Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Csak a serdülők örülhettek

Sport
kézilabda
DKKA
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2024. feb. 09., 12:00

A DKKA U17-es csapata jó hajrával győzött, az U19-esek viszont kikaptak a SZISE elleni korosztályos bajnokin.

Kép: DKKA-archív

A fővárosi SZISE elleni hazai összecsapásokkal folytatta a korosztályos bajnokságok küzdelmeit a DKKA U17-es és U19-es együttese szerdán délután és este.

Először a tabellán harmadik U17-esek mérették meg magukat, de az első felvonás egyáltalán nem úgy alakult, ahogy azt a mieink eltervezték. A vendégek ugyanis korán egy-kétgólos előnyt szereztek, s hiába loholtak nyomukban a dunaújvárosi fiatalok, ezt a fórt a szünetig meg is tudta őrizni a fővárosi alakulat (13-15). A pihenő alatt szépen összekapták magukat az akadémisták, akiknek bő öt perc kellett ahhoz, hogy átvegyék a vezetést, majd 27-26 után egyre inkább meglógtak vetélytársuktól, s végül 36-30-as győzelemmel őrizték meg harmadik helyüket a táblázaton úgy, hogy Takács Száva Fanni 15, míg Mózsi Villő Lelle 10 góllal szomorította az ellenfelet.

Az U19-esekre lényegesen nehezebb feladat várt, ugyanis a fővárosiak a listavezető Győrrel azonos pontszámmal álltak a forduló előtt, s azt Dunaújvárosban is bizonyították, hogy miért szerepelnek ilyen jól. A szoros első perceket követően ugyanis fokozatosan növelte előnyét a vendégcsapat, mely a pihenőre már 17-10-es vezetéssel vonulhatott. A SZISE játékosai a folytatásban is sokkal pontosabban, jobban játszottak a Kohász fiataljainál, így sima, 36-22-es sikerrel vitték el a pontokat a sportcsarnokból.

Eredmények, gólszerzők

U17-es bajnokság, I. osztály, nyugat
DKKA – SZISE 36-30
(13-15)
Gólszerzőink: Takács Száva Fanni 15, Mózsi Villő Lelle 10, Erdős Helga Rebeka 3, Hermán Viktória 2, Erdei-Nagy Csenge 2, Titscher Kata 1, Cserháti Mira Szófia 1, Dósai-Molnár Réka 1, Rigó Réka Fanni 1.

U19-es bajnokság, I. osztály, nyugat
DKKA – SZISE 22-36
(10-17)
Gólszerzőink: Egejuru Euniké Sára 5, Badacsonyi Edina 3, Faragó Kira 2, Polányi Dóra 2, Somogyi Aisa 2, Megyeri Bodza Zsuzsanna 2, Mikó Luca 2, Dobos Hanna 1, Maurer Lili 1, Deli Anna 1, Vas Kitti 1.

A rovat további hírei: Sport

Kiütéssel zárták az évet

Kiütéssel zárták az évet

2024. dec. 03.

Kilenc gólt szerezve hozta el a három pontot Tatabányáról is a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II Nyugati Csoportjának idei utolsó fordulójában.

Dunaújvárosi érem Csehországból

Dunaújvárosi érem Csehországból

2024. dec. 03.

Harmadik helyen végzett felemáskorláton az Olimpiai Reménységek Versenyén a DKSE tehetséges tornásza, Szij Emese Ada.

Női kézilabda Eb - Százszázalékos teljesítménnyel csoportelső a magyar válogatott

Női kézilabda Eb - Százszázalékos teljesítménnyel csoportelső a magyar válogatott

2024. dec. 03.

A magyar női kézilabda-válogatott 29-19-re legyőzte Észak-Macedóniát a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, hétfőn, így csoportelsőként, a maximális két ponttal lép tovább a középdöntőbe.

DSTV: a karácsony mindenkié

DSTV: a karácsony mindenkié

2024. dec. 02.

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség az ünnepi időszakban sem feledkezik meg az embertársainkról. A Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet krónikus belgyógyászati osztályát, az ott fekvő betegeket támogatja idén a "Jót, Szívből – Dunaújvárosért" akciócsoportja a Karácsony Mindenkié elnevezésű jótékony kezdeményezéssel. Hangkép.

Érmes helyek az Irsa Kupán

Érmes helyek az Irsa Kupán

2024. dec. 02.

Öt junior korú versenyzővel vettek részt albertirsai megméretésükön a Danubius KSE tollaslabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Szoros fehérvári siker a megyei rangaón

Szoros fehérvári siker a megyei rangaón

2024. dec. 02.

Hiába küzdött nagyot, s lőtt több mint tízzel többet is kapura ellenfelénél a DAB, a ketrecek előtt pontosabb FEHA19 2-1-re legyőzte jégkorongozóinkat vasárnap este.

Nem volt esély a szoros meccsre

Nem volt esély a szoros meccsre

2024. dec. 01.

Igazolta a papírformát a MÁV Előre, mely 3-0-s győzelemmel vitte el a ligapontokat a Dunaújvárosi Sportcsarnokból.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Izgalmas, jó meccseket játszottak

  2. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  3. Záporokkal éri el térségünket a hidegfront

  4. Illóolajok világa: választás az egyedi és a keverék olajok között

  5. Csak egy pont jutott a DFC-nek

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. Választás 2026: szavazási tudnivalók és teendők

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő