Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 15. Lóránt, Loránd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Elmaradt a bravúr Kecskeméten

Sport
röplabda
DKSE
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2021. feb. 17., 20:47

Három szoros és egy sima szettben szenvedett vereséget Kecskeméten a DKSE röplabda csapata, melynek így már csak matematikai esélye van a négy közé jutásra.

A tabella hatodik helyén álló Kecskemét otthonában folytatta az Extraliga alapszakaszát ma este hét órától a DKSE röplabda csapata, melynek mindenképpen nyernie kellett vendéglátója otthonában ahhoz, hogy életben tartsa reményeit a legjobb négy közé jutásra.

Tomanóczy Tibor tanítványai bátran kezdték a találkozót, az első szett elején rendre vezetést tudtak szerezni, s egészen 8-7-ig tartani is tudták minimális fórjukat. A kecskemétiek ekkor fordítani tudtak, így innentől a mieinknek kellett rohanniuk az eredmény után, de ez eredményesen tették, így 14-15-ös állásnál időt kellett kérnie a házigazdáknak. A pauza alatt sikerült is rendeznie a sorokat a Kecskemétnek, mely sorozatban szerzett három ponttal fordított, s hiába hívta magához tanítványait kétszer is Tomanóczy Tibor, 19-15-nél már biztos előnynek örülhetett az ellenfél. Mely a játszma hajrájában tovább növelte vezetését, s hiába jött fel 24-18-ról 24-22-re együttesünk, a volt dunaújvárosi Gebhardt Norbert végül lezárta az első játékot (25-22).

A következő játszma eleje hasonlóan alakult, mint a nyitó felvonás, fej-fej mellett haladtak a csapatok, hol a mieink, hol a vendéglátók örülhettek minimális előnynek (5-6, 9-8). A játszma derekán először lépett meg kettő ponttal a Kecskemét, s bár Garrett és Bohnicsek révén igyekezett tartani magát a DKSE, két elrontott dunaújvárosi támadás után már időt kellett kérnie Tomanóczy Tibornak (16-13). Úgy tűnt, hogy ez sem törte meg a házigazdák lendületét, de 19-15 után megrázta magát együttesünk, s egymás után négy pontot szerezve kiegyenlített (19-19). A végletekig kiélezett hajrában előbb a hazaiak, majd a mieink hoztak egy 3-0-s sorozatot, majd röplabdázóink háromszor is támadhattak az egyenlítésért, s bár az első kettőt még elhibázták, a harmadikat már nem, így a második etapot 27-25-re megnyerve egalizáltak.

Képek: DKSE (archív felvételek)

Az újabb térfélcsere után sajnos nagyon beragadtak röplabdázóink, mert 1-1 után sorozatban négy pontot szerezve léptek meg a vendéglátók (5-1). A DKSE igyekezett kapaszkodni, de hiába javult fel támadásban, a kecskemétiek tartották négy-ötpontos előnyüket (15-10). Tomanóczy Tibor 18-13-nál kér újra időt, s ekkor sikerült is rendezni a sorokat, de hiába jöttek fel 18-16-ra röplabdázóink, Argilagos ütése és Nagy blokkja után újra néggyel vezetett a hazai csapat, mely innentől már nem engedte ki kezéből az irányítást, s a harmadik játékot 25-20-ra megnyerve ismét átvette a vezetést.

A negyedik játszmában az életben maradás volt a tét a mieink számára, ám hiába szerezték meg az első pontot, erre néggyel válaszoltak a hazaiak, akik a folytatásban sem hibáztak, így 8-3-nál muszáj volt újra időt kérnie a dunaújvárosi szakvezetésnek. Úgy tűnt, hogy ez hatott is, mert a következő két pontot röplabdázóink szerezték, de 8-5 után nagyon megakadt a DKSE gépezete, s egy 6-0-s sorozattal gyakorlatilag eldöntötte a szettet és a mérkőzést a Kecskemét (14-5). Innen sajnos már nem volt visszaút a mieink számára, mert a házigazdák biztosan tartották fórjukat, s az utolsó felvonást 25-17-re behúzva megnyerték a mérkőzést is, amivel együttesünket megelőzve feljöttek a bajnoki tabella ötödik helyére.

Kecskemét – DKSE 3-1 (22, -25, 20, 17)

DKSE: Garrett, Ambrus, Balázs, Boa, Tomanóczy B., Laczi, Duman, Majoros, Hatvany Zs., Bohnicsek, Kecskeméti, Mészáros, Gebhardt Á. (liberó), Sümegi (liberó). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: újra bokszolnak

DSTV: újra bokszolnak

2025. ápr. 24.

Településünk sportági kínálata egészen szerteágazó. Sulák Andrással beszélgettünk, aki betekintést nyújtott a boksz világába. Következő riportunkat nem csak a küzdősport szerelmeseinek ajánljuk. Hangkép.

Új edzők a DAB hokisainál

Új edzők a DAB hokisainál

2025. ápr. 24.

Hetler Ádám és Németh Péter veszi át a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt csapatának irányítását a 2025/2026-os szezonban.

Élő sporttörténelem az Intercisa Múzeumban

Élő sporttörténelem az Intercisa Múzeumban

2025. ápr. 23.

A város dicsőséges sportmúltjáról szervez új sorozatot az intézmény – az első előadáson a motorcsónak-versenyzés lesz a téma, mindenkit várnak a múzeumban csütörtökön délután.

DSTV: támogatás Livinek

DSTV: támogatás Livinek

2025. ápr. 23.

Remekül sikerült a Dóczi Zsuzsához köthető jótékonysági sportesemény. Az edző múlthéten adta át az 5. Kihívás napon összegyűlt támogatást Balog Livinek és családjának. Hangkép.

Nem hibázott a DFC

Nem hibázott a DFC

2025. ápr. 23.

A Soproni Egyetem elleni magabiztos győzelemmel tartotta meg második helyét a tabellán a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II Nyugati Csoportjában.

Így lett szebb az ünnep

Így lett szebb az ünnep

2025. ápr. 22.

Hetedszer vendégelte meg a Hajléktalan Ellátó Centrum Kandó Kálmány téri intézményének lakóit a DLSZ Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoportja húsvét alkalmából.

Mr. Tus Dunaújvárosban járt

Mr. Tus Dunaújvárosban járt

2025. ápr. 22.

Remek hangulatban tekinthetett vissza barátaival, egykori versenytársaival a Dunaújvárosban és a magyar birkózásban szerzett emlékeire Hegedűs Csaba, olimpiai, világ-és Európa-bajnok birkózó a Gurics György Birkózó Centrumban.

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: tárlatvezetés (és forró tea) csalogat

  2. FitCity Dunaújváros: zumbával kezdték az évet

  3. Apró figyelmesség városunk csöppségeinek

  4. Átadták a kórház új, modern MR vizsgálóját

  5. Nem tudták lelassítani az Audit

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Embedded thumbnail for "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Embedded thumbnail for Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  3. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  4. Alakul a DFC 2026-os kerete

  5. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő