Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Három pontra hajtanak a röplabdázók

Sport
röplabda
DKSE
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2023. jan. 12., 08:30

Szolnokon, a siker reményében folytatja az NB I Liga küzdelmeit a DKSE felnőtt röplabda csapata ma este hét órától.

Kép: DO-archív

Három hét után játszik újra bajnoki találkozót a DKSE felnőtt férfi röplabda csapata, mely a Szolnok otthonában folytatja az NB I Liga küzdelmeit ma este hét órától. Az összecsapás előtt a mieink a tabella negyedik helyén állnak nyolc mérkőzésen szerzett tizennégy pontjukkal, míg a házigazdák már kilenc mérkőzést vívtak meg az alapszakaszban, s egy győzelem mellett nyolc alkalommal kellett vesztesen elhagyniuk a pályát. A két gárda Dunaújvárosban megrendezett novemberi találkozóján az első szettet a szolnokiak nyerték, ám ezt követően rendezte sorait együttesünk, mely két sima, s egy viszonylag szoros játszmában aratott végül 3-1-es győzelmet.

Erre, vagyis a három pont megszerzésére készülnek röplabdázóink ma este is, ám mint azt Tomanóczy Tibor vezetőedző elárulta, ehhez az első perctől az utolsóig koncentrálniuk kell.
– Voltak játékosaink, akik a korosztályos válogatottban szerepeltek, így rájuk nem számíthattunk három hétig, most az ő terhelésüket kell összehoznunk a többiekével. A papírforma alapján nyernünk kellene a találkozót, de idegenben játszunk, hétköznap van, s akadt már sajnos olyan, hogy ilyenkor a rosszabbik arcunkat mutattuk. Ezzel együtt bízom abban, hogy egységes, hullámvölgyektől mentes játékot tudunk nyújtani, s ha ez sikerül, akkor elhozhatjuk a három pontot Szolnokról is. Fontos lenne a győzelem, már csak azért is, mert két találkozónk van hátra az alapszakaszból, s szeretnénk jó érzésekkel, jó formában nekivágni a középszakasz küzdelmeinek.

A rovat további hírei: Sport

Az országos döntőért küzdöttek

Az országos döntőért küzdöttek

2023. jan. 31.

Jól szerepeltek grundbirkózóink a Mezőfalván megrendezett I. és II. korcsoportos területi diákolimpiai döntőben.

Versenyekben gazdag 2023-as év vár a tornászokra

Versenyekben gazdag 2023-as év vár a tornászokra

2023. jan. 31.

Elkészült és a Magyar Torna Szövetség oldalán már elérhető a férfi-női tornászok idei évre vonatkozó versenynaptára.

Csíkszeredán kezdi erdélyi túráját a DAB

Csíkszeredán kezdi erdélyi túráját a DAB

2023. jan. 31.

A felsőházért küzdő Csíkszereda lesz a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak ellenfele az Erste Liga újabb fordulójában ma este fél hattól.

Nyikos Veronika a felnőttek között is remekelt

Nyikos Veronika a felnőttek között is remekelt

2023. jan. 30.

Magabiztosan nyerte a felnőtt birkózók első idei válogató versenyét a DKSE-KIMBA U20-as Európa-bajnok tehetsége, Nyikos Veronika.

DSTV: már négy helyszínen oktatnak

DSTV: már négy helyszínen oktatnak

2023. jan. 30.

Dunaújváros mellett már Enyingen, Sárbogárdon és Budapesten is van utánpótlás bázisa a DFVE női vízilabdázóinak. Hangkép.

Könnyed sikerek az Andersen Ligában

Könnyed sikerek az Andersen Ligában

2023. jan. 30.

A DAB-ASP és a Worm Angels jégkorongozói is sima győzelemnek örülhettek az Andersen Liga hétvégi fordulójában.

DSTV: sikeresek az Angyalok csapatai

DSTV: sikeresek az Angyalok csapatai

2023. jan. 29.

Korábbi összeállításunkban Kováts András az Angels Jégkorong Sportegyesület elnöke elismerően nyilatkozott az egyesület kötelékében induló amatőr együttesről, az R’Angels jégkorongcsapatáról. Az „Angyalok” azonban egy Andersen Ligás férfi, és két U25-ös női együttessel is rendelkeznek, akikről szintén büszkén beszélt a szakember. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eredményes volt a kétfordulós közös játék

  2. DSTV: két győzelem, egy vereség

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  5. A Vasas ellen folytatja a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  4. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő