Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kezdődik a negyeddöntő

Sport
röplabda
DKSE
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2023. már. 13., 17:30

Hazai környezetben vág neki a bajnoki negyeddöntő három nyert mérkőzésig tartó párharcának a DKSE felnőtt röplabda csapata a TFSE ellen.

Kép: DO-archív

Miután a középszakasz negyedik helyén végzett, játszania kell a rájátszás legjobb négy együttese közé kerülésért a DKSE felnőtt röplabda csapatának, mely az alsóházból érkező TFSE ellen vív három nyert találkozóig tartó csatát az NB I Ligában. Tomanóczy Tibor fiatal együttese bizakodva várja a fővárosiak elleni párharcot, melynek első összecsapását a Dunaújvárosi Sportcsarnokban rendezik meg kedden este nyolc órától.

A bizakodásra meg is van az oka a mieinknek, ugyanis az alapszakaszban kétszer találkoztak vetélytársukkal, s mindkét alkalommal győztesen hagyták el a pályát. A TFSE gárdája végül az ötödik helyen végzett az alapszakaszban, így az alsóházban folytatta a küzdelmeket, ahol három meccset vívott a Szolnokkal, s mind a hármat megnyerve előzte meg ellenfelét.

Bár röplabdázóink vetélytársa a közelmúltban valamelyest megerősítette játékoskeretét, a párharc esélyesének a mieink számítanak, ezért Tomanóczy Tibor vezetőedző is bízik abban, hogy sikerül továbbjutniuk a sorozatból, igaz ehhez bátor, a felelősséget felvállaló játékra lesz szükség fiataljainktól.
– Az alapszakaszban kétszer legyőztük őket, igaz az idegenben lejátszott találkozón nagyon meg kellett szenvednünk a két pontért, ugyanis öt szettben tudtunk csak diadalmaskodni. Bízom abban, hogy kellően erősek leszünk mentálisan és kellően agresszívak leszünk a játékban is ahhoz, hogy sikerrel zárjuk a párharc első felvonását, mert egyelőre még csak és kizárólag a holnapi meccs lebeg a szemünk előtt. A középszakaszban mutattunk már szép és jó dolgokat, ezen az úton kell mennünk tovább, nyerni szeretnénk kedden este.

A DKSE és a TFSE negyeddöntős párharcának időpontjai

2023. 03. 14. 20:00 DKSE - TFSE
2023. 03. 18. 16:00 TFSE - DKSE
2023. 03. 22. 19:00 DKSE - TFSE
2023. 03. 26. 19:00 TFSE - DKSE (amennyiben szükséges)
2023. 03. 30. 20:00 DKSE - TFSE (amennyiben szükséges)

A rovat további hírei: Sport

Hozta a kötelezőt a DFVE

Hozta a kötelezőt a DFVE

2025. szep. 26.

Kiütéses, 27-6-os győzelmet aratott a DFVE női vízilabda csapata a francia Grand Nancy ellen a Bajnokok Ligája dunaújvárosi selejtezőcsoportjának ma péntek esti mérkőzésén, melyen a mindössze tizennégy esztendős Mihók Mandula négy góllal tette le névjegyét a nemzetközi mezőnyben.

DSTV: mindenből jutott az asztaliteniszezőknek

DSTV: mindenből jutott az asztaliteniszezőknek

2025. szep. 26.

A Pentele ASE asztaliteniszezőinek mindhárom csapata megmérette magát a bajnokságok legutóbbi fordulójában. Az NB I-es alakulat biztosan nyert, az NB II-esek döntetlent játszottak, míg a harmadosztályú gárda vereséggel zárta újabb bajnokiját. Hangkép.

A BJA csapatához látogat a DAB

A BJA csapatához látogat a DAB

2025. szep. 26.

A Vasas Jégcentrumban, a BJA HC elleni összecsapással folytatja az Erste Liga csatározásait a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este.

DSTV: ismert nevek csatlakoztak a FitCity programjához

DSTV: ismert nevek csatlakoztak a FitCity programjához

2025. szep. 25.

Hétfői összeállításunkban már említettük, hogy nagyon sok edző és támogató csatlakozott a Fitcity tervezett rendezvénysorozatához. A szakemberek széles sportági palettát képviselnek, így biztosak vagyunk abban, hogy hogy mindenki talál majd magának érdekes mozgásformát. Hangkép.

Futsal Eb-pótselejtező - A magyar válogatott kijutott az Európa-bajnokságra

Futsal Eb-pótselejtező - A magyar válogatott kijutott az Európa-bajnokságra

2025. szep. 25.

A magyar férfi futsalválogatott kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra, mivel a múlt csütörtöki 3-2-es győzelem után a pótselejtező szerdai visszavágóján 2-2-es döntetlent játszott Románia vendégeként Craiovában.

BL-selejtező az uszodában

BL-selejtező az uszodában

2025. szep. 25.

A Fabó Éva Sportuszodában rendezik meg a női vízilabda Bajnokok Ligája két selejtezőcsoportjának mérkőzéseit péntektől vasárnapig, s a megméretésen a DFVE együttes is medencébe ugrik.

Öt dunaújvárosi érem a tanév első döntőjében

Öt dunaújvárosi érem a tanév első döntőjében

2025. szep. 24.

Remekül szerepeltek korosztályos birkózóink a Csongrádon megrendezett országos diákolimpiai fináléban a mögöttünk hagyott hétvégén.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Három pont a fa alá

  2. DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

  3. DSTV: "Levelek a Jézuskának"

  4. Ünnepi forduló az Erste Ligában

  5. Digitális utility - eszközfedezet nélkül?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Embedded thumbnail for DSTV: "Levelek a Jézuskának"

DSTV: "Levelek a Jézuskának"

Embedded thumbnail for DSTV: együtt a szeretet ünnepén

DSTV: együtt a szeretet ünnepén

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő