Álom maradt az elődöntő
Nagyot küzdött, de fejet kellett hajtania a címvédő spanyolok előtt a három DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatottnak a spliti Európa-bajnokságon.
A címvédő spanyolok elleni negyeddöntővel folytatta a spliti Európa-bajnokság küzdelmeit a három DFVE-játékossal, Garda Krisztinával, Horváth Brigittával és Mahieu Geraldinnel felálló magyar női vízilabda válogatott hétfőn este hét órától.
A kezdés azonban egyáltalán nem úgy alakult, ahogy azt eltervezte Bíró Attila szövetségi kapitány, a gól nélküli első négy perc után két támadáson belül két szerencsés találatot is szereztek a spanyolok, s ugyan Horváth egy pontos átlövéssel szépített, a negyed hajrájában Beatriz és Ortiz is mattolta Magyari kapust, így az első szünethez érve már 4-1-es spanyol fórt mutatott az eredményjelző. A második nyolc percre nagyon összekapta magát együttesünk, mely támadásban és védekezésben is feljavult, s bár Szilágyi találatára még válaszolt az ellenfél, Szilágyi és Gurisatti újabb villanása után végre sikerült egyenlíteni (5-5). Sokáig sajnos nem örülhettünk ennek, mert a második felvonás utolsó gólja a spanyoloké volt, így a félidei pihenőnél 6-5-re vezetett a címvédő.
Főoldali és belső kép forrása: MTI/Illyés Tibor
Amilyen biztatóan alakult a második etap, olyan rosszul a harmadik, ugyanis az addig elfogadhatóan működő védekezés megtört, ráadásul a támadásban elkövetett hibákat is gyors kontrákkal büntette meg a spanyol válogatott, mely hat alkalommal is betalált a magyar kapuba, így hiába szerzett gólt közben Parkes és Garda is, tovább nőtt a különbség a felek között, s a záró negyed előtt már négygólos hátrány miatt bosszankodhattunk (8-12). A mieink persze ennek ellenére sem adták fel, az utolsó etapban két perc alatt szerzett két góllal felezték meg hátrányukat, ám ennél tovább sajnos nem jutottak, mert a hajrára nagyon összekapta védekezését a spanyol csapat, mely gyorsan visszaállította a két gárda köztikorábbi különbséget, s végül 15-11-es sikert aratva jutott be az Európa-bajnokság legjobb négy csapata közé, míg a mieink az 5-8. helyért játszhatnak a folytatásban.
Magyarország - Spanyolország 11-15 (1-4, 4-2, 3-6, 3-3)
Gólszerzők: Garda 3, Szilágyi 2, Parkes 2, Horváth B., Gurisatti, Leimeter, Vályi, ill. Leiton 3, Ortiz 3, Garcia-Godoy 3, A. Espar 2, Ruiz 2, Prats, Perez
A rovat további hírei: Sport
Forma-1 - Jövőre július 26-án lesz a Magyar Nagydíj
2025. jún. 10.
Jövőre július 26-án rendezik majd meg a Forma-1-es Magyar Nagydíjat az addigra teljes mértékben felújított Hungaroringen - derült ki az autós gyorsasági világbajnokság szervezőinek kedd reggeli közleményéből, amelyben hivatalosan is bejelentették a 24 futamból álló 2026-os versenynaptárat.
Dunaújvárosi ezüst a kontinensviadalon
2025. jún. 10.
A DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára a szekszárdi Jámbor Lottival szerzett ezüstérmet a portugáliai Maraton Európa-bajnokság tizenkilenc kilométeres számában.
Előnyben a DFC
2025. jún. 09.
Hátrányból fordítva aratott 2-1-es győzelmet az ISA Haladás elleni osztályozó első felvonásán a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.
Egy érkező, egy maradó az Acélbikáknál
2025. jún. 08.
Elkezdte bejelenteni új igazolásait a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, melynek kerete jelentősen átalakul a 2025/2026-os szezonra.
Kovács-Seres Hunor triplázott az Ob-n
2025. jún. 08.
Három bajnoki címmel, és több dobogós helyezéssel zárták a szegedi nyíltvízi országos bajnokságot a DKSE tehetséges úszói.
A harmadosztályért küzd a DFC
2025. jún. 07.
Mindenképpen szeretne előnyt szerezni a jövő heti visszavágóra a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az ISA Haladás elleni osztályozós párharc első, dunaújvárosi mérkőzésén vasárnap este.
Távozik a DKKA vezetőedzője
2025. jún. 07.
Gulyás Péterrel közös megegyezéssel bontott szerződést női kézilabda csapatunk, mely egy friss Bajnokok Ligája-győztes kapussal erősítette meg játékoskeretét a következő szezonra.