Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Együtt várták a Mikulást

Sport
DKKA
mikulás
Szabó Zsolt

facebook megosztás

spigott - 2024. dec. 10., 07:30

Jókedv, kacagás, komoly közösségkovácsoló erő: óriási sikert hozott a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Mikulás-napi rendezvénye a sportcsarnokban pénteken délután.

A Dunaújvárosi Sportcsarnokban tartotta meg Mikulás-napi ünnepségét a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia december 6-án. A remek hangulatú programra a teljes utánpótlás meghívót kapott, így délután négytől szinte teljesen megtelt a sportcsarnok nagyterme, ahol a játékosok, az edzők mellett a DKKA vezetése is nagy izgalommal várta a nagyszakállú érkezését.

Remek alkalom a közös élményekre

A gyermekekre váró program azonban ennél lényegesen összetettebb volt, árulta el érdeklődésünkre Egejuru Kovács Adrienn utánpótlás edző, az esemény ötletgazdája, akitől megtudtuk, hogy az ünnepi programmal elsősorban az volt a céljuk, hogy még közelebb hozzák egymáshoz az utánpótlás korosztály játékosait:

– Kimondottan a Mikulásra készültünk, bevonva a teljes utánpótlást, hogy még közelebb hozni egymáshoz a gyerekeket, edzőket. Szerencsére az edzői gárdában nagyon jó társaság alakult ki, s bár mindig itt vagyunk a csarnokban, de mindig edzünk, ezért szerettük volna nemcsak edzésre, hanem kikapcsolódásra, szórakozásra használni a termet. Ugyanez igaz a gyermekekre, akik csak edzések után, vagy a kollégiumban találkoznak egymással, s mivel a városi és a vidéki gyermekek ritkán lehetnek együtt, ez egy remek alkalom volt a közös élményekre. Több közösségi feladattal, tánccal, ügyességi versennyel, kirakóval is készültünk erre a napra, utóbbin az edzők fotóit kellett kiraknia a gyerekeknek, illetve egyik lelkes támogatónknak köszönhetően rengeteg édességgel is elláttuk fiatal tehetségeinket ezen a kiváló hangulatú délutánon.

Csapatként erősebbek vagyunk

Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, aki előbb kedves szavakkal köszöntötte az egyesület utánpótlás kézilabdázóit, edzőiket és a DKKA vezetését, majd az ajándékozásból is kivette a részét, s mint azt kérdésünkre elárulta, számára is egyre különlegesebbek ezek az ünnepi pillanatok:

Végh Zoltán felvételei

– Egészen különleges érzések kavarogtak bennem a DKKA Mikulás-napi rendezvényén, hiszen sokszor elfelejtjük, hogy a sport az nem mindig a győzelemről szól. Bár mi dunaújvárosiak szeretünk büszkék lenni a Kohászra, nagyon szurkolunk nekik, ugyanakkor a sport valahol a közösség formálásról is szól, arról, hogy csapatban erősebbek vagyunk, mint egyénenként. Ezért is jó látni, hogy a meccseken, edzéseken kívül is vannak ilyen programok a kisebbek és nagyobbak számára, ahol lehetősége van a DKKA-nál játszó lányoknak csapatként is együtt jól érezni magukat és a maguk módján megélni a Mikulást. Szüleim azt mesélték, én nem voltam jó Mikulás váró, mert már az óvodában felismertem, hogy a Mikulás nem igazi, ugyanakkor évről évre én is egyre jobban várom ezt az időszakot, mert felnőttként ez nekünk már mást jelent, így a Mikulás megérkezése, vagy amikor alpolgármesterként meggyújtom az adventi gyertyát, már egy egészen különleges pillanat.

A rovat további hírei: Sport

Tornászaink is elutaztak Párizsba

Tornászaink is elutaztak Párizsba

2024. júl. 23.

Elutaztak a magyar tornászok Párizsba! A delegációból először Mészáros Krisztofer mutatkozik be az olimpián a szerdai pódiumedzésen, rá egy napra a nők következnek.

Mindenre felkészült a magyar kajak-kenu csapat

Mindenre felkészült a magyar kajak-kenu csapat

2024. júl. 22.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint mindenre felkészült a magyar kajak-kenu válogatott, amely augusztus 6-tól száll harcba az érmekért a párizsi olimpián.

Mindenki előtt példa lehet Hajdu Jonatán életpályája

Mindenki előtt példa lehet Hajdu Jonatán életpályája

2024. júl. 22.

Az olimpiai felkészülés véghajrájában jár a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán, akit a DKSE és városunk vezetése is köszöntött szombaton délelőtt.

Női kézilabda olimpiai felkészülés - Golovin: mindenki a maximumot nyújtotta

Női kézilabda olimpiai felkészülés - Golovin: mindenki a maximumot nyújtotta

2024. júl. 21.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott minden játékosa a maximumot nyújtotta az olimpiai felkészülés során.

Kovács Zsófia igyekszik nem rástresszelni az olimpiára

Kovács Zsófia igyekszik nem rástresszelni az olimpiára

2024. júl. 21.

Kovács Zsófia, a DKSE tornászainak Európa-bajnoka Rió és Tokió után a harmadik olimpiájára készülhet. Egy szeren, felemáskorláton versenyez majd a francia fővárosban.

Éremközelben a fiatalok

Éremközelben a fiatalok

2024. júl. 20.

Negyedik helyen végzett a strandkézilabdázók Európa-bajnokságán a két DKKA-játékossal felálló magyar női U16-os válogatott.

Újabb kanadai a DAB keretében

Újabb kanadai a DAB keretében

2024. júl. 20.

A 28 esztendős, védőként és támadóként is bevethető Colton Leiter Norvégiából érkezik Dunaújvárosba.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: mozgalmas iskolai napok

  2. A kiberbiztonságról a Római Civil Házban

  3. DSTV: újra zenélt a cukrászda

  4. Két vereség a megyei rivális ellen

  5. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  5. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő