Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 17. Antal, Antónia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Hazai évzáró előtt

Sport
futsal
bajnokság
Dunaújváros Futsal

facebook megosztás

spigott - 2021. dec. 20., 12:34

A Sárvár ellen zárja az idei év küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata az egyetemi sportcsarnokban ma este hét órától.

Kép: DO-archív

Tizenhárom találkozót követően négy győzelemmel, két döntetlennel és hét vereséggel áll az NB II Nyugati Csoportjának tizenegyedik helyén a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese, mely a Dunaújvárosi Egyetem sportcsarnokában zárja a 2021-es esztendőt ma este hét órától. Facskó József játékosainak ellenfele a Sárvári Futsal gárdája lesz, mely az ötödik helyen áll a táblázaton úgy, hogy hat győzelme mellett kétszer játszott döntetlent, s négy alkalommal hagyta el vesztesen a pályát.

A két csapat az idei szezonban már egyszer összemérte egymással erejét, s a sárga és piros lapokkal alaposan kiszínezett szeptemberi összecsapás végén a házigazda sárváriak örülhettek a 4-1-es sikernek. Együttesünk természetesen a visszavágás reményében vág neki az év utolsó tétmeccsének, s már csak azért is szüksége lenne a győzelemre, mert az esetlegesen szerzett három ponttal egy, de akár két helyet is előrébb léphetne a bajnoki tabellán.

A rovat további hírei: Sport

Gurisatti Gyuláért szoríthattunk Párizsban

Gurisatti Gyuláért szoríthattunk Párizsban

2024. szep. 02.

A dunaújvárosi sportlövő a 22. helyen fejezte be a sportpisztolyosok 25 méteres versenyszámának küzdelmeit a párizsi paralimpián.

Újabb arany a Szarvasi Kenumaratonon

Újabb arany a Szarvasi Kenumaratonon

2024. szep. 02.

Remekül szerepeltek a Dragon Steel SE sárkányhajósai a Szarvasi Kenumaraton elnevezésű vízitúrán augusztus derekán.

DSTV: a mozgás érdekében

DSTV: a mozgás érdekében

2024. szep. 01.

A héten is ellátogattunk Dóczi Zsuzsa egy edzésére, az air bungee fitness után a gymstic edzéseket elevenítettük fel. Az előzőhöz hasonlóan ez a mozgásforma is mindenkinek ajánlott, hiszen egy-egy rúd különböző ellenállású gumival van felszerelve, így a teljesen amatőrök is bátran belevághatnak a mozgásba. Hangkép.

Megkezdték a felkészülést az új szezonra

Megkezdték a felkészülést az új szezonra

2024. szep. 01.

Eredményes, sikeres edzőtáborokon vettek részt a DKSE birkózó szakosztályának ifjú versenyzői a közelmúltban.

DSTV: új szezon előtt

DSTV: új szezon előtt

2024. aug. 31.

Megkésve bár, de megkezdte a felkészülést a következő szezonra a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese. A remények ellenére Tóth Árpád tanítványai nem jutottak be az NB II felsőházi küzdelmeibe – idén újra megpróbálják. Hangkép.

A Karmacsié a Szuperkupa

A Karmacsié a Szuperkupa

2024. aug. 31.

Hiába hajrázott nagyot a Jóbarátok, a Karmacsi Autó FC gárdája hódította el a Szuperkupát a kispályás labdarúgók hagyományos szezonnyitóján.

Győzelem az utolsó edzőmeccsen

Győzelem az utolsó edzőmeccsen

2024. aug. 31.

A második félidőre jelentősen feljavult a DKKA női kézilabdázóinak védekezése a NEKA elleni felkészülési találkozón.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

  2. Amit a címkékről tudni érdemes

  3. Hatalmas küzdelem, bravúros pontszerzés

  4. DSTV: matchboxok a templomban

  5. Gazdára találtak az elhagyott ruhadarabok

Videók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Embedded thumbnail for DSTV: matchboxok a templomban

DSTV: matchboxok a templomban

Embedded thumbnail for DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő