Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Búcsú a kupától

Sport
röplabda
DKSE
Magyar Kupa

facebook megosztás

spigott - 2021. okt. 29., 12:40

A hazai 0-3 után idegenben is vereséget szenvedett a Dág elleni kupacsatában a DKSE felnőtt röplabda csapata.

Azok után, hogy itthon három szettben vereséget szenvedett a Dág elleni kupaselejtező odavágóján a DKSE felnőtt röplabda csapata, bravúrnak számított volna a mieink továbbjutása a sorozat első körébe. Tomanóczy Tibor együttese mégis a sikert tűzre ki maga elé a visszavágón, melyet Dágon rendeztek meg csütörtökön este nyolc órától.

Az első szett eleje változatos csatát hozott, melyben hol az egyik, hol a másik csapat állt jobban egy-egy ponttal, ám 12-12 után némi előnybe kerültek a vendéglátók, s "megléptek" kettő ponttal (17-15). A DKSE gyorsan egalizált, majd 20-nál már a vezetést is magához ragadta, ám ebből nem tudott építkezni sőt, egymás után több hibát is elkövetett, amit a Dág könyörtelenül kihasznált, s 25-22-re behúzta a nyitó felvonást.

A második etap nagyon rosszul alakult a mieink számára, mert a dágiak pillanatok alatt elhúztak röplabdázóinktól, s mikor már 14-6-ra vezettek, végleg eldőlni látszott a szett és a továbbjutás kérdése. A dunaújvárosi fiatalok azonban ekkor sem adták fel, óriásit harcolva csökkentették hátrányukat sőt, 19-nél utolérték ellenfelüket. A felzárkózás azonban kivette az erőt a DKSE játékosaiból, így a hajrára nem maradt koncentráció, s a Dág 25-20-ra megnyerte a második játékot, s ezzel eldöntötte a továbbjutás kérdését is.

Képek: DO-archív

A következő térfélcsere után elmaradtak az izgalmak, mert a hazaiak ismét tetemesebb fórhoz jutottak a szett elején, s előnyüket fokozatosan növelve léptek meg hat-hét ponttal a Tomanóczy-gárdától. Röplabdázóink küzdöttek ugyan becsülettel, de egyre több hiba csúszott játékukba, s bár tartani tudták a különbséget, csökkenteni már nem, így a vendéglátók ezt a meccset is 3-0-ra megnyerve jutottak be a Magyar Kupa első fordulójába.

Dág – DKSE 3-0 (22, 20, 19) – továbbjutott a Dág kettős győzelemmel

DKSE: Farkas, Tamási, Kisházi, Laczi, Hatvany Zs., Kecskeméti, Sümegi (liberó). Csere: Dulcz, Tajti, Winter, Kuti (liberó). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A rovat további hírei: Sport

Csak a jégen kívül jótékonykodnának Acélbikáink

Csak a jégen kívül jótékonykodnának Acélbikáink

2024. nov. 24.

Ott folytatná, ahol pénteken abbahagyta, s visszavágna a Csíkszeredának a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga vasárnapi fordulójában.

Pontszerzés idegenben

Pontszerzés idegenben

2024. nov. 23.

Hiába egyenlített négygólos hátrányból felállva, végül szétlövésben szenvedett 14-13-a spanyol Terrassa otthonában lejátszott BL-mérkőzésen a DFVE női vízilabda csapata.

A vége már sima volt

A vége már sima volt

2024. nov. 23.

Összességében magabiztos győzelmet aratott a sereghajtó Érd elleni rácalmási bajnokin a Dunaújváros Futsal együttese pénteken este.

Ez igen, győzelem az éllovas ellen!

Ez igen, győzelem az éllovas ellen!

2024. nov. 23.

Óriási odaadással játszva, Sági Máté remek kapusteljesítményének, Tyler Watkins két góljának is köszönhetően aratott 3-1-es győzelmet a listavezető Gyergyói HK ellen a DAB jégkorong csapata pénteken este.

DSTV: Muskotály Bálint visszatér a ringbe

DSTV: Muskotály Bálint visszatér a ringbe

2024. nov. 22.

Ismét megrendezik Dunaújvárosban a Nemzetek Csatája elnevezésű nemzetközi küzdősportgálát december 21-én, melyen újra ringbe száll Muskotály Bálint kick-box világbajnok. Hangkép.

Elmarad a DFC szombati bajnokija

Elmarad a DFC szombati bajnokija

2024. nov. 22.

A sereghajtó sem áll ki a Dunaújváros FC labdarúgói ellen a vármegyei első osztályú bajnokságban, így elmarad a DFC szombat délutáni bajnoki találkozója.

Az éllovas érkezik az Acélbikákhoz

Az éllovas érkezik az Acélbikákhoz

2024. nov. 22.

Egy új játékossal a keretben várja a listavezető Gyergyói HK elleni hazai találkozót a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma estefél héttől.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Fontos pontokra hajt a DFC

  2. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  3. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  4. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

  5. Idegenben szerepel a DKKA

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő