Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kovács-Seres Hunor triplázott az Ob-n

Sport
úszás
DKSE
Kovács-Seres Hunor

facebook megosztás

spigott - 2025. jún. 08., 07:30

Három bajnoki címmel, és több dobogós helyezéssel zárták a szegedi nyíltvízi országos bajnokságot a DKSE tehetséges úszói.

Szegeden, a Maty-éren rendezték meg az úszók nyíltvízi országos bajnokságát június 6-án és 7-én, s a viadalon a DKSE versenyzői is megmérették magukat. A két nap alatt három versenyszámban kellett bizonyítania a résztvevőknek, akik először tíz kilométeren ugrottak vízbe, s Kovács-Seres Hunor remek úszással, 1:52.45 másodperces idővel hódította el az ifjúsági korosztály bajnoki címét úgy, hogy a második Poteczin Dánielt (Érdi Vízisport Kft.) fél perccel előzte meg, míg a női mezőnyben Szabó Flóra az ötödik helyen végzett. Az öt kilométeres versenyszámban három dunaújvárosi úszó volt érdekelt, közülük Nagy Péter a harmadik, Bálint Botond a tizedik, Podhorszki Hunor a tizenkettedik helyen fejezte be a küzdelmeket.

A bajnokság második napján a három kilométeres, kieséses rendszerű sprintszámban csaptak össze egymással az úszók, és Hunor itt sem hibázott, ugyanis magabiztos teljesítményt nyújtva jutott be a fináléba, ahol szoros csatában szerzett újabb bajnoki címet Kreisz Bálint (DSI-Debrecen) és Kárpáti Máté (UTE) előtt. A napot és a bajnokságot egy 1500 méteres gyorsúszással zárták a versenyzők, s itt is jutott érem a DKSE versenyzőinek, akik közül Nagy Péter az U14-15-ös korosztályban végzett a harmadik helyen, míg Kovács-Seres Hunor az ifik mezőnyében örülhetett újabb bajnoki címnek Poteczin Dánielt és Nagy Nándort (Balaton Úszó Klub) megelőzve.

Képek forrása: Magyar Úszó Szövetség

A verseny után érthetően elégedett is volt Hunor teljesítményével Szabó Gergő edző, akitől megtudtuk, hogy a jövő héttől már csak a közelgő ifjúsági Európa-bajnokságra koncentrálnak.
– Tíz kilométeren nagyon jól úszott Hunor, igazából a három felnőtt versenyző között érkezett be negyediknek, majd előbb a három kilométeres sprinten szerzett aranyérmet, végül pedig 1500 méteren. Utóbbi két versenyszám válogató is volt az ifjúsági Európa-bajnokságra, s a hétvégi szereplésével Hunornak sikerült elérnie azt, hogy a portugáliai kontinensviadalon tíz kilométeren, sprintben és váltóban is szerepelhet majd. Különösen értékes ez az eredmény úgy, hogy Hunornak nagyon nehéz hete volt, de jól össze tudta kapni magát, végig koncentrált volt, nagyon jól versenyzett. Jövő héten egy balatoni edzőtáborba megyünk, már egyértelműen a nyíltvízi Eb-re készülve, melyen először június 19-én úszik majd Hunor.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: vízilabdázók köszöntése

2026. feb. 24.

Ünnepélyes pillanatok vezették fel a DFVE és a BVSC-Manna ABC női vízilabda csapatainak bajnoki összecsapását. A mérkőzés előtt köszöntötték ugyanis azokat a játékosokat, akik ott voltak a közelmúltban véget ért portugáliai Európa-bajnokságon, ahol a magyar válogatott ezüstérmet szerzett. Hangkép.

Történelmi siker a diákolimpián

2026. feb. 24.

Parádés eredménnyel zárták a grundbirkózó diákolimpia országos fináléját a lepsényi Fekete István Általános Iskola ifjú növendékei a mögöttünk hagyott hétvégén.

Fontos győzelmeket arattak

2026. feb. 23.

A Győr ellen simán nyert, a Szegedet óriási csatában győzte le a DSE Röplabda Akadémia U17-es leány együttese a korosztályos bajnokság hétvégi fordulójában.

Vereségekkel zárták az alapszakaszt

2026. feb. 23.

A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabdázói is vereséget szenvedtek az UVSE elleni összecsapáson a korosztályos bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában.

Csak a DAB-ASP örülhetett győzelemnek

2026. feb. 22.

A DAB-ASP magabiztos győzelmet aratott, a DUE-Worm Angels viszont nagy pofonba szaladt bele Szegeden az Andersen Liga hétvégi fordulójában.

Ötgólos siker Görögországban is

2026. feb. 22.

Amikor nagyon kellett, összekapta játékát, s végül 14-9-es győzelmet aratott az Alimos NAC Betsson vendégeként a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligájában.

Sorsoltak a Világkupára

2026. feb. 21.

A World Aquatics budapesti irodájában kisorsolták a vízilabda Világkupa Divízió I-es tornáinak csoportbeosztását.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: mozgalmas iskolai napok

  2. A kiberbiztonságról a Római Civil Házban

  3. DSTV: újra zenélt a cukrászda

  4. Két vereség a megyei rivális ellen

  5. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  5. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő