Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 06. Dorottya, Dóra
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Fontos három pontra hajtanak

Sport
futsal
bajnokság
Dunaújváros Futsal

facebook megosztás

spigott - 2023. okt. 13., 12:00

A sereghajtó Tihany együttese vár a Dunaújváros Futsal felnőtt csapatára az NB II-es pontvadászat újabb fordulójában a Rácalmási Sportcsarnokban ma este hét órától.

Végh Zoltán felvételei

Nem úgy alakult a Dunaújváros Futsal felnőtt csapatának legutóbbi két találkozója, ahogy azt a gárda tagjai, valamint drukkerei remélték, ugyanis az első három fordulóban szerzett hét pontot követően előbb az ELTE-BEAC (5-7), majd a Haladás II. (2-3) ellen is vereséget szenvedett Tóth Árpád alakulata. Futsalosaink elsősorban a szombathelyiek elleni "nullázás" miatt bosszankodhattak, ugyanis másfél perccel a meccs vége előtt még ők vezettek 2-1-re, s innen kaptak ki végül 3-2-re, amivel vissza is csúsztak az NB II Nyugati Csoportjának hatodik helyére.

Mint azt Tóth Árpád vezetőedző elmondta, nagyon bízik abban, hogy tanulni tudtak az egy héttel ezelőtti összecsapásból, már csak azért is, mert ma már újabb komoly feladat vár rájuk, ugyanis este hét órától a Tihany gárdáját látják vendégül a Rácalmási Sportcsarnokban. Együttesünk mai vetélytársa az első fordulóban érezhettek utoljára a győzelem ízét, ám legutóbbi négy meccsén rendre vereséget szenvedett, így öt találkozót követően három szerzett ponttal áll a mezőny tizedik, utolsó helyén.

Amennyiben ezt nézzük, hazai környezetben nem várhatunk mást futsalosainktól, csak azt, hogy visszatérjenek a siker útjára, ám az is biztos, hogy ezért nagyon keményen meg kell majd küzdeniük. A remélt sikerhez muszáj lesz az eddigieknél lényegesen hatékonyabban élni az adódó lehetőségekkel, illetve kiemelten fontos lesz az is, hogy fegyelmezetten, taktikusan játsszanak futsalosaink negyven percen keresztül. Amennyiben ezt sikerül megvalósítaniuk, úgy itthon tarthatják a nagyon fontos három pontot, s mint azt Tóth Árpád elárulta, egyértelműen ez a céljuk a ma esti mérkőzésen.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: hazatértek tornászaink az Eb-ről

DSTV: hazatértek tornászaink az Eb-ről

2022. aug. 17.

Városunk és a DKSE torna szakosztályának vezetése is köszöntötte a müncheni Európa-bajnokságról hazatért tornászokat, az aranyérmes Kovács Zsófiát, a csapatban hetedik Mayer Grétát és Makovits Mirtillt, az ifjúságiak legjobb magyar versenyzőjét, Czifra Bettina Lilit és edzőjüket, Trenka Jánost. Hangkép.

Az első hazai sikerre várva

Az első hazai sikerre várva

2022. aug. 17.

A jó formát mutató Szolnok ellen szerezheti meg első hazai győzelmét a bajnokságban a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Tornagyőzelem Siófokon

Tornagyőzelem Siófokon

2022. aug. 16.

Két sima győzelemmel szerezte meg siófoki felkészülési tornájának első helyét a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U19-es együttese.

Hüttner Csaba keretet hirdetett az Eb-re

Hüttner Csaba keretet hirdetett az Eb-re

2022. aug. 16.

A DKSE versenyzője, Hajdu Jonatán az Európa-bajnokságon is a kenu kettesek 500 méteres versenyszámában térdel hajóba.

Hazatértek az Eb-hősök (galériával)

Hazatértek az Eb-hősök (galériával)

2022. aug. 15.

Rengeteg élménnyel, egy Európa-bajnoki címmel, valamint a csapatversenyben elért hetedik hellyel tértek haza Münchenből az Európa-bajnokságon kiválóan szereplő dunaújvárosi tornászok, akiket a DKSE torna szakosztályának vezetői és versenyzői mellett városunk vezetése is köszöntött a tornacsarnokban ma délután.

Olasz, svéd és észt siker a dunaújvárosi Eb-n

Olasz, svéd és észt siker a dunaújvárosi Eb-n

2022. aug. 15.

A szombati versenynap után még élen álló Havas Attilát a technika ördöge fosztotta meg az Európa-bajnoki címtől az F500-as kategóriában a motorcsónakosok dunaújvárosi Európa-bajnokságán.

Döntetlen a gólzáporban

Döntetlen a gólzáporban

2022. aug. 15.

Többször is hátrányból felállva, utolsó másodperces, emberhátrányban szerzett góllal ért el 5-5-ös döntetlent az FTC II. elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ezüstérmes a magyar válogatott az Eb-n

  2. Átgázolt a bajnok röplabdázóinkon

  3. "Dunaújváros fái a négy évszakban": finálé a fotópályázat téli fordulóján

  4. DSTV: birkózó emlékverseny

  5. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. Újra élnek a bajnoki remények

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő