A BL-ben kezdik a szezont vízilabdázóink

spigott - 2024. október 3. 15:00

Négy nagyon kemény mérkőzés vár a DFVE női vízilabda csapatára a Bajnokok Ligája kvalifikációs körében péntektől vasárnapig.

Kép: DO-archív

A bajnoki nyitányra még szűk egy hetet várnia kell a DFVE női vízilabda csapatáért szorítóknak, ám a Bajnokok Ligájában már komoly feladat vár együttesünkre, mely péntektől vasárnapig Hollandiában, Ede városában ugrik medencébe az első számú nemzetközi kupasorozat kvalifikációs körében.

Makszim Kordonszkij csapatára összesen négy találkozó vár a B-jelű csoportban, ahol a mieinken kívül két francia gárda, a Grand Nancy AC, a Lille UC, a holland Polar Bears, illetve BVSC-Zugló gárdája szerepel majd. Ugyan a küzdelmek már csütörtökön megkezdődnek, vízilabdázóink csak pénteken ugranak vízbe először, méghozzá a hollandok ellen, míg szombaton két összecsapás vár a DFVE-re, mely fél tizenkettőtől a BVSC, míg fél héttől a Nancy ellen méreti meg magát.

Sok pihenő ezt követően sem jut együttesünknek, mely vasárnap délelőtt tíz órától a Lille ellen zárja a csoportkört. A Bajnokok Ligája kvalifikációs szakaszából a csoportok első két helyezettje, illetve a legjobb harmadik jut tovább a következő körbe, míg a többiek az Európa Kupában folytatják tovább a nemzetközi kupaküzdelmeket.

Nagy izgalommal várja együttesünk fellépését a gárda edzője, Makszim Kordonszkij is, aki szerint nehéz meccsek várnak rájuk Hollandiában, de készen állnak a rájuk váró feladatokra.
– Az elmúlt időszakban összesen tizenegy barátságos mérkőzést játszottunk, szóval számunkra már megkezdődött a szezon, így azzal, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhetünk, csak még erősebbek leszünk. A BL-ben már nincsenek gyenge csapatok, maximum kevésbé tapasztaltabbak. Mindenkit nagyon komolyan kell vennünk, most még nem akarom megmondani, mire is számíthatunk, de biztos vagyok abban, hogy ez egy remek "show" lesz. Az biztos, hogy a klubnak már az érkezésem előtt is nagy ambíciói voltak, szóval készen álluk a bravúrokra.

A DFVE női vízilabdázóinak hétvégi menetrendje

2024. 10. 04. 20:30 Polar Bears – DFVE
2024. 10. 05. 11:30 BVSC-Zugló – DFVE
2024. 10. 05. 18:30 Grand Nancy AC – DFVE
2024. 10. 06. 10:00 Lille UC – DFVE

A rovat további hírei: Sport

Újabb négygólos siker

Újabb négygólos siker

2024. szep. 04.

Erősen tartalékosan is magabiztos győzelmet aratott a Tolna-Mözs elleni felkészülési találkozón a Dunaújváros futsal felnőtt együttese.

DSTV: kezdődik a szezon

DSTV: kezdődik a szezon

2024. szep. 03.

A Pentele ASE asztaliteniszezőinek első csapata az NB II-ben, míg a második számú alakulat az NB III-ban kezdi meg a bajnokságot az előttük álló hétvégén. Lassan véghajrájához érkezik a Pentele ASE asztaliteniszezőinek nyári felkészülése. Hangkép.

Elkészült az alapszakasz sorsolása

Elkészült az alapszakasz sorsolása

2024. szep. 03.

A DKSE röplabdázói a fővárosban kezdik, majd Kecskeméten fejezik be az 2024/2025-ös Extraliga alapszakaszának küzdelmeit.

Gurisatti Gyuláért szoríthattunk Párizsban

Gurisatti Gyuláért szoríthattunk Párizsban

2024. szep. 02.

A dunaújvárosi sportlövő a 22. helyen fejezte be a sportpisztolyosok 25 méteres versenyszámának küzdelmeit a párizsi paralimpián.

Újabb arany a Szarvasi Kenumaratonon

Újabb arany a Szarvasi Kenumaratonon

2024. szep. 02.

Remekül szerepeltek a Dragon Steel SE sárkányhajósai a Szarvasi Kenumaraton elnevezésű vízitúrán augusztus derekán.

DSTV: a mozgás érdekében

DSTV: a mozgás érdekében

2024. szep. 01.

A héten is ellátogattunk Dóczi Zsuzsa egy edzésére, az air bungee fitness után a gymstic edzéseket elevenítettük fel. Az előzőhöz hasonlóan ez a mozgásforma is mindenkinek ajánlott, hiszen egy-egy rúd különböző ellenállású gumival van felszerelve, így a teljesen amatőrök is bátran belevághatnak a mozgásba. Hangkép.

Megkezdték a felkészülést az új szezonra

Megkezdték a felkészülést az új szezonra

2024. szep. 01.

Eredményes, sikeres edzőtáborokon vettek részt a DKSE birkózó szakosztályának ifjú versenyzői a közelmúltban.