Dunaújváros Hetilap

Távhő: "Hosszú idő után újra a fogyasztó lesz az első"

Kölesdi Fanni - 2021. május 7. 17:28

Egy hete jelentette be Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere, hogy az önkormányzat szerződést bont a DVCSH Kft.-vel. A témáról ezúttal a DVG első emberét és a város gazdasági alpolgármesterét kérdeztük.

Az önkormányzat és a DVCSH közötti viszony már az előző városvezetés alatt sem volt felhőtlen, a szakításra azonban akkor nem került sor. Pintér Tamás múlt heti, hasábjainkon is napvilágot látott bejelentése során elhangzott, a dunaújvárosi távhő- és vízszolgáltatást a jövőben a 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő DVG Zrt. látja majd el. A részletekről Szabó György vezérigazgatót kérdeztük. 

Szakítanak a korábbi felfogással

Hiányzott önnek ez a feladat?
– Az ember ritkán szeretne több feladatot kapni a munkájában, itt azonban egy olyan problémáról van szó, ami a dunaújvárosiak számára az egyik legfontosabb megoldandó kérdés volt. Nagyon örülök és büszke vagyok rá, hogy ezt mi oldhatjuk meg.
Ami talán a leginkább izgat mindenkit, hogy mit kell tenniük a lakóknak, felhasználóknak?
– Az, hogy figyeljék a tájékoztatást. A DVG Zrt. és az önkormányzat közösségi oldalain folyamatosan tájékoztatást fogunk adni a tennivalókról. Sajnos az elmúlt évtizedben kifordultak a dolgok Dunaújvárosban, és nem a fogyasztó volt a legfontosabb a távhőszolgáltatónak. Végre szakítani fogunk ezzel a felfogással. Ennek egyik eleme, hogy június 1-jétől összesen 3 helyszínen nyitunk majd ügyfélszolgálatot a városban, míg most csak egy helyen van. Ezen kívül 0-24 órában működő hibabejelentőt fogunk üzemeltetni.
Honnan tudják majd a fogyasztók, hogy mikortól kell majd az új szolgáltatónak fizetni?
– Nagyon fontos, hogy itt külön kell választani a távhőt és a vizet. A távhő esetében június 30-áig szolgáltat a DVCSH, míg a vizet december 31-ig. Vagyis az eddig az időpontig elfogyasztott hőt és vizet ők fogják kiszámlázni. Nagyon fontos, hogy ez érinti a tartozásokat is, hiszen azok is ez előtt az időpontok előtt keletkeztek, ezeket tehát a DVCSH-nak kell megfizetni. A távhőszolgáltatást július 1-től veszi át a DVG, a vizet pedig egy másik cég fogja 2022. január elsején.

"Honnan lesz hő, mi lesz a csövekkel?" – tette fel a kérdést nagyon sok városlakó.
– Laikusként teljesen logikus kérdés. A közműhálózat nem a DVCSH-é, ők csak a szolgáltatást végezték. A hálózat tulajdonosa az önkormányzat, aki a szolgáltatást most a DVG-re bízta. Így mi ugyanazon a hálózaton fogunk szolgáltatni, ez pofonegyszerű kérdés. Az, hogy a hő honnan lesz, már bonyolultabb, de közel sem megoldhatatlan feladat, mint ahogyan sokan azt szeretnék. Több lehetőség is van a városban hő beszerzésére, ezekről már zajlanak a tárgyalások.
Milyen állapotban vannak a csövek?
– Ezt eddig a DVCSH feladata volt üzemeltetni, fejleszteni és karbantartani. A tavalyi évig ezt minden évben ellenőriztük, tehát nagy baj nem lehet. Az átvétel során természetesen megvizsgáljuk a csöveket és a rendszereket, és a szükséges karbantartásokat el fogjuk végezni. Itt szeretném azt is elmondani, hogy a házi hőközpontok, a radiátorok, a házban lévő csövek a társasházak tulajdonában vannak, vagyis ezeknek a karbantartása a társasház feladata. Én azt javaslom a közös képviselőknek, hogy ezeket a munkákat a nyáron mindenképpen végeztessék el, hogy idén ősszel tényleg zökkenőmentesen indulhasson a fűtési szezon. A lakókat is arra kérem, hogy tájékozódjanak erről, hívják fel erre a közös képviselők figyelmét. 
Nyilván nem mindegy a lakóknak az ár sem – erről lehet már tudni valamit?
– Itt minimális mozgásterünk van. A távhő és a víz árát is a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hagyja jóvá. A célunk az, hogy a szolgáltatás ára ne emelkedjen, csak a színvonala. 
Hogyan működik az új üzletág a DVG-n belül?
– Nagyon fontos, hogy ez egy teljesen elkülönített üzletág lesz, saját vezetővel, saját munkatársakkal, irodákkal. Viszont mivel mégiscsak egy cég leszünk, egy sor dologban fogjuk tudni segíteni egymást, ami a műszaki dolgokat illeti. Így megszűnik az a lehetetlen helyzet is, hogy egy-egy közműjavítás után hónapokat kell várni az útburkolat helyreállítására, mert a cégek között elvesztek az információk. 
Miben érzékelhetnek majd változást a felhasználók?
– Ami biztosan nagy változás lesz, hogy mindenki tiszta lappal indul majd. Ez egyúttal azzal is jár, hogy mindenkit visszakapcsolunk majd a távhőszolgáltatásba, akit a DVCSH korábban ilyen-olyan okokból kizárt. A célunk az, hogy egy ügyfélbarát szolgáltatást végezzünk; nem megbántva senkit, az előzményeket ismerve ez nem lesz túl nehéz feladat.

Időben választ kapnak a felhasználók

Özönlenek a lakossági kérdések, mióta Pintér Tamás bejelentette, hogy az önkormányzat szerződést bont a DVCSH-val, mondta Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester. Mint hangsúlyozta, egyelőre mindenkit türelemre kér, egyben arra is ígéretet tett, hogy minden felmerülő kérdésre időben választ kapnak majd a felhasználók:
– Ahhoz, hogy értsék a helyzetet, először is fontos tisztázni, hogy pontosan mi történt, ugyanis a jövőben külön fog válni a távhő és a vízszolgáltató. A távhőszerződést június 30-ai határidővel mondtuk fel, így a távhőszolgáltatást július 1-től veszi át a DVG Zrt.. A vízszolgáltató december 31-éig marad a DVCSH, az új szolgáltató 2022. január elsején veszi majd át a feladatot. Ezt jogilag így lehetett megoldani. A vízszolgáltatóról később születik majd döntés, az ugyanis nem lehet a DVG Zrt.
A DVG Zrt.-nél már gőzerővel dolgoznak az új ágazat felállításán; mint Szabó Zsolt hangsúlyozta, egy olyan cég jön majd létre, amely közelebb lesz az emberekhez és valóban a lakókért, a fogyasztókért dolgozik majd:
   – Ezen dolgozik Szabó György vezérigazgató is, akinek ügyfélbarát szemlélete nagyon fontos szempont volt már akkor, amikor tavaly kinevezték a DVG vezetőjének. 
A történet teljessége kedvéért fontos tétel, hogy időközben a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) honlapjára felkerült annak a határozatnak a szövege, amelyet a DVCSH februári szolgáltatás-kimaradásáról készítettek. 

A 33 oldalas dokumentumban megdöbbentő részletek találhatók. Mint ismert: a MEKH 25 millió forintra bírságolta a DVCSH-t.

(Fotó: Végh Zoltán)
 

A rovat további hírei: Közélet

Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes

Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes

2025. okt. 21.

Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.

Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés

Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés

2025. okt. 20.

Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.

Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap

Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap

2025. okt. 20.

Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.

Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért

Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért

2025. okt. 20.

Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.

Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze

Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze

2025. okt. 17.

A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.

Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén

Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén

2025. okt. 16.

Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.

Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért

Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért

2025. okt. 15.

Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.