Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kovács-Seres Hunor hatodik az Eb-n

Sport
úszás
DKSE
Kovács-Seres Hunor

facebook megosztás

spigott - 2023. júl. 07., 12:00

Az erős kezdés ezúttal visszaütött, így a hatodik helyen fejezte be az 1500 méteres gyorsúszás fináléját Kovács-Seres Hunor a junior Európa-bajnokságon.

Főoldali és belső kép forrása: Magyar Úszó Szövetség - Magyar úszóválogatott

Belgrádban rendezik meg az úszók junior Európa-bajnokságát, melyen a magyar válogatott tagjaként vesz részt a DKSE tehetséges versenyzője, Kovács-Seres Hunor is. A nyílt vízen junior világbajnok úszónak ezúttal medencében kellett helyt állnia, s először 1500 gyorson állt rajkőre. A dunaújvárosi versenyző remekül teljesített az előfutamban, s a hetedik legjobb idővel került be a szám csütörtök esti fináléjába, melyen erősen kezdett, 800-ig a negyedik helyen haladt, s bár a táv második fele nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, végül az előkelő hatodik helyen fejezte be a küzdelmeket. Hunorra ma még a 800 méteres gyorsúszás selejtezője vár, míg az Európa-bajnokság utolsó napján 400 gyorson ugrik medencébe.

Bár a hatodik hely önmagában szép eredmény, nem volt feltétlenül elégedett a verseny után Hunor, valamint edzője, Szabó Gerő sem, akit arra kértünk, értékelje tanítványa teljesítményét.
– A döntős helyezésben bíztunk, oda magabiztosan sikerült is bejutni, a fináléban viszont elvitte egy kicsit Hunort a szíve. A mellette lévő pályán úszó román versenyző ugyanis rettentően erősen kezdett, s Hunor meg is indult vele, így sokáig a második helyen állt sőt, még féltávnál is övé volt a negyedik pozíció. A nagyon erős kezdés azonban visszaütött a táv második felén, mert az eleje sokat kivett Hunorból, ám becsületére váljék, hogy még így is tudott egy erős utolsó százat produkálni, így végül a hatodik helyen végzett. Ő sem volt elégedett azonban a teljesítményével, mert valamivel taktikusabb úszással akár egyéni csúcsot is elérhetett volna, s bár a dobogó most messze volt, egy-két hellyel előrébb is befejezhette volna a szám küzdelmeit. Nem vagyunk tehát elégedettek, de ez is egy remek tapasztalat volt a jövőre nézve, amit tudunk majd hasznosítani a továbbiakban.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: készülnek a bajnoki rajtra

DSTV: készülnek a bajnoki rajtra

2022. júl. 27.

A véghajrában jár a Dunaújváros FC labdarúgó csapatának felkészülése, s mint azt Horváth Ferenc vezetőedző elmondta, a hétvégi bajnoki rajtra készen lesz a csapat. Hangkép.

Szépen csillogó bronzérem az EYOF-on

Szépen csillogó bronzérem az EYOF-on

2022. júl. 27.

Óriási egyéni csúccsal szerzett bronzérmet Kovács-Seres Hunor a 16. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál 1500 méteres gyorsúszás versenyszámában.

Pásti Áron Európa-bajnok!

Pásti Áron Európa-bajnok!

2022. júl. 26.

Veretlenül, nagy fölénnyel szerezte meg az U16-os korosztály kontinensbajnoki címét a dunaújvárosi Pásti Áron a görögországi rapid sakk Európa-bajnokságon.

DSTV: vb-re készülnek kenusaink

DSTV: vb-re készülnek kenusaink

2022. júl. 26.

Eddig sikeres idényt tudhatnak maguk mögött a DKSE kajak-kenusai, akik közül Hajdu Jonatán és Slihoczki Ádám már a világbajnokságra készül. Hangkép.

Elsőre egy szép negyedik hely

Elsőre egy szép negyedik hely

2022. júl. 26.

Remekül szerepelt Kovács-Seres Hunor a 16. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál első versenynapján.

Döntők és egyéni csúcsok Szegeden

Döntők és egyéni csúcsok Szegeden

2022. júl. 25.

Szép eredményekkel, egyéni csúcsokkal zárták a négy napos szegedi Cápa Országos Bajnokság küzdelmeit a DKSE úszópalántái.

Végleges a Bikák kerete

Végleges a Bikák kerete

2022. júl. 25.

Kihirdette végleges, huszonkét fős játékoskeretét a 2022/2023-as szezonra a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorong csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szettsiker összejött, a nagyobb bravúrra most nem volt esély

  2. DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. A Balaton partján sem borult a papírorma

  4. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  5. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Top hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: mozgalmas iskolai napok

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő