Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 06. Dorottya, Dóra
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Tábori élmények – kivételesen a Duna Dog Center csapatával

Mozaik
nyári tábor
élményfürdő
Duna Dog Center

facebook megosztás

Öcaline - 2023. júl. 09., 09:30

Nem mindennapi feladatra vállalkozott a Duna Dog Center csapata: egy héten át voltak szervezői és irányítói a napközis tábor programsorozatának az élményfürdőben. A folytatásban is közreműködnek – egy-egy nap erejéig, immár a kutyás érzékenyítő foglalkozásokkal.

Még éppen elcsípjük az emeleti közösségi térbe szervezett kreatív foglalkozást, de már csak percekre – a nebulók érthető módon a szabadba vágynak, és mire észbe kapunk, már kezdődhet is a ligetbe szervezett számháború. A napközis tábor első hetének végén járunk – amely egyúttal egy komoly kísérlet is volt.

Rendhagyó kihívás

Az önkormányzat és a GESZ immár hagyományos programsorozata tökéletes helyszínt talált az élményfürdő komplexumában – zárt, mégis nagy szabadságfokot biztosító tér, meg persze a leginkább várt programelem, a strandolás kézenfekvő opciója miatt is. Az viszont rendhagyó, hogy az évek óta bevált, rendszeresen visszatérő pedagóguscsapat szerepét egy héten át a Duna Dog Center (DDC) munkatársai vették át – minderről már Czibere Cecília, a DDC szakmai irányítója összegezte a DSTV kamerája előtt: 

– Valóban rendhagyó számunkra a kihívás, az elején voltak is meglepő közjátékok, de úgy érzem, sikerült hangulatos, élménydús tábort szervezni a diákoknak – engem nem lepett meg, a diákok közül sokakat igen, de a kutyás foglalkozás hozta az áttörést. A csapatot négy fővel végig mi koordináljuk, a munkát naponta reggel és délután egy-egy pedagógus segíti, és nagy köszönettel tartozunk a Rudas és a Bánki középiskola diákjainak – ők heten a közösségi szolgálatuk keretében folyamatosan segítettek és segítik a tábort. Hatvannál több nebulót kellett felügyelni, lefoglalni, szórakoztatni, ellátni – nem volt egyszerű, de sikerült!

Színes kínálattal

A tábor programjáról immár a részvevők beszámolói nyomán értesültünk – a Dózsa iskola harmadikos (ja nem, már negyedikes!) diákja, Zsigó Szonja Anita is a már említett kutyás programot emelte ki kérdésünkre, és szintén a rendszeres strandolást említette, de a hétfői első találkozás emlékét, a szerdai mozizást és a csütörtöki sportnap erőpróbáját is többen felelevenítették.

A már említett számháború előtt sikerült egy csoportképen megörökíteni a Fókák csapatát – mellettük a Csipet Csapat, a Pókember, a Kék Párducok (!) és a Cápák álltak csatasorba –, aztán egy középiskolás önkéntes, Molnár Luca Sára, a Rudas diákja is összegezte tapasztalatait. Mint elmesélte, nagyon izgalmas volt a diáksereggel dolgozni, de egyúttal a saját tervezett pályáját illetően is érdekes tapasztalatokkal gazdagodott. Tervei szerint vízilabdaedző lesz – mint mosolyogva mondta, egy gyerekekkel zsúfolt strandos tábornál keresve sem lehet jobb helyszínt találni a pallérozódásra.
De vissza, vissza a DDC csapatához: mint Czibere Cecília kérdésemre hangsúlyozta, a folytatásban ugyan a korábban említett csapat veszi át a táboroztatás feladatát, de továbbra is fontos szerepet vállalnak: heti egy alkalommal rendre megtartják a kutyás foglalkozásokat – ráadásul egyéb tábori kihívások is várnak rájuk.   

(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Mozaik

Elkezdődött a tavaszi szünet: így ne rontsd el a karanténünnepet

Elkezdődött a tavaszi szünet: így ne rontsd el a karanténünnepet

2020. ápr. 10.

Elkezdődött a tavaszi szünet, ami tovább tetézi a dolgozó szülők gondjait: most aztán tényleg mit fog kezdeni a gyerek a sok  szabadidejével?
 

3 locsolóvers kisfiúknak koronavírus járvány idejében

3 locsolóvers kisfiúknak koronavírus járvány idejében

2020. ápr. 08.

Húsvét hétfőn is sokan otthon leszünk. A kisfiúk nem tudnak mindenkit meglocsolni, akit szeretnének. Hogyan lehet ezt a kedves gesztust az online térben gyakorolni? Itt írok három egyszerű locsolóverset, amely szövegéből kiderül, hogy hogyan használhatók a cyber-térben.
 

Időjárás: viszlát, tavasz, helló, nyár!

Időjárás: viszlát, tavasz, helló, nyár!

2020. ápr. 06.

Erősödő nappali felmelegedés mellett a hét végére már-már nyárias időt ígér a DO meteorológiai szakértője. 22-24 fokos csúcsok lehetnek – sajnos egyelőre csapadék nélkül.
 

Üzemanyagár-változás 2020.04.03-tól nem várható!

Üzemanyagár-változás 2020.04.03-tól nem várható!

2020. ápr. 01.

Április 1-től a benzin ára bruttó 8 forinttal csökken, amivel újabb történelmi mélységbe kerül annak átlagára: 290 forintos átlagáron tankolhatjuk, amire 2010 óta nem volt példa.

10+1 TIPP, HOGY AZ IDEI HÚSVÉT IS BOLDOGAN TELJEN!

10+1 TIPP, HOGY AZ IDEI HÚSVÉT IS BOLDOGAN TELJEN!

2020. ápr. 01.

Anélkül, hogy lelki számvetésbe kezdenénk, le kell szegezni, hogy az áprilist és a húsvéti időszakot csak úgy tudjuk átvészelni, ha pozitívan gondolkodunk.
 

Most az ördög sem visel Pradát: a divatipart is kiütötte a koronavírus

Most az ördög sem visel Pradát: a divatipart is kiütötte a koronavírus

2020. ápr. 01.

A kínai alapanyaggyártástól az online kereskedelemig érezteti a hatását a koronavírus a ruhaiparban is. A visszaesés ráadásul több hullámban jön, és a legsérülékenyebbeket sújtja majd a leginkább.

A benzinár esik, a gázolaj nem mozdul

A benzinár esik, a gázolaj nem mozdul

2020. már. 31.

Holnaptól, szerdán tovább csökkenti a MOL a benzin árát, ezúttal nyolc forinttal, miközben a gázolaj ára most sem változik.
 

  • További hírek

Friss hírek

  1. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  2. A Vasas ellen folytatja a Kohász

  3. DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

  4. Ezüstérmes a magyar válogatott az Eb-n

  5. Átgázolt a bajnok röplabdázóinkon

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. Újra élnek a bajnoki remények

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő