Elmaradt a meglepetés

spigott - 2023. december 3. 18:16

A játék minden elemében jobb MAFC 3-0-ra győzte le a DKSE röplabdázóit a két gárda dunaújvárosi találkozóján ma este.

A MAFC-BME elleni hazai összecsapással folytatta az Extraliga küzdelmeit a DKSE felnőtt röplabda csapata, mely a szettrablás reményében vágott neki a találkozónak ma délután öt órától.

Fiataljaink igyekeztek jól beleállni a meccsbe, s bár 7-5-nél még vezettek, a vendégek egy 8-2-es sorozattal nemcsak fordítottak, hanem meg is léptek, így muszáj volt időt kérnie Tomanóczy Tibornak, hogy rendezze a sorokat (9-13). Bár a következő pontot is a fővárosiak szerezték, röplabdázóink is kivágtak egy 3-0-s etapot, de hiába csökkentették kettőre hátrányukat, időben kapcsolt a MAFC is, így 13-18-nál jöhetett az újabb pauza. Ez azonban nem zökkentette ki ellenfelünket, mely növelte is előnyét, s igen simán, 25-16-ra behúzta az első játékot.

A térfélcserét követően hamar magához ragadta a kezdeményezést a vendégcsapat, de igyekeztek tartani a lépést a mieink is, akik Farkas pontos ütéseivel négypontos hátrányból is felálltak (8-9). Ekkor jött azonban az újabb hullámvölgy, mert a következő hat pontból ötöt a MAFC szerzett, mely ismét meglépett fiataljainktól (9-14). Tomanóczy Tibor időt is kért, de ez sem segített, mert a játék minden elemében jobb fővárosiak nyolc ponttal meglógtak, s innen már nem is engedték ki kezükből az újabb részsikert (13-25).

Képek: DO-archív

Nagy fordulatnak kellett volna jönnie ahhoz, hogy legyen esély visszajönni a meccsbe, s bár röpiseink igyekeztek, nagyon hullámzó volt a játékuk a harmadik felvonásban. Egy 4-0-s hazai sorozatra hasonlóval válaszoltak a vendégek, akik 7-8 után kivágtak egy újabb 3-0-t, így jöhetett a menetrendszerű időkérés (7-11). A folytatás azonban sajnos úgy alakult, ahogy a korábbi szettekben, mert a vendégeket nem lehetett kizökkenteni, 11-14 után egymás után szerezték pontjaikat, így 12-20-nál eldőlt a meccs. A véghajrá már nem hozott izgalmakat, a fővárosiak tovább növelték fórjukat, s végül egy 25-16-os szettel zárták le a találkozót (0-3).

DKSE – MAFC-BME 0-3 (-16, -13, -16)

DKSE: Béres, Németh, Kisházi, Gőczi, Juhász, Farkas, Kuti (liberó). Csere: Cserép, Makó, Peredi. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A rovat további hírei: Sport

Van jövője ennek a párosnak

Van jövője ennek a párosnak

2024. aug. 14.

Hazatért a párizsi olimpiáról Hajdu Jonatán, akit a DKSE kajak-kenusai, illetve városunk vezetése is köszöntött a csónakházban kedden délután.

DSTV: ovis korban is fontos

DSTV: ovis korban is fontos

2024. aug. 14.

Dunaújvárosban nagyon sok intézmény és közösség biztosít sportolási lehetőséget a gyerekeknek. A Dunaújvárosi Óvoda igazgatójával Gyenes Évával beszélgettünk az óvodáskorúak sportolási lehetőségeiről, a mozgás fontosságáról, pozitív hatásairól. Hangkép.

DSTV: látványos mozgásforma

DSTV: látványos mozgásforma

2024. aug. 13.

Vannak olyan sportágak amelyeket mindenki ismer, és vannak persze olyan mozgásformák is, amelyek sokaknak még eléggé ismeretlenül hangozhatnak. A Spartan Cheerleading Sportegyesület nyári táborába kaptunk meghívást, s a tábor mellett kicsit a sportágat és az egyesületet is megismerhettük. Hangkép.

Sorsoltak a kupákban

Sorsoltak a kupákban

2024. aug. 13.

A Fejér Vármegyei Kupában a Beloiannisz, míg a Magyar Kupában a Faddi SE lesz a dunaújvárosi labdarúgók következő ellenfele.

Kovács-Seres Hunor remekelt az ifi ob-n

Kovács-Seres Hunor remekelt az ifi ob-n

2024. aug. 13.

Két aranyéremmel, egy ezüsttel, illetve egy szép trófeával térhetett haza a debreceni ifjúsági országos bajnokságról Kovács-Seres Hunor, a DKSE kiváló úszója.

Három dunaújvárosi érem Szegedről

Három dunaújvárosi érem Szegedről

2024. aug. 12.

Csernák Lilien kettő, Bebők Kitti egy dobogós helyezéssel zárta a Szegeden megrendezett gyermek és kölyök magyar bajnokság küzdelmeit.

Biztos továbbjutás a kupában

Biztos továbbjutás a kupában

2024. aug. 12.

Fölényes, hatgólos győzelemmel jutott tovább a Fejér Vármegyei Kupa harmadik fordulójába a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.