Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Huszonnyolcezer indulót várnak a 19. Ultrabalatonra

Sport
Ultrabalaton
verseny
kitekintő

facebook megosztás

doszerk - 2025. már. 29., 12:30

Várhatóan minden eddiginél több, mintegy 28 ezer indulója lesz az idén 19. alkalommal sorra kerülő NN Ultrabalatonnak, Közép-Európa leghosszabb futóversenyének.

Kép: MTI/Vasvári Tamás

A szervezők tájékoztatása szerint az idei viadal újdonsága, hogy rendhagyó, dupla körös futást is rendeznek, azaz lehetőséget biztosítanak arra, hogy vállalkozó kedvű ultrafutók kétszer kerüljék meg a Balatont, vagyis 422 kilométert fussanak. A kihívás neve ezért #Projekt422, melyre 20-an jelentkeztek és a szervezők hat sportembert sorsoltak ki, így ők vághatnak neki a kétszeres tókerülésnek, és hozzájuk csatlakozik majd az ötletadó Takács Krisztián, aki 2024-ben "úttörőként" 61 óra 27 perc alatt tudta le a 422 kilométert. A "duplázók" futás közben jótékony célra gyűjtenek majd adományokat.

A hagyományos, 211 kilométeres távot egyéniben, váltóban futva, vagy akár kerékpárral is teljesíthetik a résztvevők. A verseny népszerűsége évről évre nő, amit jól mutat, hogy amíg 2007-ben mindössze 200 futó állt rajthoz az első viadalon, addig 2024-re már több mint 25 ezer induló várta a startot, idén pedig várhatóan 28 ezren vesznek részt az eseményen. Az Ultrabalaton az első években a tihanyi Belső-tó partjáról rajtolt, majd 2013-ban Balatonaligára, 2019-ben pedig Balatonfüredre költözött a versenyközpont. Az északi part futói 2022 óta biztonságos kerékpárúton haladhatnak, így lett a versenytáv 211 kilométer.

A Balatont megkerülő versenyen a korábbi évekhez hasonlóan nem csak a futás a cél, ugyanis a résztvevőknek ismét lehetőségük lesz arra, hogy jótékony célokra ajánlják fel időmérő chipjeik letéti díját a BioTechUSA NN Ultrabalaton Charity keretében, melyet a BioTechUSA saját forrásból is kiegészít a társadalmi felelősségvállalási programjának égisze alatt, összesen 15 millió forinttal. Ezúttal is egészségügyi célokat, intézményeket, civil szervezeteket és alapítványokat lehetett javasolni az NN Ultrabalaton közösségi média oldalán, melyen, a tavalyi évet megduplázva 2000 javaslat érkezett, hogy kiket támogassanak a versenyzők a futásaikkal.

Végül az ajánlások közül hat szervezet választottak ki, amelyek felkerültek a BioTechUSA NN Ultrabalaton Charity oldalára, ahol minden nap egy szavazattal lehet voksolni a támogatni kívánt szervezetre egészen április 10. éjfélig, amikor kiderül, hogy melyik három szervezet gyűjtötte a legtöbb szavazatot.

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

Parádés szezonzáró

Parádés szezonzáró

2024. jún. 06.

Hét dobogós helyezéssel zárták a szezon utolsó országos bajnokságát a Spartan Cheerleading SE tagjai a mögöttünk hagyott hétvégén.

Jövő héten már edzőtábor vár a jégkorong válogatottra

Jövő héten már edzőtábor vár a jégkorong válogatottra

2024. jún. 06.

Az első közös felkészülésen erőnléti tesztelés és jeges edzések is várnak az olimpiai selejtezőre készülő magyar férfi jégkorong válogatottra.

DSTV: gáláztak a tornászok (galériával)

DSTV: gáláztak a tornászok (galériával)

2024. jún. 05.

Megtartotta hagyományos évzáró gáláját a DKSE torna szakosztálya. A „nagyok” munkáját látjuk és halljuk, olvashatjuk az országos médiában is – most azonban a „kicsik” a szüleiknek és barátaiknak mutathatták meg magukat, büszkén és ügyesen. Hangkép.

Hajdu Jonatánék nagy fölénnyel nyerték a második válogatót is

Hajdu Jonatánék nagy fölénnyel nyerték a második válogatót is

2024. jún. 05.

Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a második válogatót is megnyerte a kenu kettesek 500 méteres versenyszámában, így minden bizonnyal ők indulhatnak majd az olimpián.

Dobogós helyek az utánpótlás bajnokságokról

Dobogós helyek az utánpótlás bajnokságokról

2024. jún. 05.

Ceglédi és szigetvári országos versenyüket is szép eredményekkel zárták a DKSE birkózó szakosztályának ifjú sportolói.

Kis Nikolett Los Angelesben is parádézott

Kis Nikolett Los Angelesben is parádézott

2024. jún. 04.

A dunaújvárosi Fox SE versenyzője egy éven naptári éven belül tudta megnyerni a Nemzetközi Brazil Jiu-Jitsu Szövetség négy legrangosabb versenyét.

Versennyel emlékeztek a tornászok

Versennyel emlékeztek a tornászok

2024. jún. 04.

Kiválóan szerepeltek a dunaújvárosi "Mozdulj, Diák!" DSE versenyzői a tornacsarnokban megrendezett III. Hajdú László Emlékversenyen.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A MAC jutott a négy közé

  2. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  3. "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. Húsz percig bírta a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: hírek a horgászat szerelmeseinek

DSTV: hírek a horgászat szerelmeseinek

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Választás 2026: szavazási tudnivalók és teendők

  5. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő