Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nagy javulásra számítanak

Sport
röplabda
DKSE
Tomanóczy Tibor

facebook megosztás

spigott - 2022. jan. 12., 17:24

Uruguayi és ukrán légióssal erősítette meg játékoskeretét a DKSE felnőtt röplabda csapata, melynek tagjai sokat dolgoznak azért, hogy meghosszabbítsák tagságukat az Extraligában.

Másfél hónapja játszotta legutóbbi bajnokiját a DKSE felnőtt röplabda együttese, mely a bajnoki szünet alatt is sokat dolgozott azért, hogy az új évben végre győzelmeknek is örülhessen, árulta el Tomanóczy Tibor vezetőedző, akitől megtudtuk, hogy a téli felkészülésük ezzel együtt sem alakult a legideálisabban.

– Elég hektikus volt a felkészülésünk, a két ünnep között mindenki otthon volt, mert a kollégiumok bezártak, s nem tudtunk együtt edzeni azokkal a gyerekekkel, akik itt voltak. Ezen kívül a felnőtt csapat keretéből is többen dolgoznak, így azt gondoltam, hogy kell nekik a pihenő. Egyéni programot ezzel együtt kapott mindenki, jutott tennivaló minden napra, a fizikai munka mellett a dinamikát helyzetük itt előtérbe, ezzel kellett foglalkoznia a játékosoknak. A bajnokság november 28-án ért véget, azóta volt elég sok utánpótlás mérkőzés, a korosztályos válogatottak a nemzeti csapatoknál szerepeltek, míg a felnőttek 21-éig edzettek, majd csak ezt követően kezdtük meg a karácsonyi szünetet, szóval a bajnoki szünetben is volt azért dolog. Történtek személyi változások is a csapatnál, egy uruguayi és egy ukrán játékos érkezett az együtteshez, s nagyon bízunk abban, hogy hozzá tudnak járulni mindketten ahhoz, hogy elérjük célunkat, s bent tudjunk maradni az Extraligában.

Képek: DO-archív

A DKSE felnőtt együttesének vezetőedzője a játék minden elemében javulást vár csapatától a szezon második felére, s úgy véli, hogy az új igazolásokkal lesz is esélyük előrébb lépni.

– A januári felkészülésünkre sajnos rányomta a bélyegét az az influenzás időszak, illetve három korosztályos válogatottunk is hiányzott, ez azt jelentette, hogy nem tudtunk azzal a dinamikával készülni, amit elgondoltunk, viszont a második héten ketten visszajöttek, Kecskeméti Bálint is hamarosan csatlakozik a kerethez, szóval teljes csapattal tudunk újra nekivágni a munkának. Az a célunk a közeljövő mérkőzésein, hogy előbb szettet, szetteket nyerjünk ellenfeleinktől, aztán, ha úgy adódik, akkor jöjjön már a mérkőzés is, minden pontra óriási szükségünk lesz a bennmaradás kiharcolásához. Nagy javulásra számítok a szezon második felében, a játék minden elemében fejlődnünk kell. A nyitások fogadásában, mezőnyben, a nyitások hatékonyságában, támadásban is van lehetőség az előrébb lépésre, s bízom abban, hogy a javulás minőségi lesz, s természetesen abban is, hogy a két légiós játékos érkezésével mentálisan is erősebbek leszünk, s az őszinél jobban tudjuk majd kezelni a téthelyzeteket. A felkészülési időszakban játszunk két edzőmérkőzést az NB I-et vezető Dág gárdájával, szóval nem felkészületlenül vágunk neki a január 23-i bajnoki folytatásnak.

A rovat további hírei: Sport

Küzdelmes iksz Kaposváron

Küzdelmes iksz Kaposváron

2022. júl. 14.

Kemény munkából érkezve, felemás félidők után ért el döntetlent kaposvári edzőmeccsén a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Több mint 600 hajóra számítanak a szervezők

Több mint 600 hajóra számítanak a szervezők

2022. júl. 13.

Várhatóan több mint 600 hajó indul a csütörtök reggel rajtoló 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj vitorlásversenyen Balatonfüredről - hangzott el az esemény szerdai sajtótájékoztatóján.

DSTV: szezonzáró ünnepség

DSTV: szezonzáró ünnepség

2022. júl. 13.

Eredményes, sikerekben gazdag szezont zárt a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. Az egyesület a Campus Étteremben díjazta az idény legjobb csapatait, játékosait, számos meghívott vendég jelenlétében. Hangkép.

Éremeső Szlovéniában is

Éremeső Szlovéniában is

2022. júl. 13.

Remekül szerepeltek a DKSE úszó szakosztályának utánpótlás korú versenyzői a szlovéniai 46. MM Telekom 2022 elnevezésű nemzetközi úszóversenyen.

Tamás István is hosszabbított

Tamás István is hosszabbított

2022. júl. 12.

A fiatal csatár már a negyedik szezonját kezdi meg a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinál.

DSTV: nyári tábor az úszóknál

DSTV: nyári tábor az úszóknál

2022. júl. 12.

Idén is hatalmas népszerűségnek örvend a DKSE úszó szakosztályának nyári tábora. A kezdeményezés bázisa ismét a Fabó Éva Sportuszoda, ahol közvetlenül a tanév után, heti turnusokban hódolhatnak szenvedélyüknek a gyermekek. Hangkép.

Remeklő dunaújvárosiak a Vidék Bajnokságon

Remeklő dunaújvárosiak a Vidék Bajnokságon

2022. júl. 12.

Tizenöt dobogós helyezéssel, az összesített éremtábla nyolcadik helyén végeztek a DKSE kajak-kenusai a Fadd-Domboriban megrendezett Vidék Bajnokságon.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  2. Húsz percig bírta a Kohász

  3. DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

  4. Eredményes volt a kétfordulós közös játék

  5. DSTV: két győzelem, egy vereség

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. Újra élnek a bajnoki remények

  5. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő