Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Megújulhat a vasútállomás, valamint az uszoda külső medencéje

Közélet
vasútállomás
Fabó Éva Sportuszoda
Szabó Zsolt

facebook megosztás

Fábos Zsolt - 2024. feb. 07., 10:30

Sikeres tárgyalásokat folytatott az önkormányzat az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a honvédelmi tárca képviselővel a korábban tervezett rekonstrukcióktól.

Az egyeztetések nyomán a kormány asztalára kerül az uszoda külső medencéjének ügye, pozitív döntés esetén pedig rövid időn belül az építkezés is elkezdődhet, hiszen a tervek már készen állnak. Mindezt Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester jelentette be a napokban tartott tájékoztatóján.
Mint azt az alpolgármester elmondta, a tárgyaláson ígéretet kaptak a kormány képviselőitől arra is, hogy legkésőbb 2035-ig elkészül a vasútállomás és környékének felújítása is, a Béke városrészbe vezető gyalogos és kerékpáros alagúttal együtt, melynek a tervei a közelmúltban elkészültek az Építési és Közlekedési Minisztériummal közösen. Kiemelte, a következő időszakban azért kell küzdenie az önkormányzatnak, hogy a lehető leghamarabb meglegyen ez a beruházás, és ne kelljen rá 2035-ig várni.
Szabó Zsolt az uszoda külső medencéjének helyzetéről is beszámolt, felidézve a Modern Városok Programot:
– Meglepetésszerűen jelentette be a kormány tavaly év végén, hogy lezárja a Modern Városok Programot, és leállítja a miniszterelnök által megígért, de addig el nem kezdett beruházásokat. Ez komoly érvágás volt a megyei jogú városoknak, hiszen beruházások tucatjai álltak előkészítés alatt. Dunaújvárosban ilyen volt a külső medence felújítása. Nagy öröm számomra, hogy a mostani tárgyalások eredményeképpen a kormány hajlandó a külső medence esetében felülvizsgálni az álláspontját. A dunaújvárosi sportolók komoly eredményeket tettek már le az asztalra, így mindenképpen megérdemlik, hogy méltó körülmények között tudjanak készülni, versenyezni – és emellett legyen megfelelő külső medence a helyiek és környékbeliek úszásigényének kielégítésére.

(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Megváltozott a Horgásztanya környezete

Megváltozott a Horgásztanya környezete

2024. feb. 18.

A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület egy évvel ezelőtt kerekasztal konferenciát hívott össze a város horgász- és vízi turizmusának fejlesztése érdekében. A múlt héten ismét összegyűltek a témában az érdekeltek, hogy számot vessenek, mit sikerült elérni egy év alatt és ennek tükrében milyen új célokat kell kitűzni és megvalósítani.

Szépülnek a parkok, felújítják a padokat

Szépülnek a parkok, felújítják a padokat

2024. feb. 17.

Vitatkozhatnánk a naptárral, hogy még javában tél van, de valamennyien tudjuk az igazságot, érezzük a bőrünkön, itt a tavasz, elkezdtek rügyezni a bokrok, éledezik a természet, az erdészet munkatársai pedig nagyüzemre kapcsoltak.

Két szakembert díjaztak az idősek otthonában

Két szakembert díjaztak az idősek otthonában

2024. feb. 17.

Szép ünnepséget szerveztek az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonában kedden délelőtt. Az eseményen Barta Endre alpolgármester jelenlétében adták át az intézmény saját belső elismerését, a Szociális munka díját, melyet ezúttal két dolgozó vehetett át.

Pintér Tamás szerint feszes, de szociálisan gondoskodó költségvetés született

Pintér Tamás szerint feszes, de szociálisan gondoskodó költségvetés született

2024. feb. 16.

Elfogadta a közgyűlés a költségvetési rendeletet – a döntés után Pintér Tamás polgármester mondta el a véleményét az idei büdzséről.

A Technikum városrész eredményeiről beszéltek, lehetőségeket, terveket egyeztettek

A Technikum városrész eredményeiről beszéltek, lehetőségeket, terveket egyeztettek

2024. feb. 16.

Folytatta a város képviselőivel közös körzetbejárásait Pintér Tamás polgármester: a kedd délelőtti találkozó során ezúttal Szabó Zsolt, a 6-os választókerület képviselője számolt be az elmúlt évek eredményeiről, és vázolta fel a jövőre vonatkozó terveit is.

"Rajta, Újváros!": bemutatkoznak a jelöltek – Orosz Csaba

"Rajta, Újváros!": bemutatkoznak a jelöltek – Orosz Csaba

2024. feb. 15.

Folytatja az önkormányzati választásokra készülő jelöltek bemutatását a "Rajta, Újváros!" Egyesület: sorozatunk tizedik, egyúttal befejező részében Orosz Csaba összegzi az elmúlt ciklus eredményeit, valamint beszél a jövővel kapcsolatos terveiről. Hangkép.
 

Milliárdok sorsáról döntött a közgyűlés

Milliárdok sorsáról döntött a közgyűlés

2024. feb. 15.

Köszöntővel és díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, majd nyílt ülésen harmincegy témát tárgyalt meg a testület.

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: két nőművész közös bemutatkozása

  2. Továbbra is az élmezőnyben a PASE

  3. Virágok váltják majd a választási plakátokat

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő