Dunaújváros Hetilap

Emléktábla is hirdeti, hogy ezen a helyen példás összefogás történt

Fábos Zsolt - 2024. szeptember 13. 9:00

A Horgásztanya épületében és annak környezetében jelentős és látványos felújítások történtek az elmúlt évek során. Idén pedig teljesen megújult az udvar, mégpedig példás összefogás segítségével. Az elvégzett munkáknak, de leginkább ennek az összefogásnak állítottak most emléket.

Aki mostanában a Horgásztanya környezetében járt, azt láthatta, hogy látványos változáson ment át – szinte minden. Új stégek, felújított épület és most teljesen megújult környezet fogadja a tagokat és persze a látogatókat egyaránt. 

Példaértékű összefogás 

A legutóbb megvalósult beruházások adományokból készültek el, Somfai Rezső, a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület elnöke szerint így most ezt a példaértékű hozzáállást akarták méltó módon megünnepelni:

–  Az elmúlt években egy nagyszabású felújítássorozat zajlott nálunk és amikor a második ütemre fordultunk rá, azzal kellett szembesülnünk, hogy nincs elég pénzünk a környezet rendbetételére. Pedig ez legalább olyan fontos, mint bármi más. De egy lehetőségünk maradt, hogy támogatókat szerzünk. Azt kell mondjam, hogy talán én lepődtem meg a legjobban, hogy ez mennyire könnyen ment. Vállalatok és vállalkozók a jó ügy érdekében lemondtak profitjuk egy részéről, és nekünk ajánlották fel. Így rendbe tudtuk tenni a Horgásztanya környékét, térköveztünk, magas ágyásokat alakítottunk ki, virágosítottunk. Elnökségünk pedig úgy gondolta, hogy itt olyan értékteremtő beruházás történt, amit utódaink is hosszú évekig használhatnak, hogy egy emléktábla felállításával köszönjük meg a vállalkozók támogatását. 

Emléktábla hirdeti

Egy emléktábla készült, ami mostantól ezt a példás összefogást hirdeti, és ahogy Somfai Rezső fogalmazott, legyen büszke a város arra, hogy igenis vannak közöttünk olyan lokálpatrióták, akik tudnak segíteni és segítenek is. Azt szokták mondani, hogy a jó példa ragadós. Az egyesületi elnök szerint jó lenne, ha így működne mindig az összefogás Dunaújvárosban. Ezzel természetesen egyetértett Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester is:

– Teljesen egyetértek egyesületi elnök úrral. A város civil szervezeteinek hasonló példaértékű összefogásra lenne szüksége, hogy a civil társadalom is megmozduljon a saját maga szervezetének a fejlesztése érdekében. Önkormányzatunk ha teheti, akkor anyagi forrásokat biztosít, de a közös összefogásnak elképesztő ereje van. És ezt most látjuk itt ebben a környezetben. Talán sokan emlékeznek arra, hogy nézett ki ez a környék 10 éve, öt éve, vagy éppen két évvel ezelőtt. És most valamennyien csak örülhetünk. Volt egy pár év, amikor a közösség ereje kicsit alább hagyott városunkban, úgy éltünk, hogy ami nem az enyém, azzal nincs dolgom. Mi öt éve dolgozunk azon, hogy ez a szemlélet megváltozzon, hogy segítsünk egymáson, a környezetünkön, a szomszédunkon, a civilszervezeteinken. Valahogy így. Minden elismerésem azoké, akik részt vettek ebben.

A Horgásztanya és környéke nagyon szép lett és Somfai Rezső egyesületi elnök szerint vannak még elképzelések, tervek. Kíváncsian várjuk.

(Fotó: Végh Zoltán)
 

A rovat további hírei: Közélet

Tanévnyitót rendezett az egyetem, esküt tettek az elsőéves hallgatók

Tanévnyitót rendezett az egyetem, esküt tettek az elsőéves hallgatók

2024. szep. 05.

A Dunaújvárosi Egyetem még múlt pénteken rendezte tanévnyitó ünnepségét, ahol elhangzott, hogy az új tanévet rekordszámú hallgatóval kezdi meg az intézmény. Városunkat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester képviselte az eseményen.

Könnyes, fájdalmas búcsú Zloch Istvánnétól

Könnyes, fájdalmas búcsú Zloch Istvánnétól

2024. szep. 05.

A Széchenyi István Gimnázium vezetősége, kollektívája fájó szívvel búcsúzik egykori feledhetetlen pedagógusától, Zloch Istvánnétól, aki türelemmel, méltósággal viselt hosszú betegség után hunyt el. 71 évet élt, az égi tantestületbe költözött. Az intézmény nekrológját közöljük.

Fél évszázad a városi vendéglátás sűrűjében

Fél évszázad a városi vendéglátás sűrűjében

2024. szep. 05.

Újabb szépkorú ünnepelte a 90. születésnapját. Teleki Károlyné Veronika néni otthonában fogadta a városvezetés jókívánságait, amelyeket Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő tolmácsoltak. Boldog születésnapot!

90 éves lett Sümegi Lajos bácsi

90 éves lett Sümegi Lajos bácsi

2024. szep. 04.

Újabb szépkorú dunaújvárosi ünnepelte a 90. születésnapját. A városunkba 1962-ben érkezett Sümegi Lajos bácsi, aki a közelmúltban ünnepelte családja körében a kerek évfordulót. A jeles alkalomból Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő is felköszöntötte az önkormányzat nevében. 

Csúcsrajáratás után is sűrű a véradási terv

Csúcsrajáratás után is sűrű a véradási terv

2024. szep. 03.

Nem hetvenkedés, de muszáj ezzel kezdeni: kánikula ide vagy oda, éppen 70 önkéntes vett részt az MMK-ban szervezett retró véradáson a közelmúltban. Első véradóval is találkoztunk, a sorok írója is áldozott a segítségnyújtás oltárán, és a kirobbanó eredmény bizakodásra ad okot: egyre többen ismerik föl, hogy vért adni mennyire menő!

DSTV: könnyes tanévnyitó a Vasváriban

DSTV: könnyes tanévnyitó a Vasváriban

2024. szep. 03.

Szomorú esemény feldolgozásával kezdődött a tanév a Vasvári iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. A tanévnyitón is megemlékeztek az intézmény pedagógusa Borvendég Attila tragikus hirtelenségű haláláról. Hangkép.

Újabb parkolók létesültek a Kallós Dezső utcában

Újabb parkolók létesültek a Kallós Dezső utcában

2024. szep. 02.

Városunkban örökzöld téma a parkolók kérdése, és bár városvezetőink sokszor elmondják, hogy bizony harcot kell folytatni minden új helyért, szerencsére városszerte mindig újabbak létesülnek. Most a Kallós Dezső utcában élők örülhetnek – közel harminc hellyel megint beljebb vannak.