Felkészítő előadássorozat rendeztek a kutyák felelős gazdái számára
Mit tudnak kezdeni a gazdák rendkívüli helyzetben, hogyan tudnak segíteni kedvenceiknek? Többek között ezekre a kérdésekre válaszolt a LEAF Kutyás Kutató-Mentő Sportegyesület előadás sorozata, amelynek legutóbbi előadását a Városháza közgyűlési termében tartották a közelmúltban.
A LEAF Kutyás Kutató-Mentő Sportegyesület egyik alapvető célja a kompetens segítségnyújtás krízishelyzetekben. Kiemelten fontos, hogy a gazdáknak bármikor szükségük lehet olyan információkra, tudásra, amivel kutyáikat rendkívüli helyzetben segíthetik, akár megmenthetik őket. Barta Endre humán alpolgármester szerint rendszeresek azok a helyzetek, amikor nekünk állampolgároknak megfelelő válaszokat kell adnunk:
– A felelős állattartás tekintetében is komoly lemaradásban vagyunk, éppen ezért igyekszünk felzárkózni. Ez az esemény is ezt a célt szolgálja, a kutyák biztonságát. De ebben a témában sok ellentét van ember és ember között. Amit tudunk megteszünk minden területen. Az ősz folyamán egy új önkormányzati bizottság is fog alakulni, amely az állatvédelmet lesz hivatott szolgálni.
A megrendezett workshop gyakorlati elemeiként bemutatták, hogy a gazdák hogyan tudják vizsgálni állataikat, és hogyan tudnak különböző kötéseket felhelyezni, mondjuk görcsroham esetén. Aktuálisan fontos téma volt, hogy ebben a forróságban lehetőség szerint tartsák a kutyákat hűvös helyen, legyen ivóvizük, a kinti programokat időzítsük korareggelre, vagy későestére. Hűguta tünetei esetén pedig vigyük állatorvoshoz kedvenceinket.
A rovat további hírei: Közélet
Folytatódik a kémények ellenőrzése és tisztítása városunkban
2024. jan. 13.
A kémények tisztán tartása, rendszeres ellenőrzése nagyon fontos közügy, hiszen nemcsak a fűtési rendszer karbantartását, optimális működését szolgálja, hanem balesetmegelőzési, egészségügyi, élet- és vagyonbiztonsági szerepet is betölt.
Folytatódik a tisztességtelen kormányzati játszma, már megint az önkormányzatokon spórolnak
2024. jan. 12.
Ha az önkormányzatok haderőfejlesztéssel foglalkoznának, jutna pénz mindenre, de mivel "csak" közfeladatokat látnak el, úgy néz ki, ismét cudar év vár az önkormányzatiságra, a kormányzat ugyanis egyre látványosabban kivonul a helyi közügyek finanszírozásából.
Elkészült az idei vásárnaptár
2024. jan. 12.
Az év első alkalmára január 14-én, vasárnap várják a látogatókat a Papírgyári úti bázison, de már kész az éves menetrend – mutatom is! Flyer.
Közös segítséggel – ezúttal Livi lépteiért
2024. jan. 11.
A Dunaújváros Kenyere akció során összesen 8391 darab város kenyere fogyott, amelyeknek árából 50 forint került egy jótékonysági alapba – ez 419 ezer 550 forintot jelent Balog Líviának, a Móricz Zsigmond Általános Iskola kisdiákjának. Az összeget kivételesen magasra, 1 millió forintra kerekítette az önkormányzat.
Újabb ingyenes LED-csere program az önkormányzat együttműködésével
2024. jan. 11.
Azoknak hirdették, akik legutóbb lemaradtak a lehetőségről – jelentős megtakarítást hozhat, hadd éljenek vele minél többen! Figyelem, szorít a határidő: már csak hétfőig lehet regisztrálni! Tudnivalók a hajtás után – flyer.
Jogerős a választókerületek új beosztása
2024. jan. 11.
A választókerületi körzethatárokról szóló döntés jogerőssé válása nyomán a szavazókörök számát és területi beosztását a választási eljárásról szóló törvényben rögzített hatáskörében alakította ki a Helyi Választási Iroda (HVI) vezetője, dr. Molnár Attila jegyző. Marad a tíz választókerület, de módosultak a körzethatárok az idén esedékes helyi önkormányzati és EP választás előtt.
Kétszer gyűjtik és szállítják el a fenyőfákat
2024. jan. 10.
A karácsonyi ünnepeket (és vízkeresztet) követően a Dunanett Nonprofit Kft. idén is szervezetten gyűjti össze, majd szállítja el a fenyőfákat. Két alkalommal, először szombaton lesz szállítás.