ISD Dunaferr: valódi megoldásra, áttörésre várva
Miközben az országos nyilvánosságban mostanában a szokottnál kevesebb szó esik ISD Dunaferr Zrt. helyzetéről, a városban továbbra is az a legnagyobb kérdés, hogyan alakul a vállalatcsoport jövője. Az igazi áttörés még várat magára, de "kohóközel"” forrásaink szerint elképzelhető, hogy már nem sokáig.
Mielőtt a legfontosabb tényezőkre térünk, egy rövid helyzetjelentés erejéig mindenképpen át kell tekintetünk az ISD Dunaferr Zrt. (és az acélpiac) jelenlegi helyzetét – ennek híján egyszerűen értelmezhetetlen ugyanis a vasmű válságából vezető lehetséges kiút iránya.
Helyzet, jelentés
Az acélpiaci mozgásokra és a vaságyi üzemelésre rálátó forrásaink szerint még a múlt év végi állapothoz mérten is visszaesett a termelés, a maximális kapacitásnak csak mintegy 28-30 százalékán pörög a vasgyári gépezet. Ez még akkor is abszolút negatív rekordnak, mélyrepülésnek számít, ha tudjuk: konszolidálódott a piac, véget ért az elmúlt hónapokat jellemző acélpiaci robbanás, amely nagyon magas árakat – és nem utolsósorban a meglévő készletek teljes kisöprését – jellemezte.
Az árak még mindig jók, ugyanakkor az elmúlt hónapok láza nem múlt, nem is múlhatott el nyomtalanul, figyelmeztetett egy megkérdezett, de névtelenséget kérő szakértőnk. A mostani mozgások jelenleg éppen azoknak a szereplőknek kedveznek, akik hosszú távra rendezkednek be a piacon, vagy éppen – és ezen a ponton léphet be a történetbe a dunaújvárosi acélpiaci bázis jelenlegi válsága – a meglévő kapacitásaik növelésében gondolkodnak. A közelmúlt piaci robbanása ugyanis bármikor megismétlődhet, és ebben a hektikus helyzetben bizony extra hatalmasat szakíthat mindenki, aki gyorsan képes reagálni a változó piaci igényekre. Márpedig a dunaújvárosi vasmű egyik lehetséges erőssége éppen ez lehetne. Forrásunk egyértelműen biztatónak nevezte a piaci állapotokat – és egyértelműen bizakodott a Dunaferr helyzetét illetően is.
A kokszfronti csata
Mindeközben a jelenlegei válsághelyzet egyik félreérthetetlen jele, hogy – a szakszervezetekkel vívott, lapunk hasábjain rendre ismertetett – csatározások mellett belső feszültségek is terhelik a mindennapi működést. Amint arról a 24.hu internetes lap is beszámolt, az elmúlt időszak egyik fontos fejleménye volt a gyárkapun belül, hogy vállalatcsoport vezetése a közelmúltban menesztette az ISD Kokszoló Kft. ügyvezetőjét. Orova István megbízatása a cégiratok szerint május 31-ig szólt volna. Több vasgyári forrásunk azt is közölte, hogy a Kokszoló Kft. teljes vezetését leváltották: távozott Pász Péter műszaki vezető és Szabolcs Márta gazdasági igazgató is. A vezércserére forrásaink szerint azonnali hatállyal került sor.
A rapid döntést több forrásunk is azzal indokolta, hogy bár az ISD Kokszoló Kokszoló 100 százalékban az ISD Dunaferr Zrt. tulajdona, a korábbi vezetés nem megfelelően képviselte a tulajdonos érdekeit. A vasmű napi szintű működéséhez szükség van az alapanyagra – a „belvillongás” hátterében több informátorunk egybehangzó állítása szerint a gyáregység területén lévő nagy mennyiségű koksz száll.
A kacskaringós történetben egyetlen biztos tényező van: a kft. ügyvezetője Evgeny Tankhilevich legfőbb-, általános vezérigazgató helyettes lett.
A végén csak egy marad(?)
Végül, de közel sem utolsósorban essen szó a stratégiai partner várt-remélt belépéséről. Sajnos a hivatalos megerősítés várat magára, ám több megbízható forrásunk biztató fejleményekről számolt be. Bár a korábban lehetséges partnerként emlegetett angol-indiai Liberty Steel kiszállt a történetből, informátoraink szerint a nyilvánosság kizárásával ugyan, de továbbra is napi szintű egyeztetések folynak egy jelentős érdeklődővel – a meg nem nevezett kazah cégcsoport forrásaink szerint jelenleg is ígéretes tárgyalásokat folytat a menedzsmenttel, de úgy tudjuk, kormányzati szinten is zajlanak az egyeztetések. A tárgyalások sorát – a kazah kormányzat hathatós támogatásával – Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kezdte meg, jelenleg az ügyet a Palkovics László irányításával működő Innovációs és Technológiai Minisztérium kezeli a Magyar Export-Import Bank Zrt., vagyis az Eximbank, valamint más acélpiaci szakértők bevonásával. Forrásaink szerint a kazah fél kezdeményezte, hogy az ISD Dunaferr Zrt. kerüljön a kormány stratégiai partnereinek körébe – ez a jelek szerint akár a belépés egyik fontos előfeltétele lehet –, és érdekes adalék, hogy erre a kormány oldaláról határozott ígéretet kaptak.
A gesztus értékű lépések mellett a gyakorlati működés terén is történt előrelépés: információink szerint a leendő partner – és itt tér vissza a történetbe a keretes anyagunkban emlegetett kokszolói vonal – már több egyeztetést kezdeményezett a Dunaferr hitelezőinél a vállalatcsoport helyzetének konszolidálása érdekében. Forrásaink szerint ezek az egyeztetések rendre a működés biztosítását és a kapacitás növelését célozták.
A partnert több forrásunk komoly kazah kormányzati támogatással is bíró vállalatcsoportként írja le – egy informátorunk Kazahsztán meghatározó banki befektető csoportjaként aposztrofálta. A „kazah szál” viszonylag új vonal a Dunaferr partnerkereső történetében, de ha arra gondolunk, hogy a Kazah Köztársaság a közép-ázsiai térség egyik meghatározó középhatalma, ráadásul a Világbank befektetési szempontból a világ húsz legvonzóbb állama közé sorolta, akkor életszerűnek tűnik a terv; a kazah gazdaság egyik meghatározó szereplőjének porfoliójába remekül illeszkedik a szerepvállalás egy, az EU-n belüli nehézipari vállalatcsoport működtetésében.
Az esetleges belépésről, a tárgyalásokról és a partner kilétéről természetesen érdeklődtünk a Dunaferr menedzsmentjénél is, ott azonban üzleti titokra hivatkozva sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták az értesüléseinket. Az mindenesetre bizakodásra ad okot, hogy hozzáfűzték: amennyiben érdemi fejlemény történik a stratégiai partner belépése terén, azonnal tájékoztatják a nyilvánosságot.
Valódi megoldás, igazi áttörés lenne – nagyon várjuk!
(Fotó: Németh Zsolt)
A rovat további hírei: Dunaferr
Beavatkozást sürget Dunaferr-ügyben Kálló Gergely
2020. máj. 08.
Friss videóüzenetben kért azonnali beavatkozást a kormányzattól Kálló Gergely az ISD Dunaferr krízishelyzetének megoldásához: a térség országgyűlési képviselője a kieső bérek kompenzálását szorgalmazta. Íme!
ISD Dunaferr: óvatos aggodalommal
2020. máj. 08.
Az elmúlt hetek egyik legjelentősebb dokumentuma városunkban kétségkívül Jevgenyij Tankilevics, az ISD Dunaferr vezérigazgatója levele volt – összeállításunk a közelmúltban napvilágot látott írás nyomán a cégcsoport jelenét summázza, felvillantva a (közel)jövőt is – egy vész- és egy optimális/ideális forgatókönyvvel. A helyzet, túlzás nélkül, drámai.
ISD Dunaferr: közös óvintézkedések a koronavírus miatt
2020. már. 02.
Óvatosságra inti munkavállalóit, valamint mindenkire érvényes óvintézkedéseket vezetett be a vasgyár teljes területén az ISD Dunaferr Zrt. a koronavírus-fenyegetettség miatt. A társaságcsoport vezetése a szakszervezetekkel egyetértésben hozta meg egészségőr döntését, értesült a DO.
Megállapodást kötöttek – élhet a gyár!
2020. feb. 13.
Visszavonta a létszámleépítést, kétlépcsős bérfejlesztést tervez az ISD Dunaferr Zrt., így a szerdára időzített tüntetés is elmaradt az Orosz Nagykövetség előtt. A megegyezés hírét közleményben üdvözölte a város önkormányzata.
Megkezdődtek az egyeztetések
2019. nov. 07.
Háromszázötven dolgozót érintő létszámcsökkentést jelentett be múlt héten az ISD Dunaferr Zrt.a leépítést az acélipar nehéz gazdasági helyzetével indokolták. Dunaújváros polgármestere akkor egyeztetéseket ígért a cég menedzsmentjével.
Komoly létszámleépítés a vasműnél
2019. okt. 30.
Háromszázötven dolgozót érintő létszámcsökkentést jelentett be az ISD Dunaferr Zrt., a leépítést az acélipar nehéz gazdasági helyzetével indokolták. Dunaújváros polgármestere egyeztetéseket kezdeményezett a cég menedzsmentjével.
Bicskanyitogató közlemény a Dunaferrtől: szerintük “összességében megfelelően működnek”
2019. okt. 11.
Könnyfacsaró közleményt adott ki az ISD Dunaferr Társaságcsoport, melyben megtudhattuk: politikai támadásoknak vannak kitéve - írja a Pesti Srácok.