Felkészítő előadássorozat rendeztek a kutyák felelős gazdái számára
Mit tudnak kezdeni a gazdák rendkívüli helyzetben, hogyan tudnak segíteni kedvenceiknek? Többek között ezekre a kérdésekre válaszolt a LEAF Kutyás Kutató-Mentő Sportegyesület előadás sorozata, amelynek legutóbbi előadását a Városháza közgyűlési termében tartották a közelmúltban.
A LEAF Kutyás Kutató-Mentő Sportegyesület egyik alapvető célja a kompetens segítségnyújtás krízishelyzetekben. Kiemelten fontos, hogy a gazdáknak bármikor szükségük lehet olyan információkra, tudásra, amivel kutyáikat rendkívüli helyzetben segíthetik, akár megmenthetik őket. Barta Endre humán alpolgármester szerint rendszeresek azok a helyzetek, amikor nekünk állampolgároknak megfelelő válaszokat kell adnunk:
– A felelős állattartás tekintetében is komoly lemaradásban vagyunk, éppen ezért igyekszünk felzárkózni. Ez az esemény is ezt a célt szolgálja, a kutyák biztonságát. De ebben a témában sok ellentét van ember és ember között. Amit tudunk megteszünk minden területen. Az ősz folyamán egy új önkormányzati bizottság is fog alakulni, amely az állatvédelmet lesz hivatott szolgálni.
A megrendezett workshop gyakorlati elemeiként bemutatták, hogy a gazdák hogyan tudják vizsgálni állataikat, és hogyan tudnak különböző kötéseket felhelyezni, mondjuk görcsroham esetén. Aktuálisan fontos téma volt, hogy ebben a forróságban lehetőség szerint tartsák a kutyákat hűvös helyen, legyen ivóvizük, a kinti programokat időzítsük korareggelre, vagy későestére. Hűguta tünetei esetén pedig vigyük állatorvoshoz kedvenceinket.
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: jótékonysági sportbál
2024. máj. 01.
Szerencsére vannak olyan rendezvények a városban amelyek sikerrel újjászülettek a koronavírus-járvány után. Ilyen volt a Vasvári iskola jótékony célú sportbálja múlt pénteken – a remélt bevételek az iskola fejlesztését, s ezzel együtt a gyerekek fejlődését szolgálták. Hangkép.
A sugárúttól a kitelepülésekig tart a sor!
2024. ápr. 30.
A majálisra időzített véradással kezdődik a véradások sora, és sok-sok vidéki helyszínen számít az önkéntesek aktivitására a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete. Nem csökken a vérigény – minden cseppje kincs!
Vidámság a szerető család körében
2024. ápr. 29.
Mészáros Istvánné, Mária néni április 23-án ünnepelte a 90. születésnapját. Az önkormányzati köszöntésre pedig hetek óta készült: gondosan kiválogatta a ruháját, és még a fotózáshoz is instrukciókat adott, hiszen fontos volt számára, hogy előnyös képek szülessenek a jeles alkalomról.
Új járda, felújított parkolók, újjá varázsolt szabadidős teniszpálya
2024. ápr. 28.
Tavaly elkezdődött, idén pedig folytatták a Mátyás király utca járdafelújítását, sőt parkolókat is újítottak fel, két hete pedig egy régi teniszpálya születhetett újjá. Tóth Kálmán, a terület önkormányzati képviselője Pintér Tamás polgármesterrel találkozott a rekonstrukciók helyszínein.
Petschnig Mária Zita szerint rossz irányba robogunk a zsákutcában
2024. ápr. 27.
Petschnig Mária Zita közgazdász tartott előadást a Dunaújvárosi Estek legutóbbi állomásán. A téma iránt érdeklődőket a Városháza „C” épületének emeleti dísztermében várta a szervező „Rajta, Újváros!” Egyesület.
Praktikus és hasznos felújítást végeztek a Technikum városrészben
2024. ápr. 27.
Eddig a füves területen kitaposott ösvények voltak, a lakók kérésének megfelelően most zúzott kővel alakítottak ki gyalogos utakat a Technikum városrészben, az Esze Tamás utca, Vörösmarty utca, Gábor Áron utca által határolt területen.
Rendszeres és kiemelt közbiztonsági ellenőrzések a város közterein
2024. ápr. 27.
Hajléktalan kérdésben tökéletes válasz valószínűleg nem létezik, megoldásra viszont szükség lenne. Amíg ez nem születik meg, addig a hajléktalanok problémát jelentenek a közterületeinken, és zavarják a mindennapjainkat. Szabó Zsolt alpolgármester a Technikum, és azon belül is a 6-os választókerület képviselője az egyenruhások segítségét kérte.