Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 02. Karolina, Aida
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Bravúrsiker Kecskeméten

Sport
röplabda
DKSE
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2022. ápr. 18., 07:42

Kétszer is szetthátrányból felállva aratott 3-2-es győzelmet Kecskeméten a DKSE felnőtt röplabda csapata az Extraliga helyosztóinak harmadik találkozóján.

A bajnoki helyosztók első körének harmadik mérkőzését játszotta Kecskeméten a DKSE felnőtt röplabda csapata vasárnap este, s mivel a három nyert meccsig tartó párharc első két felvonását a Kecskemét nyerte, így a mieinknek mindenképpen győzniük kellett volna ahhoz, hogy maradjon esélyük csatározás folytatására.

A hazaiak persze a párharc lezárására készültek, ám az első szett elején hiába próbálkoztak, nem tudták leszakítani együttesünket, mely 11-11-ig szorosan követte ellenfelét. Ekkor jött azonban egy hullámvölgy a mieink játékában, sorozatban három pontot szerzett a házigazda, de egy gyors időkéréssel rendezte sorait a DKSE, s 15-nél utolérte ellenfelét. A folytatásban rendre a hazaiak jutottak előnyhöz, s bár röplabdázóink óriásit küzdve tartották a tempót, a végletekig kiélezett hajrában végül a vendéglátók örülhettek a 32-30-as szettsikernek.

A második etap elején úgy tűnt, lendületben marad a házigazda, mely Argilagos öt pontjával lépett meg a mieinktől, ám a menetrendszerű időkérés után összekapta magát együttesünk, 7-7-nél utolérte ellenfelét, majd Kecskeméti remeklésével 13-9-re elhúzott a vendéglátóktól. Azonnal időt kértek a kecskemétiek is, de a DKSE röplabdázói parádés játékkal növelték tovább fórjukat, s 9-17-es állásnál eldőlni látszott a játszma sorsa. A hazaiak persze igyekeztek visszajönni, ám röplabdázóink taktikus játékkal őrizték előnyüket, s egy összességében sima, 25-16-ra megnyert játszmával kiegyenlítettek.

Az újabb térfélcserét követően ismét a hazaiak légiósai ragadták magukhoz a kezdeményezést, így pillanatok alatt 6-2-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző. A mieink kedvét persze nem vette el a jó hazai kezdés, 7-6-nál már ismét nyílt volt a meccs. A kecskemétiek tartották egy-kétpontos előnyüket sőt, 16-13-nál újra magához kellett hívnia játékosait Tomanóczy Tibornak. A rövid pauza segített is, 18-18-nál ismét egált mutatott az eredményjelző, ám erre is volt válasza a hazaiaknak, akik Gebhardt, Agilagos és Fundora pontjaival újra megléptek, s végül 25-20-ra behúzták a harmadik játszmát.

Képek: DO-archív

A negyedik felvonás elején ismét hamar jutott két-hárompontos előnyhöz a házigazda, de Farkas, Pavliuk és Kecskeméti révén befogta ellenfelét együttesünk sőt, a vezetést is magához ragadta (8-9). Kétszer is időt kértek a hazaiak, mert röplabdázóink már négypontos előnyt építettek ki, ám mikor 13-17-ről egy pontra feljött a házigazda, már Tomanóczy Tibornak kellett megszakítania a játékot. Innentől kezdte újra erőre kapott együttesünk, mely visszaállította a két gárda közti korábbi különbséget, majd ezt megtartva 25-21-es szettsikerrel egalizált.

Az első meccshez hasonlóan ezúttal is az ötödik játszma döntött tehát, ám ezt parádésan kezdték Hatvanyék, az első nyolc pontból hatot szerezve húztak el vendéglátójuktól, így egyáltalán nem volt véletlen, hogy időt kellett kérnie Nagy Józsefnek (2-6). Ez meg is törte a mieink lendületét, megfelezte hátrányát a házigazda, de a Tomanóczy-gárda nem tört meg, sorozatban három pontot szerezve húzott el a Kecskeméttől, s 14-10-nél négy meccslabdához jutott. A házigazdák ekkor sem adták fel, az első hármat hárították, de a negyediket Pavliuk már bevágta (13-15), így a DKSE röplabdázói hatalmas bravúrt elérve győztek végül 3-2-re, így csütörtökön este hét órától hazai környezetben küzdhetnek meg azért, hogy kiegyenlítsék a párharcot.

Kecskeméti RC - DKSE 2-3 (30, -16, 20, -21, -13)

DKSE: Kisházi, Kecskeméti, Hatvany, Pavliuk, Laczi, Farkas. Csere: Sümegi (liberó), Tóth, Juhász, Dufour, Tajti, Winter. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A rovat további hírei: Sport

Ezüstérmes a DFVE a bajnokságban

Ezüstérmes a DFVE a bajnokságban

2023. máj. 17.

A második helyen végzett az OB I-es pontvadászatban a DFVE női vízilabda csapata, miután a finálé második mérkőzésén 10-7-es vereséget szenvedett az Eger együttesétől.

Visszahoznák Dunaújvárosba a döntőt

Visszahoznák Dunaújvárosba a döntőt

2023. máj. 17.

Mindenképpen nyernie kell a DFVE női vízilabdázóinak Egerben ahhoz, hogy ne érjen véget már ma a bajnoki finálé.

Virágcsokrok az Eb-hősöknek

Virágcsokrok az Eb-hősöknek

2023. máj. 17.

Városunk vezetése is köszöntötte a közelmúltban véget ért Európa-bajnokságon remekül szereplő magyar női tornász válogatott DKSE-s tagjait.

Megmozdult Dunaújváros, és egy jó ügy mellé állt (galériával)

Megmozdult Dunaújváros, és egy jó ügy mellé állt (galériával)

2023. máj. 16.

Nagyon komoly közösségi összefogás és szervezőmunka után, közel kétszázan vettek részt a Fabó Éva Sportuszodában tartott Sportolói Véradás Rekordkísérlettel elnevezésű rendezvényen. Akkora volt a roham, hogy az akció a helyi OBI áruházban folytatódik csütörtökön délután! Minden téren siker!

Gyászol a jégkorongsport: elhunyt Győri Tamás

Gyászol a jégkorongsport: elhunyt Győri Tamás

2023. máj. 16.

A Dunaújvárosi Acélbikák volt játékosa, az Angels női csapatának vezetőedzője tragikusan fiatalon költözött az égi pályára. Nyugodj békében, Kex!

A hajrát nem bírták az akadémisták

A hajrát nem bírták az akadémisták

2023. máj. 16.

Ötgólos vereséget szenvedett a DKKA U22-es együttese a SZISE fiataljaitól az NB II-es felnőtt bajnokság hétvégi fordulójában.

Végül biztos győzelem a rangadón

Végül biztos győzelem a rangadón

2023. máj. 16.

Tihanyi győzelmének is köszönhetően már a következő fordulóban bebiztosíthatja első helyét az NB II Nyugati Csoportjának alsóházában a Dunaújváros Futsal együttese.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

  2. Történelmi íjász sikerek 2025-ben is

  3. Diadalmas évnyitó után komoly kihívások

  4. A DAB-ASP nyerte a városi rangadót

  5. DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

Embedded thumbnail for DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

Embedded thumbnail for DSTV: elismerték legjobbjaikat

DSTV: elismerték legjobbjaikat

Top hírek

  1. Előállították Mezei Zsolt alpolgármestert (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Baleset miatt állt az M6-os sztráda forgalma Besnyő térségében (FRISSÍTVE)

  4. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

  5. Nem válogatnak az eszközökben a csalók

Galéria

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Tárlatvezetés a Kortárs Művészeti Intézetben

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő