Kemény munka után az ökölvívók!

spigott - 2021. január 29. 16:44

Tökéletes feltételek között készülhettek Dunaújvárosban a magyar felnőtt férfi ökölvívó válogatott tagjai a február 7-én kezdődő Bocskai Emlékversenyre.

A felnőtt női ökölvívó válogatott előző heti dunaújvárosi edzőtáborozása után sem maradt sokáig üresen a Nyers László Küzdősport Centrum, ahol január 23. és 28. között a felnőtt férfi ökölvívó válogatott készült az előtte álló feladatokra. A szakemberek alaposan meghajtották a legjobb magyar bokszolókat, ám mint azt Bertók Róbert szövetségi kapitány érdeklődésünkre elárulta, azt a munkát, amit kitűztek maguk elé, a tökéletes dunaújvárosi körülményeknek is hála, maradéktalanul el tudták végezni: - A felkészülésnek egy olyan szakaszában vagyunk, ahol nagyon kemény munkát kell elvégeznünk, s ennek megfelelő volt a tábor programja is. Szerencse azonban, hogy bár a tatai tábor felújítás miatt zárva tart, itt Dunaújvárosban tökéletes feltételeket tudtak biztosítani a számunkra, szóval az a munka, amit kitűztünk magunk elé, azt végre tudtuk hajtani. A versenyzők olyan állapotban vannak, amilyenben most lenniük kell, nem feltétlenül csattannak ki az örömtől és az energiától, mert igen komoly terhelésnek voltak kitéve az elmúlt hetekben, de a jövő héttől már jut idő a feltöltődésre is.

A héten nemcsak a fizikai munka került előtérbe, hanem a hibák kijavítása is, fogalmazott a szövetségi kapitány, aki szerint rendkívül hasznos volt a válogatott tagjai számára, hogy csütörtökön két erős válogatott bokszolóival együtt tudtak gyakorolni: - Az osztrákok és az algírok elleni kesztyűzésen a hibák kijavítása volt a cél, nagyon hasznos ez a versenyzők számára, mert kemény ellenfelekkel szemben, mondhatni éles körülmények között tudtak gyakorolni. A legfontosabb célunk most az, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a Bocskai Emlékversenyre, ami február 7-én kezdődik Debrecenben, s amire huszonnégy ország nevezett. Ebben a jelenlegi helyzetben csodálatos dolog, hogy sikerült ezt összehoznia a Magyar Ökölvívó Szövetségnek, s ez a verseny nagyon komoly felkészülési állomása az áprilisi európai kvalifikációnak, ahol három versenyzőnk van még harcban az olimpiai kvótáért, míg a már kvótás Gálos Roland azért küzd, hogy minél jobb helyezést érjen el, s ennek köszönhetően kiemeltként várhassa majd az olimpia küzdelmeit.

A válogatott bokszolók közül hárman küzdhetnek meg a londoni európai kvalifikáción az olimpiai kvótáért. Az egyik közülük Fodor Milán (57-63 kg), aki a lengyel Damian Durkacz ellen lép ringbe a sorozat negyeddöntőjében, s amennyiben győzni tud, úgy ott lehet az ötkarikás játékokon. A Vasas 28 éves versenyzője természetesen bizakodva várja a viadalt, ám addig még bőven vár rá még feladat. - Végre el tudtuk kezdeni az edzőtáborozást is, s bár eddig rendre Tatán készültünk, most nagyon örülünk annak, hogy ilyen körülmények között tudunk edzeni, rendkívül hasznos ez számunkra. Egy mérkőzésre vagyok az olimpiai kvótától, de talán könnyíti a helyzetemet, hogy tudom, ki ellen kell készülnöm. Az edzőmmel nagyon sok meccsét megnéztük már a lengyel srácnak, kielemeztük, látjuk miben jó, de látjuk a hibáit is, s az edzéstervet is úgy állítottuk össze, hogy azokat gyakoroljuk, amik ellene jól jöhetnek. Most az európai selejtező a legfontosabb számomra, nagyon bízom az olimpiai kvóta megszerzésében, s remélem, ha ez sikerül, úgy minél jobb helyen tudok majd nekivágni az ötkarikás játékoknak.

Gálos Roland már az olimpiára is készül! (Végh Zoltán felvételei)

A tokiói olimpiára egyelőre egyetlen magyar bokszoló szerzett kvótát, s mint azt Gálos Roland érdeklődésünkre elmondta, a felkészülése remekül alakul, s az álma természetesen az, hogy éremmel térjen haza a viadalról: - Egyelőre nagyon jól alakul a felkészülésem, testvérem és édesapám irányításával edzek napi kettőt, s készülők az előttem álló feladatokra, melyek közül most az első a Bocskai István Emlékverseny lesz. Ezt követi majd áprilisban a londoni európai kvalifikációs verseny, ahol szeretnék a lehető legjobban szerepelni ahhoz, hogy kiemeltként tudjam elkezdeni az olimpiát, ami természetesen az év legfontosabb versenye. Jó formában érzem magam, de persze még van miben fejlődni az ötkarikás játékokig, ahol szeretném a legjobb formámat hozni, s természetesen az az álmom, hogy éremmel térhessek haza Tokióból.

A rovat további hírei: Sport

Együtt ünnepelték a sportsikereket (galériával)

Együtt ünnepelték a sportsikereket (galériával)

2024. dec. 20.

A 2024-es esztendőben kiemelkedően teljesítő dunaújvárosi sportolókat köszöntötte városunk vezetése a Városháza "C" szárnya dísztermében csütörtökön délután. Volt kit, volt mit ünnepelni!

A címvédőt fogadják a Bikák

A címvédőt fogadják a Bikák

2024. dec. 20.

Az idén egyszer már legyőzött Brassó lesz a Dunaújvárosi Acélbikák csapatának vendége az Erste Liga újabb fordulójában ma este fél héttől.

Gól nélkül nehéz

Gól nélkül nehéz

2024. dec. 19.

Hiába küzdött nagyot, nem sikerült betalálnia, így kétgólos vereséggel tért haza a Ferencváros otthonából a DAB jégkorong csapata az Erste Liga szerda esti fordulójában.

Bravúrközelben a DKSE

Bravúrközelben a DKSE

2024. dec. 19.

Fordulatos csatában szenvedett 3-1-es vereséget a TFSE elleni évzáró bajnokin a DKSE felnőtt röplabda csapata.

Búcsú a kupától

Búcsú a kupától

2024. dec. 19.

Mindkét kapu előtt túl sokat hibázott a DKKA női kézilabda csapata a Budaörs elleni kupameccsen, így a hazaiak kétgólos sikerrel jutottak tovább a sorozat következő fordulójába.

DSTV: évet zártak a kajak-kenusok

DSTV: évet zártak a kajak-kenusok

2024. dec. 18.

Decemberben egymást követték a különböző évzáró rendezvények, s ebből a sorból természetesen nem maradhatott ki a DKSE Kajak-Kenu szakosztálya sem. A Szent Pantaleimon Iskolában megtartott esemény alkalmával Pető Zsolt a szakosztály elnöke idézte fel a 2024-es évet. Hangkép.

Rangadót nyertek, élen telelnek a pingpongosok

Rangadót nyertek, élen telelnek a pingpongosok

2024. dec. 18.

A nagy rivális, komoly légiósokkal megerősített Nagykanizsa otthonából is győztesen tért haza a Pentele ASE asztalitenisz csapata az NB II-es pontvadászat idei utolsó fordulójában.