Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 06. Dorottya, Dóra
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Győzelemmel zárt a Kohász

Sport
kézilabda
DKKA
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2021. máj. 30., 18:37

Nagy csatában aratott 36-33-as sikert az Érd elleni találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely a nyolcadik helyen fejezte be az idei bajnoki szezont.

Hazai környezetben, az Érd elleni összecsapással zárta a 2020/2021-es bajnoki szezon küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata ma délután öt órától.
Vágó Attila tanítványainak mindenképpen győzniük kellett ahhoz, hogy megszerezzék a tabella nyolcadik helyét, s bár a találkozó első három góljából kettőt a vendégek szereztek, Bulath, Pál, majd Kazai találataival hamar fordítottak az akadémisták (4-2). Együttesünk jobban, pontosabban játszott ellenfelénél, így a vendégeknek már a 7. percben időt kellett kérniük, ám úgy tűnt, ez sem segít nekik, mert az első tíz perc végén már 8-5-re vezetett a Kohász. Ekkor jött azonban egy komolyabb hullámvölgy a mieink játékában, s ezt sorozatban lőtt öt góllal bosszulta meg az érdi alakulat, mely a 13. percre át is vette a vezetést (8-10). Innentől a mieinknek kellett futniuk ellenfelük után, de ezt eredményesen tették, mert Hlogyik védéseivel, illetve Bulath, valamint Román találataival előbb egalizáltak, majd ismét magukhoz ragadták az előnyt (12-11). A játékrész utolsó tíz percre is kiegyenlített, nagy csatát hozott, melyben felváltva szerezték góljaikat a csapatok, így a szünetre 18-17-es dunaújvárosi fórral vonultak a felek.

Végh Zoltán felvételei

A második etapot jobban kezdte vetélytársánál a Kohász, mely három perc alatt szerzett négy találatával lépett meg az érdiektől (22-18). A vendégek persze nem akadtak leszakadni, a támadásban és védekezésben elkövetett hazai hibákat kihasználva gyorsan megfelezték hátrányukat, s mikor a félidő derekához közeledve feljöttek egyre, muszáj volt időt kérnie Vágó Attilának (26-25). Ez sem segített azonban, mert az érdiek a hibázni szinte képtelen Szabó tizedik találatával egalizáltak, s kezdődhetett minden elölről (27-27). Kézilabdázóinktól Barján és Bulath, míg a túloldalon továbbra is Szabó célzott pontosan, ám mikor végre Horváth is betalált, újra kettővel vezetett a Kohász (32-30). Nem sokáig, mert Szabó tizenharmadik gólja után újra csak egy volt az érdiek hátránya sőt, az 55. percben már az egyenlítésért támadhattak a vendégek. Ezt a támadást szerencsére sikerült kivédekezni sőt, a túloldalon Bulath, majd Barján is betalált, így két és fél perccel a meccs vége előtt újra hárommal ment a DKKA (34-31). Innen még egyszer visszajött kettőre az Érd, ám Bulath újabb gólja, valamint Wéninger védése végleg eldöntötte a meccset, melyet 36-33-ra nyert meg a Vágó-csapat, így kilenc hazai győzelemének köszönhetően a nyolcadik helyen fejezte be a bajnokságot.

DKKA – Érd 36-33 (18-17)

DKKA: Wéninger – Mihály P. 2, Ferenczy 4, Szalai B. 5, Matucza, Bulath 9, Kazai 4. Csere: Hlogyik (kapus), Pál E. 1, Barján 3, Román 5, Dabevszka 1, Husti, Horváth G. 2. Vezetőedző: Vágó Attila.

A rovat további hírei: Sport

Biró Bálint bajnoki remeklése

Biró Bálint bajnoki remeklése

2022. okt. 14.

A Dunaújvárosi Egyetem DSE asztaliteniszezőinek neveltje, Biró Bálint párosban aranyéremmel, míg a csapatban a BVSC-Zugló tagjaként ezüstéremmel zárta a fővárosban megrendezett bajnoki viadalt.

Vári Attila lemondott a Magyar Vízilabda Szövetség elnöki posztjáról

Vári Attila lemondott a Magyar Vízilabda Szövetség elnöki posztjáról

2022. okt. 14.

Lemondott posztjáról Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke.

Székesfehérvárra látogatnak a Bikák

Székesfehérvárra látogatnak a Bikák

2022. okt. 14.

A FEHA19 elleni találkozóval folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata szombaton délután 14.05 perctől.

Október 15-én indul a távfűtési szezon

Október 15-én indul a távfűtési szezon

2022. okt. 13.

Egy fűtési szezonon már túl van a DVG Zrt. Kalandos volt az indulás, hiszen a Pomázi-cégcsoport által működésképtelenné tett erőműveket újra üzembe kellett helyezni, amit rekordgyorsasággal végzett el a DVG Zrt. A szakemberek az első év során számos tapasztalatot szereztek, amivel tovább tudják javítani a szolgáltatás színvonalát.

Újra nagy sikert hozott az Ovifoci Kupa

Újra nagy sikert hozott az Ovifoci Kupa

2022. okt. 13.

Tizennégy óvoda növendékei mozoghattak és érezhették remekül magukat az Ovifoci Kupa második fordulóján, melyet az Aprók háza Tagóvodában rendeztek meg a közelmúltban.

Meglépett az éllovas

Meglépett az éllovas

2022. okt. 13.

Magabiztos győzelemmel növelte tovább előnyét a listavezető Fejó-Therm gárdája a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus csoportjában.

Ezúttal egy bronz jutott a birkózóknak

Ezúttal egy bronz jutott a birkózóknak

2022. okt. 13.

Pupp Viktória révén egy harmadik hellyel gazdagodtak a DKSE U15-ös birkózói a Mogyoródon megrendezett kötött- és szabadfogású országos bajnokságon.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ezüstérmes a magyar válogatott az Eb-n

  2. Átgázolt a bajnok röplabdázóinkon

  3. "Dunaújváros fái a négy évszakban": finálé a fotópályázat téli fordulóján

  4. DSTV: birkózó emlékverseny

  5. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. Újra élnek a bajnoki remények

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő