Sikeres mustra a szakmák seregszemléjén (galériával)

Veres Viktória - 2024. október 29. 11:00

Már hetedik alkalommal rendezték meg a Dunaújvárosi Szakképzés Napját. A pályaválasztási expón a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum tagintézményei és képzései mutatkoztak be a Dunaferr iskola villamos tagozatának épületében a közelmúltban.

Az esemény ismét népszerűnek bizonyult, szinte mozdulni sem lehetett a kihelyezett standok és pultok között – a Dunaújvárosi Szakképzés Napja közel 2500 látogatót vonzott mintegy 15 településről. 

Széles paletta

Már a rendezvény kezdetekor kígyózó sorok mutatkoztak, nagy volt a nyüzsgés a programnak otthont adó épületben. A kínálatra sem lehetett panasz, sokan és sokféleképpen segítették a pályaválasztás iránt érdeklődőket. A városi és környező általános iskolások és szüleik interaktív bemutatók keretein belül ismerhették meg a különböző szakmák szépségeit, a program remek alkalmat biztosított arra is, hogy a kamaszok tájékozódjanak a karrierlehetőségekről.
Felsorolni sem egyszerű, hogy mennyi képzés mutatkozott be. A látogatók többek között megismerkedhettek az ápoló szakma rejtelmeivel, de a jövő fodrászai is láttatták magukat. A vendéglátó-, és építőipari növendékek sem maradhattak ki a sorból, ahogyan a technikusi területek művelői sem. A rendészeti hallgatók is bemutatkoztak, ahogyan a vegyipari szakmákat tanulók is. A rendezvény magába foglalta mindazt, ami egy pályaválasztás előtt álló tanulónak fontos lehet – a szakmák növendékeitől tapasztalatokat, oktatóitól műhelytitkokat és tanácsokat gyűjthettek, de természetesen későbbi karrierlehetőségekről is érdeklődhettek.

Nagy hagyománnyal

Az ünnepélyes megnyitón részt vett Pintér Tamás polgármester, Magyar András, a DSZC főigazgatója, Piros Mariann, az intézmény kancellárja és dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő, illetve az intézmény kommunikációs referense és az esemény egyik főszervezője, Szabó Réka is. A megnyitón elhangzott, hogy a rendezvény azt is igyekszik erősíteni, hogy jó szakemberekre mindig is szükség lesz, szakmát választani nem kevésbé jó opció. Örömteli, hogy városunkban ekkora hagyománya van a szakképzésnek. Magyar András a szakképzésben tanulókat, a szakembereket hősökhöz hasonlította, hiszen a hétköznapokban nagyon nagy szükség van rájuk. 

Az eseményen köszöntőt mondott Pintér Tamás, aki szerint nagy öröm, hogy városunkban ekkora hagyománya van a szakképzésnek. Mint hangsúlyozta, bízik abban, hogy ezekből az intézményekből számtalan remek szakember kerül a városi, térségi munkaerőpiacra:
– Manapság nagy szükség van jó szakemberekre, és ez a későbbiekben sem lesz másképp. Úgy tapasztalom, hogy az esemény iránt érdeklődő tanulók könnyen megtalálhatják a maguknak legmegfelelőbb képzést, amivel és amiben kiteljesedhetnek. Egy ilyen seregszemlén nincs rossz döntés, városunk valamennyi szakképzési tagintézménye kiváló oktatást biztosít. Bízom abban, hogy az idelátogató gyerekek és szülők kivétel nélkül jó tapasztalatokkal távoznak majd, és persze az sem lehet kérdés, hogy ez az esemény segíti a diákokat a pályaválasztásban.
Az idén immár hetedszerre rendezett Dunaújvárosi Szakképzés Napja újra roppant vonzónak bizonyult az érintett továbbtanulók körében. Azt csak reméljük, hogy a látogatók közül sok diákkal bővül majd a szakképzésbe bekapcsolódók száma.

Az idei programsorozat színes kínálatáról addig is meséljenek a képek!

(Fotó: Végh Zoltán)

A Dunaújvárosi Szakképzés Napja (2024)

A Dunaújvárosi Szakképzés Napja (2024) - fotó:

A rovat további hírei: Oktatás

Pedagóguskar: hibrid tanításra kell felkészülni szeptembertől

Pedagóguskar: hibrid tanításra kell felkészülni szeptembertől

2020. júl. 31.

A hagyományos és a távoktatást ötvöző hibrid tanításra kell felkészülni szeptembertől - mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

DSTV: Erzsébet-táborok, színes kínálattal

DSTV: Erzsébet-táborok, színes kínálattal

2020. júl. 31.

Aerobik órával színesítette az Erzsébet-tábor eseménysorozatát a Petőfi Sándor Általános Iskola. Az intézményben több turnusban táboroznak a gyerekek, heti váltásban egészen augusztus végéig. A programok között kulturális elfoglaltságok is szerepelnek a gyermekek számára. DSTV, hangkép a hajtás után.

Öregdiák? Ugyan már! Örök diák!

Öregdiák? Ugyan már! Örök diák!

2020. júl. 23.

A Tanár Úr. Így szólítják az egyetemen, a kamarában, de még a piaci pecsenyésnél is. Okkal: évtizedeken át tanított abban az intézményben, ahol nemrégiben sikerrel diplomázott – és lett a Dunaújvárosi Egyetem történetének legidősebb végzett hallgatója dr. Kovács Miklós Gábor. Interjú és pályakép-vázlat a hajtás után!

Útkeresés: gyűjtést kezdtek – mindenki tanszerekkel segíthet!

Útkeresés: gyűjtést kezdtek – mindenki tanszerekkel segíthet!

2020. júl. 08.

Idén is meghirdették az Útkeresés Segítő Szolgálat Család- és Gyermekjóléti Központ tanszergyűjtő akcióját – egészen szeptemberig várják az adományokat. A gyűjtés eredményét a tanévkezdésre időzítve osztják szét a hátrányos helyzetű családok között.

Dunaújvárosi Egyetem: elmaradt a diplomaátadó

Dunaújvárosi Egyetem: elmaradt a diplomaátadó

2020. júl. 05.

Az idei évben elmaradt a hagyományos diplomaátadó ünnepség a Dunaújvárosi Egyetemen. Az okleveleket postán kapják meg a végzett hallgatók.

Iskolakezdési támogatást nyújt az önkormányzat

Iskolakezdési támogatást nyújt az önkormányzat

2020. jún. 28.

Az önkormányzat a 2020-as évben is iskolakezdési támogatást nyújt azon dunaújvárosiaknak, akiknek gyermeke az induló tanévben először kezdi meg az általános vagy a középiskolát.

Gárdonyi: siker az online viadalon

Gárdonyi: siker az online viadalon

2020. jún. 11.

Bekerült az országos döntőbe, és végül tárgyjutalomban részesült a Gárdonyi iskola csapata az "Innováció a fogyasztóvédelemben  – A tudatos fogyasztóvá válás útjai" elnevezésű országos megméretésen.