Bimmer Parade a Szalki-szigeten – már mától!

Öcaline - 2024. augusztus 9. 10:30

Motorbőgés, sörcsúszda és egy rakat közösségi élmény; újabb márkatalálkozónak ad otthont a Szalki-szigeti kemping: mától egészen vasárnapig rendezik városunkban a Bimmer Parade kavalkádját.

Az első fecske már tegnap berepült, illetve egészen pontosan begurult a Szalki-szigetre – lásd felső képünket –, később többen is landoltak, hogy aztán már ma tömegesen kövessék őket a többiek: újra Dunaújváros ad otthont a BMW immár hagyományos márkatalálkozójának augusztus 9-11. között, azaz mától egészen vasárnapig. Mint Lipsicz Gyula, az eseménysorozat egyik főszervezője elmondta, a nulladik napon közel 40 kocsi és hetvennél több vendég futott be, ma estig körülbelül megduplázódik a létszám, vagyis komoly összetartásra készülnek.
A kínálat persze ezúttal is a gépcsodák szerelmeseit célozza – a Bimmer Parade fő csapásirányán nem változtattak a szervezők: nyomják a pedált, mintha nem lenne holnap. Így egyebek mellett szépségverseny (értsd: autómustra), kipufogó hangnyomás mérés, de még autós limbó és a beszédes nevű Dühöngőben rendezendő gumifüstölés is szerepel a kínálatban.

Nemcsak a kocsik, a vendégek is versenghetnek: felni kitartó és turbóhajító megméretés színezi a programot, de – szigorúan felnőtteknek – sörivó versenyre is benevezhetnek. (És lesz sörcsúszda is, ennek részleteit még elképzelni sem nagyon merem, nézzék meg!)
Persze nem csupán a márka hívei szórakozhatnak felhőtlenül a Szalki-szigeti összetartáson: egyéni és csapatversenyek, esti bulik is szerepelnek a programban, ráadásként a családokat gyereksarok és játszóház várja, szintén színes kínálattal. 

Színes, mozgalmas, nagy buli lesz – a benzingőz szerelmeseinek irány a Szalki-sziget! 

(Fotók: Bimmer Parade – facebook)

A rovat további hírei: Mozaik

Hideghívással az értékesítési célokért

Hideghívással az értékesítési célokért

2024. jún. 24.

Könnyebb olyan cégvezetőt találni, aki csalódott a hideghívásban, mint olyat, akit meggyőzött. Utóbbiak minden bizonnyal ki is aknázták a lehetőségeket, új piacokat nyitottak és bővítették ügyfélkörüket. Utánajártunk, miért lehetnek eltérőek a tapasztalatok. (X)

Mire jó az impulzusrelé?

Mire jó az impulzusrelé?

2024. jún. 23.

Az impulzusrelé egy laikusok által kevésbé ismert elektromos eszköz, annak ellenére, hogy nagyon sokan használják, tudtukon kívül is. Fő funkciója, hogy az áramkört bizonyos időre bekapcsolja impulzusok segítségével, azaz tulajdonképpen egy kapcsolófajtaként tekinthetünk rá, ami ideiglenesen bekapcsol egy gépet vagy egy elektromos rendszert, majd egy adott idő elteltével visszaállítja a korábbi állapotába (adott esetben kikapcsolja). (X)

DSTV: irány a cirkusz!

DSTV: irány a cirkusz!

2024. jún. 22.

Különleges kínálattal csalogatja a közönséget a Magyar Donnert Nagycirkusz, derül ki a DSTV összegzéséből. A csapat érkezéséről márt beszámoltunk, most Donnert Elisabeth mesél a repertoárról – és persze a cirkusz kalandos életéről is! Hangkép.

Resti Családi Napok: műsorváltozás, programbővülés

Resti Családi Napok: műsorváltozás, programbővülés

2024. jún. 21.

A közelmúltban már posztoltuk a szombaton és vasárnap esedékes programözön kínálatát – az alábbiakban némi kiegészítés következik.

Mik azok a hordozható erőművek, és miért hasznos, ha nekünk is van ilyen készülékünk?

Mik azok a hordozható erőművek, és miért hasznos, ha nekünk is van ilyen készülékünk?

2024. jún. 21.

Energiára gyakorlatilag állandóan szükségünk van. Pedig akadnak olyan helyzetek, amikor nem áll a rendelkezésünkre közvetlenül elérhető áramforrás. Mit tehetünk ilyenkor? A válasz a hordozható erőművekben rejlik. (X)

Garázsvásár Újtelepen: csúcsrajátatások (galériával)

Garázsvásár Újtelepen: csúcsrajátatások (galériával)

2024. jún. 20.

Mind az árusító pontok, mind az érdeklődők, vásárlók számát tekintve rekordot döntött a Garázsvásár sokadalma múlt szombaton. Infópont segített, fogatos taxi szállított, pazar felhozatal csalogatott, véradás körített – remek közösségi program kerekedett! 

Szalvéták és papírtörlők használata az éttermekben

Szalvéták és papírtörlők használata az éttermekben

2024. jún. 20.

A szalvéták és papírtörlők elengedhetetlen kellékei az éttermi munkának. Mind a konyhai munka során, mind a vendégek kiszolgálásakor hasznos eszközök, emellett dekorációs célt is szolgálhatnak.  (X)