Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 16. Gusztáv
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kecskeméti öröm a sportcsarnokban

Sport
röplabda
DKSE
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2022. ápr. 22., 07:30

Ismét nagyot küzdött, de három szoros szettben vereséget szenvedett a DKSE felnőtt röplabda csapata a Kecskeméttől az Extraliga helyosztójának negyedik mérkőzésén.

Az idegenben aratott 3-2-es sikert követően hazai környezetben igyekezett kiegyenlíteni a Kecskemét elleni helyosztós párharcot a DKSE felnőtt röplabda csapat csütörtökön este hét órától.

Bár az összecsapás esélyesei ezzel együtt is a vendégek voltak, akik jól is kezdtek, korán hárompontos előnyt szereztek, s mivel ezt 8-11-ig tartották is, jöhetett az első hazai időkérés. A rövid pauza után rendezte sorait együttesünk, többször is felzárkózott ellenfelére, s bár 16-19-nél ismét meglépett hárommal a Kecskemét, elég volt pár jó nyitás és két blokk, s végre egált mutatott az eredményjelző (19-19). Egészen 21-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám a játszma hajrájában remekül sáncoltak a vendégek, így sorozatban szerzett négy ponttal sajnos le is zárták a játszmát (21-25).

A térfélcsere után hol a vendégek, hol a mieink örülhettek minimális fórnak, ám egy pontnál jobban egyik gárda sem tudott meglépni a másiktól. Egészen 13-14-ig teljesen nyílt volt a csata, ám ekkor két állásban is beragadtak a mieink, s pillanatok alatt ellépett röplabdázóinktól Nagy József alakulata (14-19). Innen is volt azonban visszaút, mert nagyon összeszedte védekezését a DKSE, de hiába nyithatott 22-23-nál az egyenlítésért együttesünk, az ellenfél ismét jól koncentrált az utolsó pontoknál, így 25-22-re megnyerte a második szettet is.

Képek forrása: DKSE

Innentől már rendkívül nehéz dolga volt együttesünknek, hiszen ahhoz, hogy maradjon még minimális esélye a felzárkózásra, már nem hibázhatott. A Kecskemét viszont nagyon nyugodtan játszhatott, s légiósai vezérletével fokozatosan növelni is tudta előnyét, hiába próbált meg bármi együttesünk, 13-18-nál már eldőlni látszott a szett és a mérkőzés is. A dunaújvárosi fiatalok ekkor sem adták fel, óriási tartásról tettek tanúbizonyságot, mikor innen is sikerült kiegyenlíteniük, ám a felzárkózás talán túl sok energiát vett ki játékosainkból, mert a Kecskemét egy 4-0-s etappal újra meglógott, majd előnyét megtartva, végül 25-20-ra megnyerte a játszmát, a meccset, s ezzel együtt a párharcot is.

A DKSE fiataljait ennek ellenére sem érheti szemrehányás, négy szoros meccset vívtak az előzetesen sokkal esélyesebbnek tartott kecskemétiekkel, egyszer nyerni is tudtak, s ez a párharc erőt kell, hogy adjon a Kistext elleni csatára, melyen az Extraliga-tagság meghosszabbítása lesz a tét.

DKSE - Kecskeméti RC 0-3 (-21, -22, -20) - továbbjutott a Kecskemét 3-1-es összesítéssel

DKSE: Farkas, Pavljuk, Kisházi, Laczi, Hatvany Zs., Kecskeméti, Sümegi (liberó). Csere: Tóth, Dufour, Tajti, Winter, Juhász. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A rovat további hírei: Sport

Búcsú a kupától

Búcsú a kupától

2024. dec. 19.

Mindkét kapu előtt túl sokat hibázott a DKKA női kézilabda csapata a Budaörs elleni kupameccsen, így a hazaiak kétgólos sikerrel jutottak tovább a sorozat következő fordulójába.

DSTV: évet zártak a kajak-kenusok

DSTV: évet zártak a kajak-kenusok

2024. dec. 18.

Decemberben egymást követték a különböző évzáró rendezvények, s ebből a sorból természetesen nem maradhatott ki a DKSE Kajak-Kenu szakosztálya sem. A Szent Pantaleimon Iskolában megtartott esemény alkalmával Pető Zsolt a szakosztály elnöke idézte fel a 2024-es évet. Hangkép.

Rangadót nyertek, élen telelnek a pingpongosok

Rangadót nyertek, élen telelnek a pingpongosok

2024. dec. 18.

A nagy rivális, komoly légiósokkal megerősített Nagykanizsa otthonából is győztesen tért haza a Pentele ASE asztalitenisz csapata az NB II-es pontvadászat idei utolsó fordulójában.

Hazai évbúcsúztató az Extraligában

Hazai évbúcsúztató az Extraligában

2024. dec. 18.

A TFSE elleni hazai mérkőzéssel zárja a 2024-es esztendőt a DKSE felnőtt röplabda csapata szerdán este fél nyolctól.

Pontos kezdés a középszakaszban

Pontos kezdés a középszakaszban

2024. dec. 17.

Két kemény meccset játszott a DSE Röplabda Akadémia U20-as csapata a korosztályos bajnokság középszakaszának első, fővárosi fordulójában.

Ismét Vatai Gabriellát választották a Magyar Röplabda Szövetség elnökévé

Ismét Vatai Gabriellát választották a Magyar Röplabda Szövetség elnökévé

2024. dec. 17.

Ismét Vatai Gabriellát választották elnökké a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) hétfői, rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén.

Győzelemmel zárták az évet a futsalosok

Győzelemmel zárták az évet a futsalosok

2024. dec. 17.

Kétgólos hátrányból felállva, az utolsó hét percben négy találatot szerezve aratott 5-3-as győzelmet Tihanyban a Dunaújváros Futsal együttese a bajnokság idei utolsó fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Kálló Gergely: "...fontos, hogy a döntéseknél az itt élők véleménye érvényesüljön"

  2. Mire figyeljünk az utasbiztosítás kiválasztásakor?

  3. Nehéz feladat vár az Acélbikákra

  4. DSTV: a szolidaritási adóról

  5. Kedvezményes moziélmény az intézményi dolgozóknak

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a szolidaritási adóról

DSTV: a szolidaritási adóról

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Embedded thumbnail for "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. Alakul a DFC 2026-os kerete

  5. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő