Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: kezdésnek remek

Sport
kézilabda
DKKA
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2021. júl. 31., 08:06

Idegenben és itthon is magabiztos győzelemnek örülhetett a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

Lejátszotta első edzőmérkőzéseit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely pénteken délelőtt az Érd, míg délután az NB I/B-s Eszterházy SC ellen lépett pályára. A Telkiben lejátszott délelőtti mérkőzésen a csapat rutinosabb tagjai ragadtak labdát, s arattak sima, 31-23-as győzelmet az érdiek ellen, míg délután a fiatalabbak kaptak lehetőséget, s ezt kiütéses, 35-20-as győzelemmel hálálták meg.

Érthetően elégedett is volt a látottakkal Vágó Attila vezetőedző, aki örült a győzelmeknek, ám mint azt elmondta, ezúttal nem az eredmény volt a lényeg:

– A terhelésen volt a hangsúly a két találkozón, azért mentünk mindkét mérkőzésre tíz-tizenegy fővel, hogy mindenki megkapja a megfelelő időmennyiséget a játékra. Délelőtt a rutinosak játszottak, délután a fiataloké volt a főszerep, s mindenkinek szerettem volna minimum harminc perceket adni, hogy a pályán legyenek, s meg tudják mutatni, hogy ki mire képes. Nem az eredményen volt a hangsúly, de természetesen örülök a győzelmeknek. Két dolgot kértem, aminek meg kellett felelni, a védekezés és az abból való gyors lerohanás, s ezeket mind a két edzőmérkőzésen meg tudtuk valósítani, mert viszonylag kevés gólt kaptunk, viszont nagyon sok eredményes lerohanásunk volt, szóval örültem annak, hogy volt bennünk sebesség mindkét összecsapáson.

A DKKA eredményei és gólszerzői

Érd - DKKA 23-31 (9-16)
A DKKA góllövői: Bulath 5, Farkas 5, Kazai 5, Kukucska 4, Mrmolja 3, Polics 1, Szalai 5, Weisheitel 3.

DKKA - Eszterházy SC 35-20 (19-11)
A DKKA góllövői: Borgyos 6, Fodor 6, Kiss Cs. 6, Krupják-Molnár 1, Matucza 3, Nemes 3, Polics 1, Šustková 7, Vargyas 2.

A rovat további hírei: Sport

Újra előnyben a Worm Angels

Újra előnyben a Worm Angels

2023. már. 10.

Kétgólos hátrányból felállva, hosszabbításban aratott 4-3-as győzelmet a Worm Angels hokicsapata a Győr ellen az Andersen Liga elődöntőjének harmadik meccsén.

Mayer Eszter utazhat a vb-re

Mayer Eszter utazhat a vb-re

2023. már. 09.

A dunaújvárosi Mayer Eszter is bekerült a magyar junior női tornász válogatott világbajnokságra utazó csapatába.

Életben maradt a DAB-ASP

Életben maradt a DAB-ASP

2023. már. 09.

Fordulatokban gazdag csatában, hosszabbítás után aratott 6-5-ös sikert a DAB-ASP hokicsapata a címvédő ellen az Andersen Liga elődöntőjének harmadik felvonásán.

Kovács-Seres Hunor medencében is legyőzhetetlen

Kovács-Seres Hunor medencében is legyőzhetetlen

2023. már. 08.

Remek eredményekkel örvendeztették meg az értük szurkolókat a DKSE versenyzői a Veszprémben megrendezett IX. Medencés Hosszútávúszó Országos Bajnokságon.

A folytatásért küzd a DAB-ASP

A folytatásért küzd a DAB-ASP

2023. már. 08.

Hazai környezetben szépíthet a DAB-ASP jégkorong csapata az Andersen Liga elődöntőjében a MAC Ikonok ellen.

Fővárosi öröm a rangadón

Fővárosi öröm a rangadón

2023. már. 08.

Nem talált ellenszert a Fradi védekezésre a DFVE felnőtt női vízilabda csapat a két gárda kedd esti bajnoki rangadóján a fővárosban.

Nagy lépések a válogatottság felé

Nagy lépések a válogatottság felé

2023. már. 07.

Pupp Viktória, Nyikos Veronika és Sallai Sándor is remek teljesítményt nyújtott a korosztályos birkózók közelmúltban megrendezett versenyein.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  2. Záporokkal éri el térségünket a hidegfront

  3. Illóolajok világa: választás az egyedi és a keverék olajok között

  4. Csak egy pont jutott a DFC-nek

  5. DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. Választás 2026: szavazási tudnivalók és teendők

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő