Dunaferr: vissza a "Start" mezőre
Mindössze tizennyolc perc alatt elfogyott a kormány által meghirdetett Gyármentő Programra adott 150 milliárd forint, amelyet az október 22-i Kormányinfón jelentettek be. Az egyelőre kérdéses, hogy a vasműnek jut-e ebből – bár az biztos, hogy a nagy múltú dunaújvárosi vállalat sorsát ez a program nem oldaná meg.
A program keretében nagyvállalatoknak nyújtottak vissza nem térítendő támogatást energiahatékonysági és energiatermelő beruházásokhoz, egy-egy vállalat összesen 6,2 milliárd forint támogatásra pályázhatott.
Palkovics lemondása új helyzetet teremtett
A tízezer munkahelyet megmentő egyedi segélyprogramról továbbra sem hallani semmit, bár folyamatosan ennek lehetőségét bizonygatta dr. Mészáros Lajos, a körzet fideszes országgyűlési képviselője is. Mészáros egyébként Palkovics Lászlóval tárgyalt eddig, a miniszter két alkalommal is járt városunkban az elmúlt időszakban, még egy sajtótájékoztatót is tartott a helyi Fidesz irodában –azonban sem a Vasműben, sem az önkormányzatnál nem járt, nem vette fel a kapcsolatot a kialakult helyzet rendezése érdekében.
Palkovics minap bejelentett lemondásával úgy tűnik még az eddig semmilyen konkrét eredményt nem hozó egyeztetéseket is a start mezőről kell újrakezdeni.
Megoldás nem történt, dr. Mészáros Lajos pedig szép lassan kifarolni látszik a korábbi segítő ígéret mögül, október közepén közösségi oldalán már pénzügyi összeomlásról és a Dunaferr várható felszámolásáról posztolt.
Pintér Tamás politikai hibának tartja a kommunikációs ámokfutást
Evgeny Tankhilevich általános vezérigazgató-helyettes ezzel szemben a héten a Dunaferr dolgozóinak címzett levelében leszögezte, hogy a felszámolás emlegetése csak annak jó, aki a zavarosban akar halászni és aki ezt kívánja, az a Dunaferr és a munkavállalók ellensége.
Szavai egyébként egybecsengenek Pintér Tamás polgármesterével, aki Mészáros akciójáról korábban így nyilatkozott: "életveszélyes politikai hibának tartom ezt a kommunikációs ámokfutást, ami egy olyan időszakban okoz bizonytalanságot a Dunaferr megrendelői és finanszírozói között, amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk. Felelős politikai vezetők dolga ilyenkor az lenne, hogy a krízist csillapítsák, nem pedig az, hogy felelőtlen nyilatkozataikkal – felszámolásról beszélve – éppen ők maguk idézzék azt elő."
A Dunaferr működése nemzetgazdasági érdek
Dunaújváros önkormányzata a kormánnyal szemben már megtette, amit a maga részéről a lehetőségek megengedtek ebben a rendkívül nehéz gazdasági helyzetben: októberben Pintér Tamás bejelentette, hogy 2 milliárd forint iparűzési adó megfizetésének átütemezésével segíti a vasgyárat, ami a város saját bevételeinek az ötöde. Pintér Tamás többször is hangsúlyozta, hogy a Dunaferr működése nemzetgazdasági érdek, ezért is megdöbbentő, hogy a magyar állam nagyjából 22 ezer milliárd forintos éves bevételéből nem képes segítséget nyújtani a vállalatnak többek között azokra az uniós szankciókra hivatkozva, amelyeket maga Orbán Viktor is megszavazott. Dunaújváros polgármestere arra is emlékeztetett, hogy a kampányban Mészáros Lajos még azt hirdette, hogy a vasmű őt támogatja, ezért ő is támogatni fogja a vasművet – ebből azonban jól láthatóan egyáltalán nem valósult meg semmi.
Sokakban az is felmerülhet a kormányzati tétlenség okaként, hogy valakik esetleg a vasmű tönkretételével akarnak munkaerőt biztosítani az iváncsai akkumulátorgyárnak. Ezt támasztja alá, hogy míg a Dunaferr egy fillért támogatást sem kapott az államtól, addig az akkumulátorgyár-beruházásra már 90 milliárd forintnyi közpénzt biztosított az állam, ezzel is jelezve a kormányzati prioritásokat. Az iváncsai ipari parkot egyébként a Dunaújvárosnak járó Modern Városok pénzből alakították ki, a Cserna Gábor által aláírt szerződés értelmében az ott keletkező iparűzési adó bevételek fele Dunaújvárosnak járt volna. Ezt a szerződést azonban a Molnár Krisztián és Mészáros Lajos által támogatott különleges gazdasági övezet létrehozásával felrúgták – így hiába fektetett be Dunaújváros, bevétel már egy fillér sem jut a városnak.
Ne lehessen elbocsátás a gyármentő programban részt vevő cégeknél
Szabó Zsolt, Dunaújváros alpolgármestere és a Párbeszéd elnökségi tagja a kormány Gyármentő Programjával kapcsolatban tartott országos sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy a támogatást elnyerő cégek a program indulásának évében bármennyi embert elbocsáthatnak és a fenntartási időszakban is lehetőségük van tízszázalékos létszámcsökkentésre.
A Párbeszéd ezért arra tesz javaslatot, hogy a munkahelyek megtartása már a beruházási idő alatt is kötelező legyen – és azután se lehessen csoportos létszámleépítést végrehajtani.
A javaslat szerint ennek megszegése esetén a teljes támogatási összeget vissza kellene fizetni.
DMJV Önkormányzata
(Címlap- és nyitókép: Végh Zoltán, belső oldali illusztrációk: DMJV Önkormányzata)
A rovat további hírei: Dunaferr
Rendkívüli közgyűlés – és levél a miniszterelnöknek
2020. okt. 22.
Egyetlen, ám annál fontosabb napirendet tárgyalt rendkívüli ülésén a közgyűlés a Városházán ma délután. A képviselőtestület egyhangúlag fogadta el a kormánynak benyújtandó előterjesztést az ISD Dunaferr Zrt. dolgozói érdekében. Ugyanezt a témát boncolgatja az a levél is, amelyet Pintér Tamás polgármester írt Orbán Viktor miniszterelnöknek, és amelyet lapunk betűhíven közöl!
"A dolgozókkal vagyunk a bajban is..."
2020. okt. 22.
Bármi is történik az ISD Dunaferr Zrt. háza táján, az hatással van a város és a térség gazdasági életére – márpedig az elmúlt napok meglehetősen viharosan alakultak a cégcsoport életében; csak a bizonytalanság biztos, miközben ma délután rendkívüli közgyűlés lesz a Városházán a vasgyári helyzet kapcsán. Összegzés.
Akik nem akarnak segíteni, hagyják békén a Dunaferrt!
2020. okt. 15.
Éles hangú közleményben utasított vissza minden olyan politikai szándékot az ISD Dunaferr Zrt., amely a vállalatcsoport nehéz helyzetét kihasználva igyekszik népszerűségre szert tenni. Fontos téma, betűhív közlés a hajtás után.
Kálló Gergely: "Nem engedünk a vasakaratból!"
2020. aug. 28.
Az állami vásárlás bevallottan kudarcot vallott, de van létjogosultsága a Vasműnek, nyilatkozta lapunknak Kálló Gergely, a térség országgyűlési képviselője. Interjú.
Jelentős kárral járó porrobbanás történt a vasműben (galériával)
2020. aug. 24.
Porrobbanás történt, a nagyolvasztói zsugorítóműben üzemelő elektromos filter "szállt el" a DO információi szerint az ISD Dunaferr területén ma délelőtt. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár viszont jelentős, tudatta honlapunkkal a megyei katasztrófavédelmi szóvivő. Exkluzív képtárral!
"A vasmű jövője és a dolgozók érdeke a legfontosabb"
2020. aug. 24.
A régi kontraktus lejártáig elkészülhet az új kollektív szerződés, ráadásul hamarosan pont kerülhet az ISD Dunaferr Zrt. tulajdonlásával kapcsolatos kérdések végére – rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be a Evgeny Tankhilevich cégvezetővel folytatott tárgyalásokról Kálló Gergely, a térség országgyűlési képviselője. Haélagyár a hajtás után.
Új kollektív szerződés készül!
2020. aug. 15.
Felmondta a szakszervezetekkel kötött kollektív szerződést az ISD Dunaferr Zrt., ezt Evgeny Tankhilevich cégvezető közölte pénteken a szakszervezetekkel.