Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 15. Lóránt, Loránd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Szabadon alkotott – komoly sikert ért el

Kultúra
művészet
pályázat
jótékonyság

facebook megosztás

Öcaline - 2024. jún. 04., 16:30

Személyes élmények és inspirációk nyomán készült el, majd lett díjazott az Alkoss Szabadon művészeti pályázat idei megméretésén a Vízálló című festmény. Alkotója Kovács Bianka, akinek ráadásul nem ez az első sikere. Portré, mérföldkövekkel.

Nem mindennapi sorozatot tudhat magáénak Kovács Bianka: a még most is pimaszul fiatal alkotó több pályázaton ért el komoly szakmai sikereket. Lássuk!

Saját élmény, sajátos kép

A bevezetőben említett alkotópályázaton már 2022-ben szerepelt, az első pályaműve is a döntő mezőnyébe került – idén viszont még komolyabb elismerést érdemelt, elevenítette fel lapunk érdeklődésére:
– Idén a harmadik helyet sikerült elérnem, igaz, ehhez az is kellett, hogy nagyon közel állt hozzám a pályázat témája. A tematika ugyanis most „A te sportélményed” volt – hát nekem nem okozott gondot, hogy válasszak. A Vízálló című festményem szó szerint személyes élményeken alapul, hiszen több éven át versenyszerűen úsztam, majd könnyűbúvárkodtam is. A festményemen azt szerettem volna megjeleníteni, hogy az úszás mennyivel összetettebb és komolyabb, mint azt egy átlagember gondolná – mindezt kreatív módon próbáltam elérni. 
Bianka akrillal dolgozott, és mint érdeklődésünkre elárulta, a több napos projekt során az volt a célja, hogy szó szerint sajátos képet fessen a sportághoz fűződő élményeiről. Szerinte az ad drámai megjelenést a díjazott képnek, hogy az árnyékolástechnikája nem hiperrealisztikus – a kép motívumait élesebb vonalak választják el egymástól.

Rajongásig imádja a művészetet

A fiatal alkotó Dunaújvárosban lakik, de középiskolai tanulmányait a Bodajki Hang-Szín-Tér Művészeti Iskolában végezte 2018-2022 között. Az intézményben a szobrász szakmát választotta, ahol sikeres közismereti és képző- és iparművészeti érettségi után 2023-ban végzett.
Bianka saját bevallása szerint elkötelezett művelője a szobrász szakmának, ugyanakkor a művészeti tevékenységének fontos pillére a digitális grafika is. Fontosnak tartja a megméretést a különféle alkotópályázatokon, rajongásig imádja a képzőművészetet. 

Útra kel, majd jótét célt szolgál

Külön említést érdemel, hogy Biankának nem ez volt az első pályázati sikere: 2022-ben a WestEnd "Élj tudatosan" design pályázatán két műve is a döntőbe került, végül a Tudatos vásárlás című pályaműve az első helyet hódította el. A mostani sikert Bianka mégis komoly szintlépésnek tartja:
– 24 ország több száz alkotója nevezett a pályázatra, ebben a mezőnyben hatalmas fegyvertény „dobogós” helyet elérni – a Budapest Parkban tartott díjátadó is nagy élmény volt! Nekem már az is hatalmas öröm, hogy a művem bekerült a gyűjteményes magyar kiállításba – az már a ráadás, hogy egészen Rómáig eljut, majd jó cél érdekében elárverezik, a bevétel a hátrányos helyzetű gyerekek támogatását célzó "Fogadj örökbe egy óvodát!" mozgalom javát szolgálja. A harmadik hely és a nyereményem csak hab a tortán! Nem tudom, még mi vár rám a jövőben, de a határ számomra a csillagos ég, és minden fiatal művészt szeretnék arra biztatni, hogy igenis próbálják ki magukat művészeti pályázatokon. Sosem lehet tudni, hogy milyen ajtót nyit ki az életben előttük!

Bianka még nincs 21 éves – eltökéltsége és tehetsége nyomán szép út állhat előtte.

(Fotók: Kovács Bianka archívuma)
 

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: szép sikert aratott a Rácalmási Passió

DSTV: szép sikert aratott a Rácalmási Passió

2021. jún. 16.

Új nézőpontú passió előadást mutattak be Rácalmáson a hét végén, derül ki a DSTV összegzéséből. A több dunaújvárosi közreműködőt felvonultató bemutató megérdemelt sikert aratott a Jankovich Kúriánál. Hangkép.
 

ICA-D: a "móderek" nagy gyűjteménye (galériával)

ICA-D: a "móderek" nagy gyűjteménye (galériával)

2021. jún. 14.

Lebegő ellenállások címmel nyílt meg Móder Rezső Munkácsy-díjas képzőművész kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA): a retrospektív tárlat az intézet összes termeiben, több mint száz alkotással eleveníti fel az évtizeden át ívelő pálya fontos állomásait. Július végéig látható, hadd fogalmazzak finoman: kötelező!

Rácalmási Passió – idén immár nyolcadszorra

Rácalmási Passió – idén immár nyolcadszorra

2021. jún. 11.

Új megközelítés és újszerű nézőpont, 60 szereplő, szép és ihletett élményt ígérő élő előadás – a Rácalmási Passiót a Jankovich Kúria mellett mutatják be vasárnap délután.

DSTV: június műtárgya a múzeumban

DSTV: június műtárgya a múzeumban

2021. jún. 11.

Avar kori tojásokra esett a választás az Intercisa Múzeum "Hónap műtárgya" sorozatában, derül ki a DSTV összegzéséből. A különleges leletegyüttest Buza Andrea régész-muzeológus mutatja be. Hangkép.

ICA-D: Móder Rezső – "Lebegő ellenállások"

ICA-D: Móder Rezső – "Lebegő ellenállások"

2021. jún. 09.

A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) nagyszabású retrospektív kiállítást rendez Móder Rezső Munkácsy-díjas képzőművész munkáiból. A tárlat pénteken este nyílik, és nemcsak izgalmas keresztmetszetet ad a művész életművéből, de Dunaújváros fennállásának hetvenéves jubileumára is reflektál. Legyenek, legyünk sokan!

Könyvtár: ösvényfestés és nyári menetrend

Könyvtár: ösvényfestés és nyári menetrend

2021. jún. 09.

Végre pótolják az áprilisban elmaradt szülinapi közösségi programot a Cimbora Klubban, emellett a nyári nyitva tartás menetrendjéről is tájékoztatta a betű barátait a József Attila Könyvtár.

Bartók: a pedagógusoknak szólt a taps!

Bartók: a pedagógusoknak szólt a taps!

2021. jún. 07.

Ünnepi online összeállítással köszöntötte a pedagógusokat a Bartók Kamaraszínház: a színes irodalmi válogatás a pedagógusnapon, azaz vasárnap este debütált – mutatom máris!

  • További hírek

Friss hírek

  1. Átadták a kórház új, modern MR vizsgálóját

  2. Nem tudták lelassítani az Audit

  3. DSTV: színekben élni

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Fiatal kapus érkezett a focistákhoz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Embedded thumbnail for "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Embedded thumbnail for Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  3. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  4. Alakul a DFC 2026-os kerete

  5. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő