Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Folytatás az éllovas ellen

Sport
futsal
bajnokság
Dunaújváros Futsal

facebook megosztás

spigott - 2022. nov. 07., 12:30

Nagyon nehéz negyven perc vár a Dunaújváros Futsal felnőtt együttesére a listavezető TFSE ellen az NB II Nyugati Csoportjának újabb fordulójában.

Kép: DO-archív

Nem úgy alakult a Dunaújváros Futsal felnőtt együttesének legutóbbi három összecsapása, ahogy azt a gárda szakvezetése, játékosai és szurkolói remélték, ugyanis Tóth Árpád csapata mindhárom meccsét elveszítette, így hét mérkőzést követően a kilencedik helyen áll a tizenkét együttest felvonultató mezőnyben. Futsalosainknak leginkább a gólszerzéssel gyűlt meg a bajuk a mögöttük hagyott találkozókon, ugyanis a Pécs ellen egy találatot sikerült bevinniük, míg Nagykanizsán lőtt gól nélkül maradtak, ezért ahhoz, hogy végre sikernek örülhessenek, sokkal hatékonyabban kellene kihasználniuk adódó lehetőségeiket, melyekből azért adódott bőséggel a közelmúlt találkozóin.

A Nagykanizsa elleni 4-0-s vereség után azonban volt ideje a gyakorlásra együttesünknek, mely két hét után, hazai környezetben folytatja a bajnoki küzdelmeket, ám feladata most sem lesz egyszerű, mert a listavezető TFSE gárdája érkezik az egyetemi sportcsarnokba ma este negyed nyolctól. A fővárosiak az idei szezonban ugyanis még veretlenek, eddigi kilenc meccsükből hetet megnyertek, míg két alkalommal döntetlent játszottak ellenfeleikkel, s nyilván ma is a siker reményében érkeznek Dunaújvárosba. A Tóth-csapat azonban nem foglalkozhat ezzel, csak és kizárólag magára kell koncentrálnia, s ha mindkét kapu előtt hatékonyan, nagy odafigyeléssel tud játszani, akkor meglepheti ellenfelét, s visszatérhet a győzelem útjára.

A rovat további hírei: Sport

Október 15-én indul a távfűtési szezon

Október 15-én indul a távfűtési szezon

2022. okt. 13.

Egy fűtési szezonon már túl van a DVG Zrt. Kalandos volt az indulás, hiszen a Pomázi-cégcsoport által működésképtelenné tett erőműveket újra üzembe kellett helyezni, amit rekordgyorsasággal végzett el a DVG Zrt. A szakemberek az első év során számos tapasztalatot szereztek, amivel tovább tudják javítani a szolgáltatás színvonalát.

Újra nagy sikert hozott az Ovifoci Kupa

Újra nagy sikert hozott az Ovifoci Kupa

2022. okt. 13.

Tizennégy óvoda növendékei mozoghattak és érezhették remekül magukat az Ovifoci Kupa második fordulóján, melyet az Aprók háza Tagóvodában rendeztek meg a közelmúltban.

Meglépett az éllovas

Meglépett az éllovas

2022. okt. 13.

Magabiztos győzelemmel növelte tovább előnyét a listavezető Fejó-Therm gárdája a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus csoportjában.

Ezúttal egy bronz jutott a birkózóknak

Ezúttal egy bronz jutott a birkózóknak

2022. okt. 13.

Pupp Viktória révén egy harmadik hellyel gazdagodtak a DKSE U15-ös birkózói a Mogyoródon megrendezett kötött- és szabadfogású országos bajnokságon.

Nagy pofon idegenben

Nagy pofon idegenben

2022. okt. 12.

Támadásban úgy-ahogy, védekezésben viszont nagyon nem ment Mosonmagyaróváron a DKKA női kézilabdázóinak, így pedig esély sem volt a pontszerzésre.

Meglépett a címvédő

Meglépett a címvédő

2022. okt. 12.

Tovább őrzi hibátlan mérlegét a városi kispályás focibajnokság ST Solar csoportjában a címvédő Karmacsi Autó FC együttese.

Idegenben folytatja a Kohász

Idegenben folytatja a Kohász

2022. okt. 12.

A bajnoki tabellán éppen a mögöttük álló Mosonmagyaróvár vendégeként lépnek pályára a DKKA női kézilabdázói ma este hat órától.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: új szakképzési bázis

  2. Hogyan tervezz hatékony kampányokat webshopodnak?

  3. Kovács Zsófia gerendán és felemáskorláton készül a visszatérésre

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: mozgalmas iskolai napok

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: új szakképzési bázis

DSTV: új szakképzési bázis

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő