Miskolcra látogat a DKSE

spigott - 2022. október 28. 12:00

A mezőny egyetlen hibátlan csapata, a MEAFC-Miskolc ellen folytatja az NB I Liga küzdelmeit a DKSE felnőtt röplabda csapata ma este fél nyolctól.

Kép: DO-archív

Csak rövid periódusokban tudott jó teljesítményt nyújtani szegedi bajnokiján a DKSE felnőtt röplabda csapata, így pedig nem lehetett esélye a mieink arra, hogy pontot szerezzen a remekül játszó házigazdák ellen a két gárda kedd esti bajnokiján. Tomanóczy Tibor együttese azonban nem sokáig búslakodhatott a szezon első háromszettes veresége után, ugyanis ma már újabb feladat vár a csapatra, mely este fél nyolctól Miskolcon, a MEAFC-Miskolc ellen lép pályára az NB I Liga ötödik fordulójában.

Aki azt gondolja, hogy ez a meccs könnyebbnek ígérkezik, nem is tévedhetne nagyobbat, ugyanis a borsodiak parádésan kezdték a 2022/2023-as szezont, a Szolnokot és a Dágot vesztett szett nélkül, míg a TFSE gárdáját 3-1-re győzték le, így a mezőny egyetlen hibátlan csapataként állnak a tabella második helyén úgy, hogy a listavezető Szeged egy meccsel többet játszott. A miskolciak nyilván tovább szeretnék nyújtani jó sorozatukat, míg a mieink természetesen a javítás reményében lépnek pályára ma este, így érdekes, izgalmas találkozóra számíthatnak azok, akik kilátogatnak a Miskolci Egyetemi Körcsarnokba.

Az is biztos azonban, hogy együttesünknek óriásit kell javulnia a Szeged elleni mérkőzéshez képest, ha pontot, pontokat szeretne szerezni. A keddi összecsapáson szinte semmi nem jött be együttesünknek, de a dunaújvárosi remények szerint ma a játék minden elemében előrébb tudnak majd lépni, s ha ez sikerül, úgy reális célként lehet kitűzni a pontszerzést.

A rovat további hírei: Sport

Női kézilabda vb-felkészülés - Golovin: van még plusz a csapatban

Női kézilabda vb-felkészülés - Golovin: van még plusz a csapatban

2025. szep. 17.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a tavaly decemberben megszerzett Európa-bajnoki bronzéremhez képest is van még plusz a magyar női kézilabda-válogatottban.

Kettős Pentele ASE győzelem a városi pingpong ünnepen

Kettős Pentele ASE győzelem a városi pingpong ünnepen

2025. szep. 16.

Magabiztos sikerekkel vágott neki a nemzeti bajnokságok küzdelmeinek a Pentele ASE első és harmadik számú csapata a Bánki Pingpong Házban.

Továbbra is négy magyar a legjobb százban

Továbbra is négy magyar a legjobb százban

2025. szep. 16.

Továbbra is négy magyar játékos található a legjobb százban a teniszezők világranglistáján.

Itthon sem hibázott a DFC

Itthon sem hibázott a DFC

2025. szep. 16.

Második bajnoki meccsén is győzelemnek örülhetett a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II-es pontvadászatban.

Focival emlékeztek Ongai Gáborra

Focival emlékeztek Ongai Gáborra

2025. szep. 15.

A Székesfehérvári Rendőr-főkapitányság csapatának végső győzelmét hozta a hetedik alkalommal megrendezett Ongai Gábor Emléktorna a vidámparki műfüves pályákon.

Remek DAB-siker Debrecenben

Remek DAB-siker Debrecenben

2025. szep. 15.

Hosszabbítás után aratott 5-4-es győzelmet Debrecenben a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga vasárnap esti fordulójában.

Férfi vízilabda Eb – nehéz ágon a magyar válogatott

Férfi vízilabda Eb – nehéz ágon a magyar válogatott

2025. szep. 14.

A világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott Montenegró, Franciaország és Málta együttesével került össze a férfi vízilabda Európa-bajnokság csoportjainak szombati sorsolásán.