Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

A városépítés kezdetétől a városban

Közélet
szépkorú
köszöntés
önkormányzat

facebook megosztás

doszerk - 2023. máj. 03., 09:45

A 90. születésnapját ünneplő Gille Sándorné Julianna nénivel gyarapodott városunk szépkorú polgárainak névsora. A születésnapost Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő köszöntötte. 

Gille Sándorné Julianna néni 1933-ban született Nagylétán, majd itt is nevelkedett 18 éves koráig egy testvérével együtt. Azt mondta, kiváló szülei voltak, szép emlékei vannak a gyermekkoráról. 
18 évesen – ahogyan fogalmazott – körbenézni jött a városba, munkalehetőség után kutatva.  Végül a Kohász utcai női építkezésre került írnokként:
– 1951. április 10-én jöttem ide. Akkor még csak a Május 1. utca volt készen és a Vasmű utat kezdték építeni. Még ebben az évben megismertem katonatiszt férjemet, majd 1953 márciusában összeházasodtunk. Egy lányunk született. 
Julianna néni lánya születése után elvégzett egy könyvelői tanfolyamot, és onnantól kezdve szinte egész életében könyvelőként dolgozott. A Vegyesipari Vállalat Központjában helyezkedett el, 1988-ban vonult nyugdíjba: 
– 33 év után jöttem el, majd három hónap múlva visszahívtak, hogy vissza tudnék-e még egy kicsit menni, és végül még 25 évet rádolgoztam. Tulajdonképpen 10 évvel ezelőtt hagytam abba a könyvelést végleg – ami azóta is hiányzik.
Két unokája és két dédunokája született. Már 67 éve a Petőfi ligetben lakik, kitűnő viszonyt ápol a szomszédaival – a születésnapján is sok szomszédasszonya köszöntötte. Julianna néni mindennapjai derűsen telnek – saját állítása szerint is igazán elégedett: 
– Nem vagyok beteg, nem fáj semmim, jól érzem magam, itt vannak a barátaim, úgyhogy teljesen jól vagyok. Elmondhatom, hogy jól telnek a napjaim, és nagyon szép idős korom van.

Boldog születésnapot, sok boldogságot, Julianna néni!

DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Az összefogás szüli a közös sikereket

Az összefogás szüli a közös sikereket

2024. máj. 27.

Lakossági fórumot tartott Újtelepen, a Waldorf iskola tornatermében Tóth Kálmán, a 9-es, és Orosz Csaba, a 10-es választókerület képviselője még múlt kedden.

DSTV: fényes búcsú a várostól

DSTV: fényes búcsú a várostól

2024. máj. 27.

Folytatták a szép selmeci hagyományt a Dunaújvárosi Egyetemtől búcsúzó hallgatók, derül ki a DSTV összegzéséből. A diákélet fontos mérföldköveként lámpás-fáklyás felvonulás, vagyis a Szalamander formájában vettek búcsút a várostól és az alma matertől. Hangkép.
 

DSTV: együtt a vészívók ellen

DSTV: együtt a vészívók ellen

2024. máj. 26.

Számolják, figyelik és lehetőség, illetve igény szerint irtják is a szúnyogokat a város területén, derül ki a DSTV összegzéséből. Az önkormányzat felkészült a szúnyoggyérítésre, ám a lakossági beavatkozás is nagyon fontos a vészívók életterének csökkentése érdekében. Hangkép.

Felmérték a város teljes faállományát

Felmérték a város teljes faállományát

2024. máj. 24.

Egy közvetlen európai uniós pályázatnak köszönhetően tavasszal elindult városunkban az Urbact program Biodiver City projektje, ami 9 európai ország, 10 városával együtt kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire. Ehhez a projekthez kapcsolódóan most egyetemisták látogattak Dunaújvárosba.

Korlátozás is, új parkolók is – a lakók kérésére

Korlátozás is, új parkolók is – a lakók kérésére

2024. máj. 22.

Új parkolókat alakítottak ki a Táncsics Mihály utca és a Balogh Ádám utca által határolt belső udvarban. Az elkészült munkálatokról Szabó Zsolt, a terület önkormányzati képviselője beszélt, aki a jövőbeli tervekről is tájékoztatott.

Európa nekünk lehetőséget és barátokat jelent

Európa nekünk lehetőséget és barátokat jelent

2024. máj. 21.

Az Európai Unió Régiók Bizottsága azzal a kéréssel fordult az önkormányzatokhoz, hogy az Európa napon világítsák ki központi épületeiket és ezzel emlékeztessenek arra, hogy egy hónap van vissza az európai választásokig. Dunaújváros is csatlakozott a felhíváshoz.

Rendvédelmi nap és felvonulás idén is!

Rendvédelmi nap és felvonulás idén is!

2024. máj. 19.

Évek óta nagy siker a résztvevők körében, és egyúttal a Közbiztonsági rendezvénysorozat eseményeinek egyik meghatározó programja a Rendvédelmi nap: a seregszemlének a Kultik Mozi előtti tér ad otthont, méghozzá május 24-én, pénteken.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

  2. Idegenben szerepel a DKKA

  3. DSTV: ismerkedős napok

  4. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  5. Bravúr kell a továbbjutáshoz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Embedded thumbnail for DSTV: eredményes negyedév

DSTV: eredményes negyedév

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő