Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 17. Antal, Antónia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kettős győzelemmel döntőben a Kohász

Sport
kézilabda
DKKA
Liga Kupa

facebook megosztás

spigott - 2021. máj. 17., 18:30

Az első félidőben még akadozott a gépezet, ám végül sima, 37-28-as sikert aratott a Liga Kupa elődöntőjének fővárosi visszavágóján a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

A hazai környezetben aratott 40-22-es győzelem után az újabb siker és természetesen a továbbjutás reményében vágott neki a Vasas elleni Liga Kupa-elődöntő visszavágójának ma délután öt órától.

Vágó Attila kissé felforgatott összeállításban küldte csatába együttesét, mely meglehetősen hullámzó játékkal kezdte a meccset, s mivel a szép megoldások mellett bosszantó hibákat is láthattunk, a házigazdák tartották is a lépést a mieinkkel (5-5). A védekezéssel egyik gárda sem törődött sokat, a 15. percben már 11-11 gólnál tartottak a felek, ám Román és Fodor találatai után már időt kellett kérnie a Vasasnak a 18. percben (12-14). A rövid pauza után ellépett ugyan hárommal ellenfelétől a Kohász, ám a félidő utolsó tíz perce rengeteg hibát hozott a mieink oldalán, s ezt ki is használták a hazaiak, akik 16-nál utol is érték az akadémistákat. Az utolsó percekre azért rendezte sorait együttesünk, mely Barján, Fodor és Horváth góljainak köszönhetően 19-17-es fórból várta a második felvonást.

Román Dorina 13 gólig jutott a Vasas ellen! (Kép: DKKA)

Melyben 19-21-ig tartotta a két gárda közti különbséget a lelkesen küzdő hazai csapat, ám a védekezés feljavulásával, illetve a pontosabb helyzetkihasználással sorozatban öt gólt szerezve gyakorlatilag el is döntötte a meccs sorsát (19-26). Ekkor jött egy újabb dunaújvárosi hullámvölgy, tíz perc alatt egyetlen gólt lőtt a Kohász, közben viszont kapott ötöt, így Vágó Attilának muszáj volt időt kérnie (24-27). A taktikai tanácsok után Barján és Fodor révén tudott újra meglépni öt góllal együttesünk, s bár a Vasas próbálkozott becsülettel, a véghajrában tovább növelte előnyét a Kohász, mely végül 37-28-as sikert aratva, kettős győzelemmel jutott be a Liga Kupa döntőjébe, ahol a Kispestet búcsúztató Kozármisleny lesz az ellenfele.

Saját neveléssel erősítettek!

Szintén a DKKA csapatához kapcsolódó hír, hogy az együttes vezetése a gárda hivatalos honlapján jelentette be ma este, hogy Kukucska Viktória Dunaújvárosban folytatja pályafutását a 2021/2022-es szezonban. A 20 éves jobbszélső ízig-vérig dunaújvárosi nevelésű, hét évesen kezdett el kézilabdázni Meggyes Rita irányítása alatt, s egészen a 2014/2015-ös szezonig akadémiánkon játszott, majd Hajdu János hívó szavára szerződött Balatonboglárra a Nemzeti Kézilabda Akadémiához (NEKA). Az elmúlt években fokozatosan építette fel magát, mára az NB I-ben szereplő Boglári Akadémia-SZISE egyik alapemberévé vált, amit a szezonban lejátszott huszonegy felnőtt bajnoki találkozója is bizonyít.

Kép: DKKA

Mint azt a húsz éves átlövő elárulta, nem sokat gondolkodott azon, hogy visszatérjen Dunaújvárosba, ahol segíteni és tanulni is szeretne a következő szezonban.

– A város természetesen mindig közel állt a szívemhez, a lányok, az egész stáb és a munka is szimpatikus volt számomra, szóval nem kellett sokat vacillálnom ahhoz, hogy emellett a csapat mellett tegyem le a voksomat. Mindenképpen szeretném segíteni az együttest abban, hogy sikerüljön elérni a kitűzött helyezéseket, s remélem, hogy ez minél jobb eredményt is jelent majd a következő év végén. Vannak rutinos játékosok a csapatban, tőlük mindenképpen szeretnék tanulni, ugyanakkor segíteni is akarok a további munkában.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: szezont zártak a röplabdázók

DSTV: szezont zártak a röplabdázók

2024. jún. 07.

A szezon végén ismét összegyűltek településünk röplabdázói – nehéz idény után eresztették ki a gőzt a játékosok. A 2023/2024-es kiírás eredményeiről és tapasztalatairól kérdeztük Tomanóczy Tibor vezetőedzőt és Peredi Zoltánt, a DKSE csapatának játékosát. Hangkép.

Elmaradt a bajnokavatás

Elmaradt a bajnokavatás

2024. jún. 07.

Egy jól eltalált lövéssel, taktikus és fegyelmezett játékkal tréfálta meg az éllovas Karmacsi Autó FC gárdáját a Jóbarátok csapata a városi kispályás focibajnokság ST Solar csoportjában.

Parádés szezonzáró

Parádés szezonzáró

2024. jún. 06.

Hét dobogós helyezéssel zárták a szezon utolsó országos bajnokságát a Spartan Cheerleading SE tagjai a mögöttünk hagyott hétvégén.

Jövő héten már edzőtábor vár a jégkorong válogatottra

Jövő héten már edzőtábor vár a jégkorong válogatottra

2024. jún. 06.

Az első közös felkészülésen erőnléti tesztelés és jeges edzések is várnak az olimpiai selejtezőre készülő magyar férfi jégkorong válogatottra.

DSTV: gáláztak a tornászok (galériával)

DSTV: gáláztak a tornászok (galériával)

2024. jún. 05.

Megtartotta hagyományos évzáró gáláját a DKSE torna szakosztálya. A „nagyok” munkáját látjuk és halljuk, olvashatjuk az országos médiában is – most azonban a „kicsik” a szüleiknek és barátaiknak mutathatták meg magukat, büszkén és ügyesen. Hangkép.

Hajdu Jonatánék nagy fölénnyel nyerték a második válogatót is

Hajdu Jonatánék nagy fölénnyel nyerték a második válogatót is

2024. jún. 05.

Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a második válogatót is megnyerte a kenu kettesek 500 méteres versenyszámában, így minden bizonnyal ők indulhatnak majd az olimpián.

Dobogós helyek az utánpótlás bajnokságokról

Dobogós helyek az utánpótlás bajnokságokról

2024. jún. 05.

Ceglédi és szigetvári országos versenyüket is szép eredményekkel zárták a DKSE birkózó szakosztályának ifjú sportolói.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Gazdára találtak az elhagyott ruhadarabok

  2. Játékost cseréltek az Acélbikák

  3. Az Országháznál robbantással fenyegetett – vádat emeltek ellene

  4. DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

  5. Kálló Gergely: "...fontos, hogy a döntéseknél az itt élők véleménye érvényesüljön"

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

Embedded thumbnail for DSTV: a szolidaritási adóról

DSTV: a szolidaritási adóról

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő