Idős asszony kifosztása miatt tartóztatták le
A 83 éves áldozat megtévesztése nyomán jutott a lakásba, ékszerrel és pénzzel távozott a 25 éves nő – elcsípték, most kifosztás miatt tettek indítványt a letartóztatására. Durva történet, idősek, vigyázat!
Az indítvány tényét a megyei főügyészség erősítette meg a DO-nak – mint Palkovitsné dr. Kész Anikó helyettes sajtószóvivő összegzéséből kiderül, a Dunaújvárosi Járási Ügyészség tett indítványt kifosztás bűntette miatt annak a nőnek a letartóztatására, aki társával egy 83 éves asszonyt fosztott ki dunaújvárosi lakásában.
A nyomozás adatai szerint a 25 éves nő gyanúsított az idős sértettet megtévesztve jutott be a lakásba múlt szerdán – miközben a nehézkesen, lassan mozgó asszony vízzel kínálta őt, társa a szobában értékek után kutatott. Mikor a sértett észrevette a férfit a szobában, felszólította őket, hogy hagyják el az otthonát. Később észlelte, hogy az elkövetők közel 250 ezer forint értékű ékszerrel és 37 ezer forint készpénzzel távoztak a lakásból.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság a nőt másnap őrizetbe vette, és az ügyészség bűnismétlés veszélyére, valamint arra hivatkozással tett indítványt a letartóztatására, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné.
A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítvány szerint egy hónapra elrendelte a nő letartóztatását – a bíróság döntése ellen a terhelt és védője fellebbezést jelentettek be, derül ki a főügyészség tájékoztatójából.
(Illusztráció: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Rendvédelmi nap a mozi előtt pénteken – a végén felvonulással!
2023. máj. 25.
Az elmúlt évek szép hagyományát folytatva rendezik a kitelepülést és a felvonulást. Tűzoltó leszel vagy katona? Megteheted az első lépést pénteken!
Közel tízmilliós kárt okoztak a gyári kábeltolvajok
2023. máj. 24.
Pedig a két férfi kispályás módszerrel dolgozott, a lopott rézkábel értéke a 300 ezer forintot sem érte el. Sziréna rovatunk új címe: Van baj a toronyban.
Minden létezhető kihágás megvolt – vádemelés a vége
2023. máj. 23.
Jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal, ittasan vezetve szenvedett balesetet – most pénzbüntetést kaphat és a járművezetéstől is eltilthatják. Új agyról sajnos nem esett szó az ügyészségi közleményben.
Bréking: motorossal ütközött a személyautó a 6-os úton (FRISSÍTVE)
2023. máj. 22.
A város térségében történt a baleset, egyelőre részletekről nem kaptunk információt, az viszont biztos, hogy teljes útzár van a főúton, jelentős torlódás várható! (FRISSÍTVE)
Eltávolította a nyomkövetőt – szökéssel vádolják
2023. máj. 17.
A bűnügyi felügyelet hatálya alatt szabadult meg a nyomkövetőtől egy dunaújvárosi férfi – az ügyészség fogolyszökés miatt emelt vádat ellene. A férfi önként adta fel magát, értesült a DO.
Letartóztatásban az emberkereskedő kényszermunkáltatók
2023. máj. 12.
Megtévesztéssel kényszerítettek munkára kiszolgáltatott helyzetű sértetteket – a vármegyei főügyészség indítványozta az apa és fia letartóztatását. Durva történet, nagyon durva.
Durva támadás – börtön lehet a vége
2023. máj. 11.
Vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki előbb a gépjárműből akarta kirángatni, megöléssel fenyegette, majd megütötte és megrúgta az eset sértettjét a városban. Szabadságvesztésre is ítélhetik, értesült a DO.