Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Könnyed sikerrel a négy közé

Sport
vízilabda
magyar válogatott
olimpiai selejtező

facebook megosztás

spigott - 2021. jan. 22., 17:08

Bejutott a trieszti olimpiai selejtező legjobb négy csapata közé a magyar női vízilabda válogatott, mely simán, 20-7-re nyert a franciák ellen ma délután.

Mivel a négy dunaújvárosi játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott tegnap kikapott a görögöktől, így csoportja második helyén jutott tovább a trieszti olimpiai selejtező negyeddöntőjébe, ahol ma délután négy órától a francia válogatott várt Bíró Attila együttesére.

Az összecsapás esélyeseinek egyértelműen a mieink számítottak, s válogatottunk szerencsére ennek megfelelően is vágott neki a találkozónak, s mivel bő három perc alatt négyszer is mattolni tudta ellenfelét, úgy is tűnt, hogy nem nagyon kell izgulnunk a folytatásban. A franciák azonban nem akarták olcsón adni magukat, keményítettek védekezésükön, majd az első negyed hajrájában kétszer is bevették Magyari Alda kapuját, így az első szünetig megfelezték hátrányukat. A második etap elején előbb Garda, majd Gurisatti értékesített egy-egy büntetőt, visszaállítva ezzel a két gárda közti korábbi különbséget, s bár erre még volt válasza az ellenfélnek, Rybanska találata után magabiztos, 7-3-as fórból várhattuk a harmadik etapot.

Képek forrása: MOB

A térfélcsere után végleg eldöntötte a mérkőzést válogatottunk, mely Illés duplájával lépett meg hat találattal ellenfelétől, s bármivel is próbálkoztak a franciák, a magyar csapat a játék minden elemében jobb volt ellenfelénél, így Keszthelyi és Leimeter góljait követően már 12-5-ös vezetésnek örülhetett a szakvezetés. Az utolsó nyolc percre már semmi izgalom nem maradt, ám ez nem jelentette azt, hogy a mieink visszavettek volna a tempóból sőt, a záró negyedet is simán megnyerve arattak könnyed, 20-7-es győzelmet, amivel bejutottak a legjobb négy közé, s szombaton az olaszok ellen harcolhatják ki az olimpiai kvótát.

Franciaország – Magyarország 7-20 (2-4, 1-3, 2-5, 2-8)
A magyar csapat gólszerzői: Keszthelyi 5, Illés 3, Szilágyi 2, Gurisatti 2, Leimeter 2, Rybanska 2, Garda 2, Vályi 1, Szücs 1.

(Főoldali kép forrása: federnouto.it/Andrea Staccioli/DBM)

A rovat további hírei: Sport

DSTV: átadták az új pályát

DSTV: átadták az új pályát

2024. okt. 30.

Újabb nagy projekt valósult meg Dunaújvárosban. Városunk, valamint a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség vezetésének jelenlétében adták át a DLSZ Aréna új műfüves labdarúgó pályáját. Hangkép.

Óriási sikert hozott az Üstökös Kupa (galériával)

Óriási sikert hozott az Üstökös Kupa (galériával)

2024. okt. 30.

Több mint ezer gyermek részvételével rendezték meg a jubileumi huszadik Üstökös Kupa elnevezésű utánpótlás kézilabda tornát Dunaújvárosban és környékén az őszi tanítási szünet első két napján.

Rangadó előtt a vízilabdázók

Rangadó előtt a vízilabdázók

2024. okt. 29.

Hazai környezetben, a Ferencváros ellen folytatja a bajnoki csatározásokat a DFVE női vízilabda csapata szerdán este hét órától.

Nem hibázott a címvédő

Nem hibázott a címvédő

2024. okt. 29.

Mindössze három pont választja el az első és az utolsó helyezett csapatot a városi kispályás labdarúgó bajnokság ST Solar csoportjának középszakaszában.

Győzelem a rangadón

Győzelem a rangadón

2024. okt. 29.

Egy pár perces rövidzárlaton kívül végig nagyon fegyelmezett teljesítményt nyújtva hozta el a három pontot a fővárosból a Dunaújváros Futsal együttese az NB II-es pontvadászat hétfői fordulójában.

Három dobogós helyezés a diákolimpián

Három dobogós helyezés a diákolimpián

2024. okt. 28.

Két ezüsttel és egy bronzéremmel zárták a DKSE ifjú birkózói az Abonyban megrendezett U15-ös Országos Szabadfogású Diákolimpiai Döntőt.

Nehéz csata előtt a futsalosok

Nehéz csata előtt a futsalosok

2024. okt. 28.

A tabellán negyedik Airnergy FC otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros Futsal együttese hétfőn este fél nyolctól.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: mozgalmas iskolai napok

  2. A kiberbiztonságról a Római Civil Házban

  3. DSTV: újra zenélt a cukrászda

  4. Két vereség a megyei rivális ellen

  5. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő