Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 26. Edina
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kovács-Seres Hunor ezüstérmes Korfun

Sport
úszás
Kovács-Seres Hunor
DKSE

facebook megosztás

spigott - 2023. szep. 29., 18:02

Nagy küzdelemben szerezte meg a junior nyíltvízi Európa-bajnokság második helyét hét és fél kilométeren Kovács-Seres Hunor, a DKSE tehetséges versenyzője.

Kép: DO-archív

Korfu szigetén rendezik meg a LEN Junior Nyíltvízi Európa-bajnokságot szeptember 29. és október 1-je között, s a megméretésnek igen jó esélyekkel vágott neki a DKSE tehetsége, Kovács-Seres Hunor is, aki tavaly ifjúsági világbajnoki címet nyert a 7.5 kilométeres távon.

Hunor ma délután vágott neki a hét és fél kilométeres távnak, ám ezúttal nem tudott úgy meglépni ellenfeleitől, mint tette azt egy éve sőt, az első 1500 méteres kör végén az ötödik helyen állt a negyvenegy úszót felvonultató mezőnyben. A második körben láthatóan erősített a DKSE versenyzője, aki ekkor már a mezőny élére tudott állni, s féltávhoz közeledve már három másodperc előnnyel vezetett. A harmadik kör végére azonban utolérte őt a lengyel Kapala, aki hat kilométer után két másodperccel vezetett versenyzőnk előtt, s bár Hunor kiadott magából mindent az utolsó körben is, a lengyel fiút nem tudta befogni, így Bartosz Kapala végül 1:24:45 másodperces idővel szerezte meg az Európa-bajnoki címet, míg Kovács-Seres Hunor 1:24:49 másodperccel a második helyen végzett, mindössze egyetlen tizeddel megelőzve a végül bronzérmes német Arne Schubertet.

A junior Európa-bajnokság férfi dobogósai (7.5 km)
1. Bartosz Kapala 1:24:45.5
2. Kovács-Seres Hunor 1:24:49.8
3. Arne Schubert 1:24.49.9

A rovat további hírei: Sport

Közel volt a dobogó

Közel volt a dobogó

2024. jún. 18.

Egy negyedik és egy ötödik hellyel zárták a dunaújvárosi birkózók a Miskolcon megrendezett U15-ös szabadfogású országos bajnokság küzdelmeit.

Gurisatti Gyula vb-bronzérmes Plovdivban

Gurisatti Gyula vb-bronzérmes Plovdivban

2024. jún. 18.

Bár nagyon közel volt az első helyhez is, szépen fénylő bronzéremmel zárta Gurisatti Gyula a plovdivi mozgáskorlátozott horgász világbajnokságot.

Remek hazai eredmények az Intercisa Kupán

Remek hazai eredmények az Intercisa Kupán

2024. jún. 17.

Közel ötven dobogós helyezéssel zárták a Fabó Éva Sportuszodában megrendezett Intercisa Kupa első fordulóját a DKSE tehetséges úszói.

Bajnokot avattak a Campusban is

Bajnokot avattak a Campusban is

2024. jún. 17.

Magabiztos sikerrel biztosította be a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus osztályának bajnoki címét a Fejó-Therm együttese.

Hajdu Jonatánék negyedik helye az Eb-n

Hajdu Jonatánék negyedik helye az Eb-n

2024. jún. 16.

Óriási csatában ért el negyedik helyezést a szegedi Európa-bajnokságon Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a kenu kettesek 500 méteres versenyszámában.

Bukarestben talál gazdára a magyar női tornászok utolsó kvótája

Bukarestben talál gazdára a magyar női tornászok utolsó kvótája

2024. jún. 16.

A június utolsó hétvégéjén Bukarestben sorra kerülő nemzetközi felkészülési versenyen dől el, hogy Kovács Zsófia vagy Székely Zója kapja-e a magyar női tornászválogatott utolsó olimpiai kvótáját.

DSTV: Kis Nikolett Los Angelesben is remekelt

DSTV: Kis Nikolett Los Angelesben is remekelt

2024. jún. 15.

Néhány nappal ezelőtt örömteli hírek érkeztek, városunk sportkedvelő közönsége legnagyobb örömére. Kis Nikolett, a dunaújvárosi Fox SE versenyzője egy éven naptári éven belül tudta megnyerni a Nemzetközi Brazil Jiu-Jitsu Szövetség négy legrangosabb versenyét. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

  2. Hogyan segíthet a magán egészségügy a legjobb ellátás biztosításában?

  3. Biztosan hozták a kötelezőt

  4. DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

  5. Fogadóórát tart Szabó Zsolt

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

Embedded thumbnail for DSTV: Caldo Pizza & Étterem

DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Embedded thumbnail for DSTV: vízilabdázók köszöntése

DSTV: vízilabdázók köszöntése

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő