Eltiltás hatálya alatt pattant a lopott motorra

Öcaline - 2024. március 13. 9:30

Nem ismert akadályt, egy kiadós ünnepi motorozásért még azt is vállalta, hogy mástól elvett motorral, járművezetéstől eltiltás hatálya alatt pattanjon nyeregbe az a férfi, akivel szemben most vádat emeltek. Benny Hill jelenthet.

A vád tényéről vármegyei főügyészség adott tájékoztatást: Jászberényiné dr. Király Teodóra sajtószóvivő összegzéséből kiderül, a Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés bűntette és további bűncselekmény miatt a férfival szemben. 
A vádirat szerint a bíróság a férfit 2022-ben, majd 2023-ban két-két évre eltiltotta a közúti járművezetésétől, amelyről a férfi tudomással bírt. A vádlott ismeretlen módon megszerezte egy másik férfi motorkerékpárját, amelynek használatára a tulajdonostól engedélyt nem kapott (a köznyelvben ezt mind közönségesen lopásnak hívják, de legyünk elnézőek). A férfi 2023. április 4-én sajátos módon ünnepelte hazánk felszabadulásának évfordulóját: este nyeregbe pattant, és az "elvett" motorral – a járművezetéstől eltiltás ellenére – Iváncsa belterületén közlekedett. A baj nem jár egyedül, viszont ezúttal kétségtelenül két keréken érkezett: a férfi nekiütközött egy szabályosan parkoló személygépkocsinak, felborult a motorkerékpárral. Főhősünk érezhette, hogy elég lesz már az ünneplésből: a segítségére sietőket meg sem várva elfutott a helyszínről.

Az ügyészség a vádiratában a terhelttel szemben elzárás büntetés kiszabását, valamint közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott. (Az előzmények ismeretében ez utóbbinak biztos lesz foganatja.)

(Illusztráció: FVMRFK)

A rovat további hírei: Sziréna

Hosszabbított hőségriasztás – kánikulával kezdődik a tanév

Hosszabbított hőségriasztás – kánikulával kezdődik a tanév

2024. aug. 30.

Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján egészen jövő csütörtökig meghosszabbította az augusztus 24-én életbe lépett rendelkezést. Marad a meleg, kitart a másodfok is.

Meteo extra: felhőszakadás miatt adtak ki riasztást

Meteo extra: felhőszakadás miatt adtak ki riasztást

2024. aug. 20.

A met.hu időjárási portál – egészen pontosan a HungaroMet – ma éjfélig adott ki riasztást a heves zivatarok, felhőszakadás miatt. A figyelmeztetés térségünket is érinti, de Veszprém vármegyére másodfokú szint érvényes.

Ismét itt a kánikula – és vele a másodfokú hőségriasztás

Ismét itt a kánikula – és vele a másodfokú hőségriasztás

2024. aug. 09.

Az országos tisztifőorvos vasárnap 0 órától jövő péntek 24 óráig rendelte el a másodfokú hőségriasztást a HungaroMet előrejelzése alapján. Durva kánikula közeleg.

Eltűnés miatt keresik Puha Szamanta Ibolyát

Eltűnés miatt keresik Puha Szamanta Ibolyát

2024. aug. 09.

A dunaújvárosi rendőrök kérték a lakosság segítségét a 13 éves, a városból eltűnt mezőfalvi fiatal keresése miatt. Már egy megosztás is segíthet!

Veszélyes hulladékot helyezett el egy nő egy ingatlanon

Veszélyes hulladékot helyezett el egy nő egy ingatlanon

2024. aug. 08.

Egy mezőfalvi cég ingatlanára lomizott a nő, aki ellen a Dunaújvárosi Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat. Odavitte, lepakolta. Problem?

"Főni, viszem a verdát, éjfél körül itt vagyok..."

"Főni, viszem a verdát, éjfél körül itt vagyok..."

2024. aug. 07.

Ez volt a szép terv, a keserű valóság minden tényezőt tekintve rácáfolt: ittasan, vezetői engedély nélkül törte rommá munkáltatója autóját az a mongol férfi, aki a 6-os úton, a kulcsi körforgónál szállt el. Annyira be volt nyomva, hogy a szondát sem tudta megfújni, értesült a DO.

Szirénapróba: közeleg a hó eleji a hétfő, vele az újabb morgatás

Szirénapróba: közeleg a hó eleji a hétfő, vele az újabb morgatás

2024. aug. 03.

A szokásos gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható ezúttal is szirénapróba – városunkban hétfőn 11 órakor kezdődik a morgatás.