ICA-D: "Utószó" – Szarka Károllyal
Kötetbemutató beszélgetéssel folytatódik a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) élő irodalmi antológiája. Kik azok a lebegő fiatalok, mit akarnak, és mit nem akarnak? Kiderülhet kedden.
Az én hibám című regényhez kapcsolódó beszélgetés lesz az Utószó című irodalmi antológia következő eseménye: a programra a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) várja a kortárs irodalom iránt érdeklődőket május 16-án, kedden délután. A kötet szerzője, Szarka Károly 1984-ben született Mosonmagyaróváron, jelenleg szabadúszó szerkesztőként dolgozik Budapesten, tagja a József Attila Körnek, a Fiatal Írók Szövetségének és a Szépírók Társaságának. Újságíróként több napilapban, nyomtatott és online kulturális folyóiratban publikált, az első regénye, Az én hibám címmel a Noran Libro Kiadó gondozásában jelent meg 2021-ben – a szerző a könyv tervéért Móricz Zsigmond-ösztöndíjat kapott.
Az eseményhez rendelt kedvcsináló szerint a fiatal író gördülékeny, több mint háromszáz oldalas regénye a harmincas évei elején járó Fecske történetén keresztül mutatja be a mai magyar valóságot, és benne a kallódó, "lebegő" fiatalok problémáit. Így:
"Sokkal jobb bárhol bárkivel bármit csinálni, mint sehol senkivel nem csinálni semmit, mondogatja Fecske egyik cimborája. Fecske gyakran érzi úgy, hogy nem csinál semmit, ha pedig mégis megpróbál elmenekülni a mindennapok nyomasztó egyhangúságából, legtöbbször egy kocsmában vagy egy házibuliban találja magát. Barátkozik, ismerkedik, mégis mindig magányos. Egy call centerben dolgozik, ahol óránként tíz perc szünetet lehet tartani, őt viszont álmában kinevezik szünetmenedzsernek. Amúgy is folyton álmodik, amikor pedig véletlenül ébren van, ritkán szólal meg, miközben mindenki más beszél körülötte. Folyton csörög a telefon, mindig érkezik valami üzenet, és ez ijesztő. De nyugtalanító az is, ha éppen senki nem keresi az embert. Fecske élete állandó lebegésből áll, és talán maga sem veszi észre, mikor változik a lebegés fuldoklássá, hogyan lesz a bizonytalanságból kilátástalanság, a félelemből pánik, a keresésből menekülés."
Az íróval Gyöngyössy Csaba beszélget, a kötetbemutató 17 órakor kezdődik az Uitz Teremben.
Az esemény természetesen ezúttal is nyitott – mindenkit szeretettel várnak!
(Illusztráció: ICA-D – facebook)
A rovat további hírei: Kultúra
Triptichon – Esterházy János élete és öröksége a könyvtárban
2024. már. 11.
Különleges történelmi (és dokumentumfilmes) csemegével találkozhatnak az érdeklődők a József Attila Könyvtárban: a felvidéki mártír politikus, Esterházy János életművével foglalkozó filmet szerdán délután vetítik, majd beszélgetésre várják az érdeklődőket.
DSTV: adonyi egyesület a múzeumban
2024. már. 11.
Településtörténeti szempontból is valódi kincseket rejt az Intercisa Múzeum, derül ki a DSTV összeállításából. Az intézmény gyűjtőterületéhez tartozó Adonyból a Vetus Salina Kulturális Egyesület tagjai ismerkedhettek az adonyi leletekkel a napokban. Hangkép.
70 éves a Móricz – komoly jubileumi együttműködésre, minifesztiválra is készülnek
2024. már. 10.
Nem mindennapi együttműködésre készül a Móricz Zsigmond Általános Iskola, valamint a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D): a Móricz jubileumi évének egyik meghatározó eseménysora lesz az a minifesztivál, amelynek az ICA-D ad otthont május derekán.
DSTV: Barkóci Rosti Pál és Pentelei Molnár János emléke a könyvtárban
2024. már. 10.
Különleges kollekcióról tudósít a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban olvasópontot alakítottak ki, amely településünk történetének két jeles személyisége, Barkóci Rosti Pál és Pentelei Molnár János életét és életművét mutatja be. Hangkép.
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: fél év a mérlegen
2024. már. 09.
Új helyen, de a régi lendülettel folytatódott a KineDok új évada kínálatának bemutatása – az alábbiakban némi kitekintéssel az elmúlt fél év mérlege következik, meg egy fontos tényező kiemelése.
DSTV: bronzkori kincsek nyomában
2024. már. 08.
A bronzkorba repíti vissza az érdeklődőket az Intercisa Múzeum műtárgyait bemutató sorozat újabb epizódja, derül ki a DSTV összeállításából. Dr. Keszi Tamás régész aranyból és bronzból készült hajkarikák történetét eleveníti fel – és persze mesél a kincsek hátteréről is. Hangkép.
Kisjubileumot ül a Zenélő Cukrászda!
2024. már. 07.
Már a 25. bemutatóra készül a sorozat, ezúttal harmonikások muzsikálnak és kínálnak édes élményt a Vasmű úti bázison. Mindezt ráadásul nőnapon, pénteken este – mindenkit szeretettel várnak!