Két játszmáig bírta a DKSE

spigott - 2024. december 14. 7:30

Közel járt a szettgyőzelemhez a Kecskemét elleni találkozón a DKSE felnőtt röplabda csapata, ám a rutinosabb vendégek végül 3-0-s sikerrel vitték el a pontokat Dunaújvárosból.

Kép: DO-archív

Hazai környezetben, a Kecskemét elleni találkozóval folytatta az Extraliga küzdelmeit a DKSE felnőtt röplabda csapata pénteken este fél nyolctól.

Együttesünkben először kapott szerepet kezdőként Borgatti Giacomo, s a tizenhat esztendős feladó nem is ijedt meg a lehetőségtől, igyekezett bátran, jó labdákkal kiszolgálni társait. Akik szintén elkezdték kapkodni magukat, s hiába lépett el az első játszmában 6-2-re a Kecskemét, Horváth és Béres vezérletével nagyon gyorsan fordítani tudott a DKSE (8-6). A folytatás kiegyenlített küzdelmet hozott, több szép labdamenettel, de röplabdázóink egészen 20-17-ig biztosan tartották előnyüket. A lehető legrosszabbkor jött a második hullámvölgy, mert a vendégek egy 7-0-s etappal fordítottak, s végül 25-21-re behúzták a nyitó felvonást.

A második elején két dunaújvárosi pontra hattal válaszoltak a kecskemétiek, akik sokkal jobban, pontosabban játszottak fiataljainknál, s 6-13-nál már úgy tűnt, biztosan haladnak vezetésük megduplázása felé. Együttesünk azonban nem adta fel a küzdelmet, s ahogy elkezdtek hibázni a kecskemétiek, azonnal lecsapott a lehetőségre, s Béres és Cserép pontjaival visszajött egyre (14-15). Jött is a vendégek időkérése, mely alatt rendezte sorait a KRC, majd visszaállította három-négypontos előnyét, amit a hajrában még növelni is tudott, így 25-19-re megnyerte a második játszmát is.

Az újabb térfélcserét követően 4-4-ig tartotta a lépést vetélytársával a DKSE, ám ekkor támadásban és nyitásfogadásban is bizonytalanná váltak röpiseink, s a Kecskemét is van olyan jó csapat, hogy éljen a tálcán kínált lehetőségekkel (7-13). Tomanóczy Tibor ekkor már lehetőséget adott a játékra mindenkinek, ami elsősorban a hétvégi U20-as forduló miatt volt fontos, de a Kecskemét biztosan növelte fórját, s ezt a játszmát már simán, 25-14-re vitte el, így megnyerte a találkozót is.

Tomanóczy Tibor: – Kezdő feladónk szalagavatón volt, így a mindössze tizenhat esztendős Borgatti Giacomo vette át a helyét, de igen jól teljesített, nagyon lendületesen, harcosan állt a mérkőzéshez. A többieken is látszott, hogy beálltak mögé, megértették, hogy nagyon nehéz meccs vár rájuk, ha nem állnak a fiatal feladó mögé. Összességében egy jó mérkőzés volt, a végén mindenki megkapta a lehetőséget a játékra, megyünk tovább.

DKSE – Kecskeméti RC 0-3 (-21, -19, -14)

DKSE: Béres, Cserép, Makó, Borgatti, Németh, Horváth. Csere: Kuti (libero), Vadász, Rostás, Lampert, Papp. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A rovat további hírei: Sport

Dobogós helyek Seregélyesen

Dobogós helyek Seregélyesen

2024. dec. 09.

Öt szépen fénylő éremmel a tarsolyukban térhettek haza seregélyesi versenyükről a Danubius KSE tollaslabdázói.

Végül simán nyert a Pénzügyőr

Végül simán nyert a Pénzügyőr

2024. dec. 09.

Csak az első játszmában tudott méltó ellenfele lenni a házigazda Pénzügyőrnek a DKSE felnőtt röplabda csapata az Extraliga vasárnapi esti fordulójában.

Bronzérmes a DFVE a kupában

Bronzérmes a DFVE a kupában

2024. dec. 08.

Kétgólos győzelmet aratott a BVSC ellen a DFVE női vízilabda csapata a Magyar Kupa négyes döntőjének bronzmérkőzésén.

Nem borult a papírforma

Nem borult a papírforma

2024. dec. 07.

Az NB I listavezetője magabiztos győzelemmel jutott be a Magyar Kupa negyedik fordulójába a Dunaújváros Futsal együttese ellen.

Nagyon közel volt a bravúrhoz a DAB

Nagyon közel volt a bravúrhoz a DAB

2024. dec. 07.

Szűk egy percre volt a rendes játékidős győzelemtől, végül mégis csak egy pontot szerzett a DAB jégkorong csapata a Ferencváros elleni hazai összecsapáson.

DSTV: Adventi Fitnesz Fesztivál

DSTV: Adventi Fitnesz Fesztivál

2024. dec. 07.

Hatalmas sikert hozott Dóczi Zsuzsa jótékonysági megmozdulása az interaktív, sportolással egybekötött Adventi Fitnesz Fesztiválon. A negyedik alkalommal megrendezett Kihívás napon edzésekkel, bemutatókkal és egyéb meglepetésekkel várták a kikapcsolódni vágyókat. Hangkép.

A bronzért játszhat a DFVE

A bronzért játszhat a DFVE

2024. dec. 06.

Hiába fordított háromgólos hátrányból, az utolsó másodpercekben kapott góllal szenvedett 11-10-es vereséget a DFVE női vízilabda csapata az UVSE ellen a Magyar Kupa elődöntőjében.