Kovács-Seres Hunor bajnoki címe

spigott - 2021. július 29. 7:30

Mindössze két nappal azután, hogy hazatért Párizsból, már serdülő bajnoki címnek örülhetett a DKSE tehetséges úszója, Kovács-Seres Hunor.

Főoldali és belső kép forrása: DKSE Facebook

Debrecenben rendezik meg szerdától szombatin az úszók Országos Serdülő Bajnokságát, melyen ott van a DKSE versenyzőinek különítménye is. A dunaújvárosi fiatalok a viadal első napján összesen tíz számban álltak rajtkőre a délelőtti előfutamokban, ahonnan Horváth István 100 méteres hátúszásban, Kenyér Lilla 100 háton, valamint 200 pillangón jutott be a délutáni finálékba, s szintén az éremét szállt csatába az előző hét végén nyíltvízi Európa-bajnoki címet szerzett Kovács-Seres Hunor is, aki 1500 gyorson mérette meg magát.

A döntőkben Horváth István az ötödik, Kenyér Lilla egy negyedik (100 hát), valamint egy hetedik hellyel (200 pillangó) gazdagodott, míg Hunor óriási csatát vívott a nála egy évvel idősebb kőbányai Juhász-Dóra Richárddal, ám a DKSE friss Európa-bajnoka jól bírta a hajrát, s ellenfelét két másodperccel megelőzve szerzett végül magyar bajnoki címet a serdülők között.

A DKSE úszóinak döntős eredményei

100 m hátúszás (ffi.): 5. Horváth István 1:00.13
100 m hátúszás (női): 4. Kenyér Lilla 1:05.93
200 m pillangó (női): 7. Kenyér Lilla 2:22.15
1500 m gyorsúszás (ffi): 1. Kovács-Seres Hunor 15:50.15

A rovat további hírei: Sport

Harmadszor a DEAC ellen

Harmadszor a DEAC ellen

2025. nov. 15.

A tabellán ötödik DEAC elleni székesfehérvári mérkőzéssel folytatja az Erste Liga csatározásait a DAB jégkorong csapata vasárnap este fél héttől.

Kisvárdán szerepel a Kohász

Kisvárdán szerepel a Kohász

2025. nov. 15.

A hosszú utazás után egy igen keménynek ígérkező mérkőzés vár a DKKA női kézilabda csapatára a Kisvárda otthonában ma este hat órától.

"A Gebei" – avagy hogyan lesz rablóból pandúr a hoki jeges színpadán

"A Gebei" – avagy hogyan lesz rablóból pandúr a hoki jeges színpadán

2025. nov. 15.

Pályája egybeesett a magyar jégkorong legújabb aranykorával, ráadásul – sípmesterként – a sportág nemzetközi szinten legmagasabban jegyzett személyisége Gebei Péter. A Gebei – ez a címe annak a megjelenés előtt álló kötetnek, amely egyfelől az életpályát summázza, másrészt saját(os) nézőpontból a honi hoki elmúlt évtizedeinek történetét is összegzi.

Fontos pontokra hajt a DFC

Fontos pontokra hajt a DFC

2025. nov. 15.

Az utolsó előtti Pénzügyőr elleni fővárosi mérkőzéssel folytatja az NB III-as pontvadászat küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata ma délután egy órától.

Csak az ifik örülhettek

Csak az ifik örülhettek

2025. nov. 14.

A DKKA serdülő kézilabdázói kikaptak, az ifjúságiak viszont simán nyertek a Bajnok DSE Nemesvámos elleni korosztályos hazai bajnoki találkozón.

Felemás forduló a Győr ellen

Felemás forduló a Győr ellen

2025. nov. 14.

A DFVE serdülő leány vízilabdázói elszenvedték első vereségüket, az ifjúságiak viszont nyerni tudtak a Győr ellen a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.

Dunaújvárosi éremeső Szederkényben

Dunaújvárosi éremeső Szederkényben

2025. nov. 13.

Összesen húsz dobogós helyezéssel zárták Szederkényben megrendezett Tini Kupát a Dunaújvárosi Lábtoll-labda SE tehetséges versenyzői.