aratott a tavalyi bajnok Hangover ellen a DLSZ Arénában hétfőn este.
DSTV: világbajnokot köszöntöttek
2025. szep. 02.
Világbajnokot köszönthetett Dunaújváros – Hajdu Jonatán, a DKSE kiváló kenusa a milánói világbajnokságon a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában szerezte meg a szépen csillogó aranyérmet. A versenyen egy ötödik helyet is bezsebelt – a csónakházban köszöntötték a kiválóságot a közelmúltban. Hangkép.
Fiatal kanadai bekk az Acélbikáknál
2025. szep. 02.
Ponterős hátvéddel erősítették meg keretüket a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongozói.