Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Megérdemelt DAB-siker Újpesten

Sport
jégkorong
DAB
Erste Liga

facebook megosztás

spigott - 2023. dec. 04., 07:30

Kétgólos hátrányból felállva arattak 6-3-as győzelmet Újpesten a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói az Erste Liga vasárnap esti fordulójában.

Nem sokat pihenhettek Acélbikáink a BJA elleni jászberényi összecsapás után, ugyanis vasárnap délután öt órától már az UTE vendégeként kellett jégre korcsolyáznia Niko Eronen alakulatának. Mely ezúttal sem kezdett túl jól, mert a hazaiak már a 2. percben megszerezték a vezetést Kovács révén, s bár a folytatásban két emberhátrányt is kivédekeztek a mieink, a harmadiknál már nem volt esély, így Kiss gólja után már 2-0-s hazai fórt mutatott az eredményjelző a 9. percben. Szerencsére a lehető legjobban reagáltak erre hokisaink, akik összekapták magukat, Blomberg bombájával gyorsan szépítettek, majd egy újabb emberhátrányt kivédekezve maradtak a hazaiak sarkában az első szünetig (2-1).

A második etapot lényegesen jobban kezdték Acélbikáink, Svars találatával már a 24. percben összejött az egyenlítés (2-2). A továbbiakban nyílt sisakos küzdelmet láthattak a meccsre kilátogató drukkerek, veszélyesebb dunaújvárosi támadásokkal. Ugyan a játékrész derekán hokisaink is kihagytak egy fórt, egyenlő létszámban összejött a vezető gól Koskinen jó lövésével, így a harmadik felvonásnak már 3-2-es DAB-fórból vágtak neki a felek.

Az újabb térfélcsere után bő hat perc kellett az újabb Acélbika-találathoz, melyet Dostalek és Nemes hozott össze, így a tavaly még újpesti színekben játszó csatár a lehető legjobbkor szerezte meg idei első találatát (2-4). A folytatás izgalmasan alakult, mert a 49. percben Kiss emberhátrányból szépített, de miután kiegészültek a lilák, Dostalek is megvillant, s visszaállította a két gárda közti korábbi különbséget (3-5).

Képek forrása: UTE/Vörös Dávid

Az utolsó tíz percben igyekezett ugyan az Újpest, de a mieink nagyon magabiztosan őrizték ketrecüket, sok esélyt nem adtak házigazdájuknak arra, hogy feljebb zárkózzon. A véghajrában kapusát is lehozta az UTE, de ebből is a Bikák jöttek ki jobban, hiszen Sillanpää üres kapura szerzett góljával zárták le meccset, így végül 6-3-as sikerrel törték meg hatmeccses vereségsorozatukat, a látottak alapján megérdemelten.

Edzői értékelések

Markus Juurikkala, vezetőedző (UTE): “Először is gratulálni szeretnék a Dunaújvárosnak, megérdemelten nyertek. Ma este a következetesség hiányzott a teljesítményünkből. Pénteken nagyon jó meccset játszottunk, de végül kikaptunk, ma pedig ugyanúgy megadtuk a srácoknak a bizalmat, ez most ennyire volt elég. Sok a hiányzónk, de ilyen a sport, remélhetőleg nemsokára lesz visszatérőnk is. Ettől függetlenül csapatszinten mindenképp javulnunk kell.”

Niko Eronen, vezetőedző (DAB): “Talán az elején egy kicsit nehezen rázódtunk bele a meccsbe, és könnyű gólokat adtunk az Újpestnek. Ezt követően felébredtünk, és beleugrottunk a mérkőzésbe, extra öröm számomra, hogy úgy folytattuk a második harmadot, ahogy az elsőt befejeztük. Ma végre beérett a kemény munka, és siker lett a jutalom. A záró harmadban egy kicsit lelassultunk, és a védekezésre fordítottunk nagyobb hangsúlyt, de így is ezen a héten már a második jó meccsünket játszottuk, jó érzés így várni az erdélyi túrát.”

UTE – DAB 3-6 (2-1, 0-2, 1-3)

UTE: Sági – Silfver (1), Franyó, Tiala, Metsavainio, Saarelainen – Nyquist, Pokornyi, Kiss 2, Ewanyk, Laskawy (1) – Balázsi, Kovács 1, Szabó Rácz, Lőczi – Simon P., Nádasy, Simon L. Vezetőedző: Markus Juurikkala.

DAB: Tóth – Svars 1, Maarnela, Szalma (2), Nemes 1, Dostalek 1 (1) – Léránt, Blomberg 1 (1), Hadzinikolic (1), Koskinen 1, Sillanpää 1 (1) – Varga (2), Sziszak, Elomaa (1), Lorraine (1), Somogyi (1) – Strenk, Károly (1), Szabó. Vezetőedző: Niko Eronen.

A rovat további hírei: Sport

Budapesti Nagy Rajt, három magyarországi etap három magyar indulóval

Budapesti Nagy Rajt, három magyarországi etap három magyar indulóval

2022. máj. 05.

Három magyar indulóval, Valter Attilával, Peák Barnabással és Fetter Erikkel a mezőnyben rajtol Budapestről pénteken a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny.

Felemás hétközi forduló

Felemás hétközi forduló

2022. máj. 05.

A DKKA ifjúsági leány kézilabdázói kikaptak, a serdülők viszont könnyed győzelmet arattak a korosztályos bajnokságok szerdai fordulójában.

Zsebben az újabb három pont

Zsebben az újabb három pont

2022. máj. 05.

A második félidőben nyújtott jobb játékának köszönhetően aratott 2-0-s győzelmet a Paks II. elleni hazai rangadón a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.

Eb-szereplést ért a második hely

Eb-szereplést ért a második hely

2022. máj. 04.

A második válogatón elért ezüstérmével biztosította be helyét a korosztályos Európa-bajnokságra utazó válogatott csapatban a DKSE tehetséges birkózója, Pupp Viktória.

Dunaújvárosi éremeső Veszprémben

Dunaújvárosi éremeső Veszprémben

2022. máj. 04.

Tizenhét éremmel a tarsolyukban térhettek haza veszprémi felkészülési versenyükről a DKSE úszó szakosztályának fiatal tehetségei.

Hátrányból fordított, előnybe került a Kistext

Hátrányból fordított, előnybe került a Kistext

2022. máj. 04.

Hiába harcolt ki a DKSE kétszettes előnyt, mégis a Kistex gárdája örülhetett végül a röplabda Extraliga helyosztóján – ezzel előnybe került a két gárda párharcának fővárosi összecsapásán tegnap este. 

Hétközi forduló vár a labdarúgókra

Hétközi forduló vár a labdarúgókra

2022. máj. 03.

A Paks II. elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata szerda délután öt órától.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szettsiker összejött, a nagyobb bravúrra most nem volt esély

  2. DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. A Balaton partján sem borult a papírorma

  4. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  5. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Top hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: mozgalmas iskolai napok

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő