Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 18. Piroska
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Megszakadt a jó sorozat

Sport
futsal
Dunaújváros Futsal
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2023. ápr. 22., 07:30

Tizenöt veretlenül megvívott mérkőzés után maradt pont nélkül a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata az NB II Nyugati csoportjában.

Végh Zoltán felvétele

Rácalmáson, a Szigetszentmiklós elleni hazai összecsapással folytatta az NB II Nyugati csoport alsóházának küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata pénteken este. A listavezető Tóth-csapat a siker reményében vágott neki a találkozónak, ám az első felvonás nagyon lassú játékot hozott, melyben helyzetekig sem nagyon jutottak a felek. Egészen a félidő véghajrájáig, mikor a vendégek átálltak öt a négy elleni játékra, s ebből meg is szerezték a vezetést Soóky révén, aki éles szögből mattolta Cseresnyés kapust (0-1).

A túloldalon Németh kapufája jelezte, hogy igyekszik felpörögni együttesünk, ám csak a fordulás után lett meg ennek az eredménye, ugyanis Vincze jól lekészített labdáját Szedmák Roland vágta a kapuba a 21. percben (1-1). A gól után fel is gyorsult a játék, s mikor Kiss Patrik gurítását bevédte a vendégek hálóőre, már a mieink örülhettek a 2-1-es vezetésnek. Sajnos nem sokáig, mert a Szigetszentmiklós újra átállt öt a négyre, s egy perc alatt egalizált Fritz találatával (2-2).

A folytatás ideges játékot hozott, több szabálytalansággal, s ebből sajnos a mieink jöttek ki rosszabbul, mert Fritz egy kisbüntetőt is gólra váltott a 35. percben, s bár következő próbálkozását már védte Cseresnyés, a mieink nem tudtak már betalálni, így 3-2-es hazai vereséggel szakadt meg tavaly december óta tartó veretlenségi sorozatuk.

Dunaújváros Futsal - Szigetszentmiklós 2-3 (0-1)
Gólszerzők: Szedmák, Kiss, ill: Fritz 2, Soóky

Dunaújváros Futsal: Cseresnyés - Fekete, Szedmák, Varga, Vincze. Csere: Tóth, Ivacs, Villám, Kovács, Szili, Németh, Godslove, Kiss. Vezetőedző: Tóth Árpád.

A rovat további hírei: Sport

Könnyed siker a fővárosban

Könnyed siker a fővárosban

2024. már. 14.

Minden negyedet megnyerve aratott megérdemelt, 16-8-as győzelmet a III. Kerületi TVE elleni fővárosi bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Az alsóházban gyűjthetnek tapasztalatot a fiatalok

Az alsóházban gyűjthetnek tapasztalatot a fiatalok

2024. már. 13.

Hat találkozó vár a DSE Röplabda Akadémia együttesére az NB II-es felnőtt bajnokság alsóházi rájátszásában.

Jó előjelekkel várják a bajnokságot

Jó előjelekkel várják a bajnokságot

2024. már. 13.

Szigetvári és kecskeméti versenyeiket is szép eredményekkel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Mátyás Gábor újabb öt évig az elnökségben

Mátyás Gábor újabb öt évig az elnökségben

2024. már. 12.

Ismét bekerült a Magyar Birkózók Szövetségének (MBSZ) elnökségébe a DKSE ügyvezető elnöke, Mátyás Gábor.

Felemás hétvége a medencében

Felemás hétvége a medencében

2024. már. 12.

A DFVE serdülő vízilabdázói öt góllal kikaptak, az ifjúságiak viszont öt találattal nyerni tudtak a Ferencváros otthonában lejátszott korosztályos bajnokin.

DSTV: szép elismerés a Vasvárinak

DSTV: szép elismerés a Vasvárinak

2024. már. 11.

A Vasvári iskola és egyik diákja, Szij Emese Ada 2023-as teljesítményét is elismerték a Sportiskolák Országos Szövetségének éves díjátadóján. Hangkép.

Gólzáporos vereség a Balaton-parton

Gólzáporos vereség a Balaton-parton

2024. már. 11.

Tizenegy gólos hátárnyból is egyenlített, mégis pont nélkül zárta siófoki bajnokiját a DKKA U21-es csapata az NB II-es felnőtt bajnokság szombati fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Elkészült a DFC felkészülési programja

  2. Sikeres seregszemle a boldogító "igen" jegyében (galéria)

  3. Felértékelődő könyvek

  4. Megyei derbivel zárják a hetet az Acélbikák

  5. DSTV: szeretik a stand-up műfaját

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szeretik a stand-up műfaját

DSTV: szeretik a stand-up műfaját

Embedded thumbnail for DSTV: toboroznak az úszók

DSTV: toboroznak az úszók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  3. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  4. Esküvő kiállítás a Mondbach-kúriában

  5. Megjött az engedély, itthon játszhatnak az Acélbikák

Galéria

Esküvő kiállítás (2026)

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő