Látta a balesetet? Jelentkezzen!
Dunaújvárosban történt közúti közlekedési baleset részesének, továbbá szemtanúinak felkutatásában kérik a lakosság segítségét a rendőrök. Felhívás, de már egy megosztás is segíthet!
Közlekedési baleset szemtanúinak jelentkezését várják a rendőrök, derül ki a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálatának felhívásából. A részletes szóvivői összegzés szerint a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság közúti baleset okozása vétség elkövetése miatt kezdett büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján január 26-án 7 óra 50 perckor a Bercsényi Miklós utca 5/A. szám előtt egy fekete színű, ismeretlen típusú és hatósági jelzésű személygépkocsi vezetője előzési manővere során áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, és nem biztosított elsőbbséget a Szórád Márton út felől a Bocskai István utca irányába közlekedő autóbusznak. Az ismeretlen személygépjármű sofőrje szabálytalan manővere során a buszvezetőt vészfékezésre kényszerítette, melynek eredményeként a buszon utazók közül egy személy elesett és súlyos sérülést szenvedett.
Az eset körülményeinek tisztázása érdekében a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki részese, vagy tanúja volt a balesetnek, vagy azzal kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 25/510-510-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 80/555-111-es "Telefontanú" zöldszámán, vagy a 112 központi telefonszámok valamelyikén.
Várják a szemtanúk jelentkezését – és szokás szerint idevésem: már egy megosztás is közelebb vihet a vétkes sofőrhöz!
(Fotó: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Morgatás helyett teljes üzemű szirénapróba lesz hétfőn
2022. szep. 04.
Városunk mellett Paks harminc kilométeres körzetében, továbbá Ercsiben és Ráckeresztúron zúgnak fel a szirénák a figyelmeztető szövegek kíséretében hétfőn délelőtt. Hangos lesz, tovább tart, de a lakosságnak nincs teendője.
Brutálisan bántalmazta a 85 éves asszonyt – vádat emeltek ellene
2022. szep. 02.
Súlyos testi sértést okozott, ráadásul a bestiális bűntény súlyát tovább tetézi, hogy a 20 éves elkövető a cselekmény elhárítására képtelen, idős asszonyra emelte a kezét. Nagyon durva történet.
Tizenegy menekültet zsúfolt kocsijába a moldáv embercsempész
2022. aug. 26.
Minősített embercsempészés miatt indítványozta a férfi letartóztatását az ügyészség. A bukó után megszökött, kedden fogták el, értesült a DO.
Vigyázat, a szüret veszélye a mustgáz!
2022. aug. 26.
Felhívással fordult a szüretelőkhöz a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. Minden évben előfordul mérgezéses tragédia – pedig a baj megelőzhető!
Több milliós pénzmosás – és a benini szál
2022. aug. 25.
Pénzmosásban vett részt egy nő Dunaújvárosban – az vádlott egy más személy által elkövetett bűncselekményből származó vagyon elleplezésére vállalkozott, értesült a DO. Hallott már a Magyarország-Benin tengelyről? Itt az alkalom!
Felrobbant az aggregátor, vádemelés a mulasztóval szemben
2022. aug. 24.
A munkavédelmi előírások megszegése nyomán emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség – egy állattartó telepen történt a baleset. A berendezés üzemszerűen már nem is indult, egy alkalmazott megsérült a robbanás során, értesült a DO.
Elrendelte a bíróság az időseket kifosztó férfi letartóztatását
2022. aug. 23.
A sértettek nyakából tépte ki ékszereiket a három rendbeli kifosztással és más bűncselekményekkel vádolt férfi Dunaújvárosban. Nagyon durva történet, viszont várhatóan nem ússza meg: letartóztatták, értesült a DO.