"Az én életem a gyár volt..."

doszerk - 2022. június 22. 17:33

Nyolcvanadik születésnapját ünnepelte a közelmúltban dr. Horváth Ákos, a vállalat nyugalmazott műszaki-technológiai főmérnöke. A Borovszky-díjas kiváló mérnök, a DUNAFERR Főtanácsosa személyéhez számos szakmai siker, jelentős termékfejlesztés fűződik. 

(2019-ben, a Magyar Acél folyóirat téli számában jelent meg vele egy nagyobb lélegzetű portréinterjú. Ennek néhány részletével kívánunk boldog születésnapot és jó egészséget az ünnepeltnek!)

– Hogyan kezdődött az ismerkedés a kohászat világával?
– Már egészen korán, általános iskolás koromban megfogalmazódott bennem, hogy kohómérnök szeretnék lenni, ha felnövök. Vasárnaponként édesapámmal, aki szintén kohómérnökként dolgozott a gyárban, bejártam a Vasműbe. Ma márnem tennék ezt lehetővé a szigorú biztonsági előírások, de annak idején, amíg ők értekeztek, én bebarangoltam a vállalatot. Csoda volt számomra az épülő nagyolvasztó belseje, és az is, ahogyan láthattam felépülni a hengerműveket. Egyetemistaként 1966 nyarán már benn dolgoztam a gyárban, mint hengerész a Hideghengerműben.
Melyek voltak azok a legfontosabb termékfejlesztések a Dunaferrnél, amelyek az ön irányításával vagy közreműködésével jöttek létre?
– Talán a két szabadalmat említeném első helyen: a folyamatosan öntött brammából hengerelt, pikkelymentesen zománcozható acéllemezt, melyet ma is alkalmaznak, illetve a Meleghengerműben a szalagsori reveponthibák minimálisra csökkentését a revétlenítési rendszer és a hengerlési technológia módosításával. De fontos megemlítenem a hidegen jól alakítható, élhajlítható nagy szilárdságú acélcsalád kifejlesztését és szabványosítását, a saválló acélok és DP-acélok gyártástechnológiájának a fejlesztését, a triplex lemez gyártásának fejlesztését, majd ezek kiváltását bór mikroötvözésű, nemesíthető, kopásálló acélokkal, vagy a kiválóan mélyhúzható acélok és a termomechanikusan hengerelt nagy szilárdságú acélok kifejlesztését.

Több, a közreműködésemmel fejlesztett termék jelentős szakmai elismerést nyert el, például Industria Nagydíjat, vagy Magyar Minőség Háza Díjat. Ilyenek voltak a lakkbeégetéssel keményíthető acélok, a zománcozható acélok, a lézer- és mikroplazma-vágásra alkalmas, feszültségmentes, melegen hengerelt táblalemezek és szélestekercsek. De közreműködtem hidegen hengerelt és a Sendzimir-rendszerű szalaghorganyzó soron horganyzott, többes fázisú acélminőségek kifejlesztésében is.
Hogyan gondol vissza erre a tartalmas, szép szakmai pályára? Mire a legbüszkébb?
– Én minden egyes munkanapot egyformán fontosnak érzek így utólag is. Azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a pályafutásom során végig megadatott számomra a szakmai önállóság, a függetlenség, és ez hihetetlenül nagy dolog. Az alkotó műszaki ember nem dolgozhat hatékonyan és kreatívan, ha ez a feltétel nem biztosított a számára. Én nagyon szerettem a munkámat, boldoggá tett, ha a termelésben láttam hasznosulni a kutatásaim eredményeit. Nagyon örültem annak, hogy a munka révén nagyon sok országba eljuthattam, és annak is, hogy sok kollégához a munkakapcsolaton túl jó barátság is fűzött. A feleségem sokszor mondogatta, néha rosszallóan is, ha túl hosszúra nyúltak a munkanapok, hogy az én életem a gyár volt. Félig viccesen, félig komolyan sokszor elmondtam baráti társaságban, hogy ha nyerek a lottón, én megveszem a hengerműveket. De az élet úgy hozta, hogy sajnos nem nyertem...

Szilágyi Irén
(Címlap- és nyitókép: Németh Zsolt; belső oldali fotó: Dunaferr)

A rovat további hírei: Dunaferr

ISD Dunaferr Zrt.: „… stratégiai partner áll a küszöbön”

ISD Dunaferr Zrt.: „… stratégiai partner áll a küszöbön”

2020. dec. 17.

Lezárná az elmúlt hetek-hónapok állóháborúját, záros határidőn belül stratégiai partner belépését ígéri, pocséknak ítéli a cégcsoport nyilvánosság előtt mutatott képét, viszont példásnak tartja a város önkormányzatának pártok feletti kiállását. És ami fő: az ISD Dunaferr Zrt. jövőjét illetően gyors megoldásban és gyors felfutásban bízik Evgeny Tankhilevich legfőbb- általános vezérigazgató-helyettes. Exkluzív interjú, az elején egy státusztisztázó párbeszéddel.

Dunaferr-ügy: elfogadhatatlan a szakszervezeti vezetők menesztése!

Dunaferr-ügy: elfogadhatatlan a szakszervezeti vezetők menesztése!

2020. dec. 12.

Választ várnak a kormánytól a Dunaferr-ügyben, elítélik a szakszervezeti vezetők kirúgását – közleményben fejtette ki a Párbeszéd álláspontját a Vasmű helyzetéről Szabó Zsolt elnökségi tag, Dunaújváros gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere.

ISD Dunaferr: zárt kapuk és nyitott kérdések (FRISSÍTVE!)

ISD Dunaferr: zárt kapuk és nyitott kérdések (FRISSÍTVE!)

2020. dec. 11.

Pattanásig feszült a helyzet az ISD Dunaferr Zrt. életével, helyzetével és jövőjével kapcsolatos döntéshozói státuszok, jogosultságok miatt. Ma reggel már a szakszervezet képviselői sem juthattak a munkaterületre. Online üzemmód, frissítve immár a DSTV témába vágó hangképes összeállításával is!

"Ahonnan van haszon..."

"Ahonnan van haszon..."

2020. dec. 06.

Nem hittem, hogy jól hallottam, de még most, leírva, az Országgyűlés hivatalos oldalán olvasva is döbbenetes mondat. Az is számít, ki mondta, mikor mondta, mire mondta – és az is, hogy miért. Vélemény.

ISD Dunaferr: mélyül a válság, harmadszor is két részletben fizetnek

ISD Dunaferr: mélyül a válság, harmadszor is két részletben fizetnek

2020. dec. 04.

Bár a cégcsoport szerint a háttérben zajló tulajdonosi érdekcsoportok közötti viták ellenére is biztosított az ISD Dunaferr Zrt. működése, a szakszervezeti álláspont szöges ellentétben áll ezzel, ráadásul a decemberi fizetéseket is két részletben utalják, a csütörtöki közgyűlés pedig határozatképtelen volt.

Dunaferr: semmitmondó válasz érkezett a kormánytól

Dunaferr: semmitmondó válasz érkezett a kormánytól

2020. nov. 21.

A városban kialakul "pártok feletti" egységre semmitmondó válasszal reagált a kormányzat az ISD Duneferr Zrt. munkavállalói kapcsán írt levélre, írta facebook-oldalán a kormányzati reakció kapcsán Pintér Tamás polgármester. Előhang és betűhív közlés  itt!

Dunaferr: perel és pert nyert a szakszervezet

Dunaferr: perel és pert nyert a szakszervezet

2020. nov. 17.

Peres útra tereli az augusztusban felmondott kollektív szerződés ügyét a Vasas és a Magyar Szakszervezeti Szövetség, miközben a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség pert nyert a munkáltató ellen a szabadságos bér késedelmes kifizetése miatt. Betűhív közlések a hajtás után.